32.rész☯️

1.7K 154 7
                                    

Fáradt szemekkel pásztázom a koszos plafont, miközben az alattam fekvő hangos horkolását próbálom kiszűrni, így is zajos elmémből

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Fáradt szemekkel pásztázom a koszos plafont, miközben az alattam fekvő hangos horkolását próbálom kiszűrni, így is zajos elmémből. Éljen az emeletes ágy. Miután megkaptuk a számokat, ide jöttünk és a beosztásokkal megvártuk az ezredest. Szerencsémre Taehyung-ot és engem egy barakkba osztottak be, így legalább van valaki akit ismerek. Azonban amit mondott, valóban igaz. Olyannyira nincs itt ellenőrzés, hogy pár katonának még tegnap este sikerült elszöknie. Persze, a jövőben biztos elkapják majd őket és ennél nagyobb "büntetésben" részesülnek. Még mindig a történtek hatása alatt vagyok, hisz mégis ki tudná megemészteni azt a tényt, hogy alig 18 évesen egy nap alatt besorozzák katonának és ki tudja, vajon túléli e az elkövetkezendő hónapokat. Nem, nem túlzok. Az Észak-Korea és Dél-Korea között húzódó határsávon kell majd lennünk. Összesen 200 méter lesz köztünk és köztük. Itt már nincs helye a félelemnek.

Két hét múlva töltöm a 18-at. Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen helyen válok majd nagykorúvá.

Mivel Jeongguk a légierőnél van, mi pedig a szárazföldi haderőt gyarapítjuk. Szinte érzem, hogy a semmi felkészültségem miatt én fogok először meghalni. De, ilyenkor mindig van egy hónap felkészülés általában, így talán képes leszek valameddig túlélni.
Azóta is csak a ki nem mondott szavakon jár az eszem. Hogyha elmondtam volna Jeongguk-nak, hogy szükségem van rá, ő nem lenne ott, én pedig nem lennék itt. Meghát Taehyung szuper ötlete...
Nem is tudom hogy gondolhatta azt, hogy egy idő után senkinek sem fog feltűnni a hiányzásom. Apa, Sujin az iskola... Az meg a másik. Mi lesz a tanulásommal? Én nem így terveztem semmit. Viszont Jeongguk repkedhet örömömében, mert a légierő és a szárazföldi haderő parancsnoka gyakran tart megbeszéléseket, így valószínűleg találkozni is hamarabb fogunk.

Viszont felötlött a fejemben egy rendkívül kockázatos ötlet.

Mi lenne ha én is megszöknék? Taehyung-nak itt kell maradnia, nekem viszont nem.

Azonban, amennyire nem ellenőrzik azt, aki belép, annyival jobban ellenőrzik a kilépni akarókat. Tehát, ha engem egy fegyveres katona - netalántán egy ezredes, vagy dandárparancsnok - rajta kap, szívbaj nélkül képesek lennének lelőni, vagy olyan büntetést adni, amit a leggonoszabb embernek se kívánnék.

Egyszer csak egy rettentően hangos ricsaj csapta meg a fülemet, mire egyből felültem a helyemen. Az alattam lévő nyöszörögve tapasztotta a fülére tenyereit. Az idősebbek, akik már előttünk is itt voltak, azonnal beálltak egy sorba. Érdeklődve figyeltem a kis csapatot, mire egy erős kéz rá nem markolt a csuklómra.
- Állj be a sorba, most! - az illető sötét szemei érdektelenül, mégis határozottan csillogtak. Gyorsan bólintottam, majd lemásztam a ágyról és kissé határozatlanul álltam be a sorba. Szinte mindenki jó egy fejjel magasabb volt nálam, ha nem többel. Izmosabbaknak és egészségesebbeknek tűntek nálam. Nem tudom, hogyan fogom túlélni ezt az egészet...
Az ajtó kicsapódott a szó szoros értelmében és a kis köpcös alak lépett be tegnapról. Mellette immáron már más állt, mögötte pedig két fegyveres katona állt. Lassan lépett be közénk, majd mikor elérte a sorelsőt, rá tekintve várt valamit.
- Tábornok úrnak tisztelettel jelentem, mindenki jelen van a barakkban! - olyan hangosan kiáltott a megszólaló, hogy egy pillanatra muszáj voltam összeszűkíteni a szemeimet. Nem mellesleg, ez a mondat leginkább a reggeli jelentésekre emlékeztetett a suliból.
- Mennyi a létszám?
- 52, uram!
- Rendben, katona pihenjen.
- Köszönöm, uram! - mondata végeztével pihenő állásba tért. Idegesen fürkésztem a tábornokot, aki nyugodtan és csendben kezdett el felém lépegetni. Mindegyikőnket végig mért, volt akitől kérdezett is.

