Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Fáradt szemekkel pásztázom a koszos plafont, miközben az alattam fekvő hangos horkolását próbálom kiszűrni, így is zajos elmémből. Éljen az emeletes ágy. Miután megkaptuk a számokat, ide jöttünk és a beosztásokkal megvártuk az ezredest. Szerencsémre Taehyung-ot és engem egy barakkba osztottak be, így legalább van valaki akit ismerek. Azonban amit mondott, valóban igaz. Olyannyira nincs itt ellenőrzés, hogy pár katonának még tegnap este sikerült elszöknie. Persze, a jövőben biztos elkapják majd őket és ennél nagyobb "büntetésben" részesülnek. Még mindig a történtek hatása alatt vagyok, hisz mégis ki tudná megemészteni azt a tényt, hogy alig 18 évesen egy nap alatt besorozzák katonának és ki tudja, vajon túléli e az elkövetkezendő hónapokat. Nem, nem túlzok. Az Észak-Korea és Dél-Korea között húzódó határsávon kell majd lennünk. Összesen 200 méter lesz köztünk és köztük. Itt már nincs helye a félelemnek.
Két hét múlva töltöm a 18-at. Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen helyen válok majd nagykorúvá.
Mivel Jeongguk a légierőnél van, mi pedig a szárazföldi haderőt gyarapítjuk. Szinte érzem, hogy a semmi felkészültségem miatt én fogok először meghalni. De, ilyenkor mindig van egy hónap felkészülés általában, így talán képes leszek valameddig túlélni. Azóta is csak a ki nem mondott szavakon jár az eszem. Hogyha elmondtam volna Jeongguk-nak, hogy szükségem van rá, ő nem lenne ott, én pedig nem lennék itt. Meghát Taehyung szuper ötlete... Nem is tudom hogy gondolhatta azt, hogy egy idő után senkinek sem fog feltűnni a hiányzásom. Apa, Sujin az iskola... Az meg a másik. Mi lesz a tanulásommal? Én nem így terveztem semmit. Viszont Jeongguk repkedhet örömömében, mert a légierő és a szárazföldi haderő parancsnoka gyakran tart megbeszéléseket, így valószínűleg találkozni is hamarabb fogunk.
Viszont felötlött a fejemben egy rendkívül kockázatos ötlet.
Mi lenne ha én is megszöknék? Taehyung-nak itt kell maradnia, nekem viszont nem.
Azonban, amennyire nem ellenőrzik azt, aki belép, annyival jobban ellenőrzik a kilépni akarókat. Tehát, ha engem egy fegyveres katona - netalántán egy ezredes, vagy dandárparancsnok - rajta kap, szívbaj nélkül képesek lennének lelőni, vagy olyan büntetést adni, amit a leggonoszabb embernek se kívánnék.
Egyszer csak egy rettentően hangos ricsaj csapta meg a fülemet, mire egyből felültem a helyemen. Az alattam lévő nyöszörögve tapasztotta a fülére tenyereit. Az idősebbek, akik már előttünk is itt voltak, azonnal beálltak egy sorba. Érdeklődve figyeltem a kis csapatot, mire egy erős kéz rá nem markolt a csuklómra. - Állj be a sorba, most! - az illető sötét szemei érdektelenül, mégis határozottan csillogtak. Gyorsan bólintottam, majd lemásztam a ágyról és kissé határozatlanul álltam be a sorba. Szinte mindenki jó egy fejjel magasabb volt nálam, ha nem többel. Izmosabbaknak és egészségesebbeknek tűntek nálam. Nem tudom, hogyan fogom túlélni ezt az egészet... Az ajtó kicsapódott a szó szoros értelmében és a kis köpcös alak lépett be tegnapról. Mellette immáron már más állt, mögötte pedig két fegyveres katona állt. Lassan lépett be közénk, majd mikor elérte a sorelsőt, rá tekintve várt valamit. - Tábornok úrnak tisztelettel jelentem, mindenki jelen van a barakkban! - olyan hangosan kiáltott a megszólaló, hogy egy pillanatra muszáj voltam összeszűkíteni a szemeimet. Nem mellesleg, ez a mondat leginkább a reggeli jelentésekre emlékeztetett a suliból. - Mennyi a létszám? - 52, uram! - Rendben, katona pihenjen. - Köszönöm, uram! - mondata végeztével pihenő állásba tért. Idegesen fürkésztem a tábornokot, aki nyugodtan és csendben kezdett el felém lépegetni. Mindegyikőnket végig mért, volt akitől kérdezett is.