Hozzám érve, szemérmetlenül mért végig, mire egy hatalmas nyelés közepette próbáltam magam a lehető legférfiasabb pózba vágni.
- Maga mégis hány éves? - baszdki.
- 19,uram. - remegett még cérna vékony hangom, miközben azon imádkoztam, hogy ne csurrantsak be ott helyben a nadrágomba. Szerencsémre ahogy láttam, bevette.
- Nagyon alacsony és vékony. Betegesen fehér a bőre. - jelentette ki érzelemmetesen, mire elszégyellve magam, lassan könnyezni kezdtem. Éreztem, ahogyan benedvesedik a szemem, de a bennem élő valami nem engedte, hogy kicsurranjon egy könnycsepp sem. Remélem, hogy a férfias részem volt az.
- Köszönöm, uram.
Mondatom után a barakkban kitört a nevetés, még a mögötte álló katonák is hahotázásba kezdtek. Gondolom nem ezt kellett volna válaszolnom, de annyira beszartam, hogy nem tudtam irányítani magam.
- Hajj, de sok dolgunk lesz magával... - sóhajtott fel a köpcös. - Maga átkerül a gyakorló barakkba, így meg tud erősődni, hogy alkalmazni is tudjuk. Nem mellesleg egy katona ne piruljon el, akár csak egy szűz kislány.

A beoltást követve még végig ment a soron, majd kivonulva mindegyikünk kifújta a levegőt.
- Hogy hívnak? - jött oda hozzám az egyik besorozott, mire ijedten ugrottam hátrébb. - Ne félj már, te kis szaros. Csak mond meg, hogy hívnak. - rá tekintve felfedeztem reggeli segítőmet. Fekete haja oldalt fel volt nyírva, felül azonban egy kis hajgumival volt rögzítve, így copfot alkottak hajszálai. Eléggé lányosnak hangzik, azonban ezzel a határozott és férfias arccal, testtel, igazán dögösen fest.
- Park Junghyun. Téged? - remegett meg a hangom, mire képzeletben jól fejbe vágtam magam.
- Kan Junsuh. - felelte. Őszintén eléggé illett hozzá így bólintva egyet ráztam meg felém nyújtott kezét.
- Én leszek a gyakorlók vezetője, szóval garantálom, veled leszek a legkeményebb. - szorította meg még mindig mancsában lévő kézfejem. Nyüszítve húztam ki kezem a szorításából, majd szemébe néztem.
- Nagyon satnya vagy és feminin. Túl ártatlannak tűnsz és nem szeretnék arról hallani hogy  megerőszakolták az egyik gyakorlómat, mert nem tudott védekezni.

Súlyos mondata után ellépett mellőlem. Kigúvadt szemekkel néztem a semmibe, mire csak egy gyenge lökést éreztem meg balomon.
- Nem tudom mi lesz most, hogy átirányítottak. - húzta el a száját Taehyung majd frusztrált sóhajt engedett ki ajkán.
- Mi lenne? Te itt maradsz, én meg megyek Junsuh csapatába. - vontam meg a vállam nemtörődöm módon. Azonban belül a szívem hatszor olyan gyorsan vert, mint szokott.
- Ki az a Junsuh? - vonta össze szemöldökét, mire az említett felé biccentettem.
- Azt mondta, hogy velem fog a legkeményebben bánni. - húztam el a szám. - És őszintén már csak a bicepszéből kiindulva nem számítok sok jóra.
Valóban végig mérve a közel 190 centiméteres benga állatot, nem árad szét tőle nyugodtság bensőmben.

- Akkor valószínűleg a reggeli edzés után mehetsz is pakolni. Akkor viszont még közelebb fogsz kerülni Jeongguk-hoz. - mosolyodott el lágyan. Értetlenül fordultam felé, mire csak megforgatta szemét tudatlanságomon.
- A gyakorlók területén van a tanácsterem, ahol a megbeszélések szoktak zajlani. Szal' lehet hogy miközben te izzadtan, büdösen és koszosan mászol át az akadályokon, megpillanthatod Kookie-t, ahogyan az ezredes mellett sétálgat vigyorogva.
- Ő miért nem harcol?! Ez nem igazság... - mormogom nem létező bajszom alatt.
- Mert ő harcedzett, mondjuk. Meg ő már volt katonai suliban is. - tekintett le rám, mire ijedten tekintek rá. - Nem mondta? A szülei oda küldték, miután látták, hogy egy fiúval smárolt az iskola udvarában. Ennek letelte után azonnal kidobták otthonról, miután betöltötte a 18-at.
Nagyokat pislogva nézek Taehyung-ra azonban egy hangos kiáltás kiszakít a beszélgetésből.

- Kezdődik a muri, gyerekek! - dörzsöli össze tenyereit az egyik barakk társam, mire a mellette lévők felnevetnek. Őszintén fogalmam sincs mióta muri a kiképzés, de ha nekik az, nekem maga lesz a pokol.
Kiérve a barakkból azonnal a meglátott kis csapat felé vesszük az utunkat. Az előbb a köpcössel bejött 3 figura vár minket. Nagy szemekkel mérem őket végig.
Odaérve ismét egy sorba rendeződünk, majd amint végig nézett rajtunk a legmagasabb, megszólalt.
- Aki nem ismerne, annak most bemutatkozom. Jung ezredes vagyok. Én fogom vezetni a reggeli és esti kiképzéseiket. Úgyhogy készüljenek fel, nálam nem lesz sem pihenés, sem nyavalygás. Aki nálam lemarad, vagy nem teljesíti a parancsot, halál fia. Remélem ennyi felesleges információ elég volt maguknak, most pedig jobbra át és futás addig, míg azt nem mondom : dandár állj!

~dark0997 💜

𝐁𝐥𝐢𝐧𝐝𝐥𝐲 𝐢𝐧 𝐭𝐡𝐞 𝐫𝐚𝐢𝐧 |✅Where stories live. Discover now