Hozzám érve, szemérmetlenül mért végig, mire egy hatalmas nyelés közepette próbáltam magam a lehető legférfiasabb pózba vágni. - Maga mégis hány éves? - baszdki. - 19,uram. - remegett még cérna vékony hangom, miközben azon imádkoztam, hogy ne csurrantsak be ott helyben a nadrágomba. Szerencsémre ahogy láttam, bevette. - Nagyon alacsony és vékony. Betegesen fehér a bőre. - jelentette ki érzelemmetesen, mire elszégyellve magam, lassan könnyezni kezdtem. Éreztem, ahogyan benedvesedik a szemem, de a bennem élő valami nem engedte, hogy kicsurranjon egy könnycsepp sem. Remélem, hogy a férfias részem volt az. - Köszönöm, uram. Mondatom után a barakkban kitört a nevetés, még a mögötte álló katonák is hahotázásba kezdtek. Gondolom nem ezt kellett volna válaszolnom, de annyira beszartam, hogy nem tudtam irányítani magam. - Hajj, de sok dolgunk lesz magával... - sóhajtott fel a köpcös. - Maga átkerül a gyakorló barakkba, így meg tud erősődni, hogy alkalmazni is tudjuk. Nem mellesleg egy katona ne piruljon el, akár csak egy szűz kislány.
A beoltást követve még végig ment a soron, majd kivonulva mindegyikünk kifújta a levegőt. - Hogy hívnak? - jött oda hozzám az egyik besorozott, mire ijedten ugrottam hátrébb. - Ne félj már, te kis szaros. Csak mond meg, hogy hívnak. - rá tekintve felfedeztem reggeli segítőmet. Fekete haja oldalt fel volt nyírva, felül azonban egy kis hajgumival volt rögzítve, így copfot alkottak hajszálai. Eléggé lányosnak hangzik, azonban ezzel a határozott és férfias arccal, testtel, igazán dögösen fest. - Park Junghyun. Téged? - remegett meg a hangom, mire képzeletben jól fejbe vágtam magam. - Kan Junsuh. - felelte. Őszintén eléggé illett hozzá így bólintva egyet ráztam meg felém nyújtott kezét. - Én leszek a gyakorlók vezetője, szóval garantálom, veled leszek a legkeményebb. - szorította meg még mindig mancsában lévő kézfejem. Nyüszítve húztam ki kezem a szorításából, majd szemébe néztem. - Nagyon satnya vagy és feminin. Túl ártatlannak tűnsz és nem szeretnék arról hallani hogy megerőszakolták az egyik gyakorlómat, mert nem tudott védekezni.
Súlyos mondata után ellépett mellőlem. Kigúvadt szemekkel néztem a semmibe, mire csak egy gyenge lökést éreztem meg balomon. - Nem tudom mi lesz most, hogy átirányítottak. - húzta el a száját Taehyung majd frusztrált sóhajt engedett ki ajkán. - Mi lenne? Te itt maradsz, én meg megyek Junsuh csapatába. - vontam meg a vállam nemtörődöm módon. Azonban belül a szívem hatszor olyan gyorsan vert, mint szokott. - Ki az a Junsuh? - vonta össze szemöldökét, mire az említett felé biccentettem. - Azt mondta, hogy velem fog a legkeményebben bánni. - húztam el a szám. - És őszintén már csak a bicepszéből kiindulva nem számítok sok jóra. Valóban végig mérve a közel 190 centiméteres benga állatot, nem árad szét tőle nyugodtság bensőmben.
- Akkor valószínűleg a reggeli edzés után mehetsz is pakolni. Akkor viszont még közelebb fogsz kerülni Jeongguk-hoz. - mosolyodott el lágyan. Értetlenül fordultam felé, mire csak megforgatta szemét tudatlanságomon. - A gyakorlók területén van a tanácsterem, ahol a megbeszélések szoktak zajlani. Szal' lehet hogy miközben te izzadtan, büdösen és koszosan mászol át az akadályokon, megpillanthatod Kookie-t, ahogyan az ezredes mellett sétálgat vigyorogva. - Ő miért nem harcol?! Ez nem igazság... - mormogom nem létező bajszom alatt. - Mert ő harcedzett, mondjuk. Meg ő már volt katonai suliban is. - tekintett le rám, mire ijedten tekintek rá. - Nem mondta? A szülei oda küldték, miután látták, hogy egy fiúval smárolt az iskola udvarában. Ennek letelte után azonnal kidobták otthonról, miután betöltötte a 18-at. Nagyokat pislogva nézek Taehyung-ra azonban egy hangos kiáltás kiszakít a beszélgetésből.
- Kezdődik a muri, gyerekek! - dörzsöli össze tenyereit az egyik barakk társam, mire a mellette lévők felnevetnek. Őszintén fogalmam sincs mióta muri a kiképzés, de ha nekik az, nekem maga lesz a pokol. Kiérve a barakkból azonnal a meglátott kis csapat felé vesszük az utunkat. Az előbb a köpcössel bejött 3 figura vár minket. Nagy szemekkel mérem őket végig. Odaérve ismét egy sorba rendeződünk, majd amint végig nézett rajtunk a legmagasabb, megszólalt. - Aki nem ismerne, annak most bemutatkozom. Jung ezredes vagyok. Én fogom vezetni a reggeli és esti kiképzéseiket. Úgyhogy készüljenek fel, nálam nem lesz sem pihenés, sem nyavalygás. Aki nálam lemarad, vagy nem teljesíti a parancsot, halál fia. Remélem ennyi felesleges információ elég volt maguknak, most pedig jobbra át és futás addig, míg azt nem mondom : dandár állj!
