𝐁𝐥𝐢𝐧𝐝𝐥𝐲 𝐢𝐧 𝐭𝐡𝐞 𝐫𝐚𝐢𝐧 |✅

48.rész☯️

- Jungkook! - kiáltott ki Sujin, mire gyomrom görcsösen ugrott össze. Már éppen ráncigáltam volna el az ablaktól a kis kotnyelest, mire egy gyenge hang szólalt meg az éj sötétjében.
- Sujin? Kérlek engedj be! - idegesen tekintettem ki, mire tényleg megpillantottam egy halvány kis fényt. Valószínűleg az öngyújtója, gondoltam magamban.
- Azonnal, csak várj egy kicsit! - kiáltott még vissza, majd már ugrott is volna a csizmájához. Azonban utána mentem. Nem teheti ezt.
- Vedd le a cipőd! Nem engedheted fel! - álltam el az útját, mire szemöldökeit összevonva tekintett rám.
- Mi a franc bajod van, Jimin? Jungkook kint fagyoskodik! Mínusz fokok vannak, az Istenért! - lökött rajtam egy hatalmasat, mire fejem fájdalmasan koccant neki a vastag falapnak.
- Ez mi volt?! - rivalltam rá, közben bevert testrészemet simogatva, mire csak frusztráltan felsóhajtott és elhúzott a bejárattól.
- Ágyazz meg neki a szobánkban! - majd kiviharzott az ajtót maga után jól becsapva. Nem hiszem el! Hogy lehet ilyen engedetlen? A bátyja vagyok, hallgatnia kéne a szavamra!

- Jimin? Mi volt ez? - jött egy rekedt hang hátam mögül, mire csak bűnbánóan tekintettem apa fáradt szemeibe. Basszus.
- Sajnálom, csak Sujin.. Izé.. Elment.. - kezdtem el vörösödni, mire apa rosszallóan csóválgatta a fejét.
- Olyan rosszul hazudsz, fiam... Mintha Jungkook nevét hallottam volna... Vagy csak álmodtam? - merengett el egy pillanatra, ujjait borostás állára simítva. Nagyot nyelve léptem oda hozzá, majd kezemet lapockájára helyezve kezdtem el a szoba felé tolni.
- Aludnod kellene, apa. Korán fogsz kelni és nyűgös leszel, az pedig senkinek sem jó... - próbáltam rá hatni, hogy hagyjuk az egészet a francba. Lassan bólintott egyet, majd meg is indult. Azonban egy újbóli ajtó csapódás zavarta meg tervem véghez vitelét.

- Gyere, vedd le a kabátot és a cipőt... - ért be Sujin és a hívatlan vendég. A hideg azonnal megcsapta hátam, amely kívülről jött. Apa azonnal megfordult, majd hitetlenkedve tekintett rájuk.
- Jungkook? Akkor még sem csak álmodtam! - kiáltott fel vidáman, majd azonnal rávetette magát a vacogó fiúra.
- Üdvözlöm, Mr. Park. Bocsánat, hogy ilyenkor zavarok, csak elhagytam a táskám amiben benne volt a lakás kulcsom... - hámozta le magáról a bakancsát, közben erőtlenül támaszkodva a falhoz. Szívem fájdalmasan szorult össze a látványra.
- Ez nem teljesen így van. - jött vissza a fürdőből Sujin, majd ujjaival felém mutatott. - A drágalátos fiad hagyta kint, hogy halálra fagyjon.
Irritált, ahogyan mind a három szempár rámszegeződött. Próbáltam elindulni a szoba felé, de apa karja megállított ebben.
- Komolyan képes voltál otthagyni a hidegben? - hangja mérges volt. Nagyon.
- Hé! - elégeltem meg a fekete bárány szerepét. - Inkább vele beszéljetek! Mond el nekik milyen jó kis programod volt ma este. - szóltam hozzá. Hangom több undort és megvetést tükrözött mint akartam, de már nem tudtam visszaszívni.

Jeongguk lassan felemelte fehér arcát, melyre éjfekete tincsei vizesen tapadtak. Eléggé ki volt pirulva, ami elég rossz jelnek bizonyult. De a szemeiben látott érzelmek sokkal inkább lekötöttek.
- Miért? - szaladtak össze apa homlokán a ráncok.
- Azért mert egy nővel volt... - suttogtam csendesen, még mindig vele szemezve.
Szinte felfalt azokkal az ördögi íriszekkel. Kiegyenesedése közben azonban megszédült és hirtelen majdnem ráesett apára.
- Minden rendben, Kook? - kérdezte Sujin, de apa már cipelte is a szobába, hogy lefektesse. A mi szobánkba.
- Hova viszed? - futottam utánuk. Már csak arra értem be, hogy édesapám a furán levegőért kapkodó fiút tette bele az ágyba. Arca teljesen izzadt volt, mely a lámpafényben sokkal jobban kivehetővé vált.

Mint külső szemlélő álltam a saját szobám ajtajában, miközben Sujin kifutott vizes törölközőkért. Apa elővette a lázmérőt is, majd Jeongguk szájába tette.
- 40 fok, te jó Isten... - motyogta elhűlten. Jinie tett az arcára egy kisebb vizes anyagot, hogy egy fokkal jobban érezze magát.
- Jimin hozz lázcsillapítót! - utasított húgom. Szinte érzelemmentesen csoszogtam ki a konyhába, hogy elővéve a gyógyszeres dobozt kiszedjem a kis fehér bogyót. Egy pohárba töltöttem hideg vizet, majd visszaérve apának nyújtottam azt.
Jeongguk gyengén nyúlt értük, majd nehezen, de leküzdötte torkán. Folyt róla a víz és látszott, mennyire rosszul van. Borzalmas volt őt így látni.

Mind a hárman kijöttünk a szobából, majd leültünk a nappaliban. Néma csend volt, melyet csak a hajnalt jelző harangszó szakított meg. Üveges szemekkel bámultam a karfára. Mindig, minden egyes pillanatban rosszul döntök. A saját önző érdekeimet tartom előnyben, másokat le se szarva.
- Ahogy most elnézem az arcodat, inkább hanyagolom a letolást, oké? - intézte felém szavait apa. Ránézve egy megértő bólintást küldött felém, majd mindketten Sujin-ra néztünk. Szemeiben rengeteg düh volt, ami persze felém irányult.
- Mi van már? - csattantam fel, hátha érti a célzást és békén hagy. Azonban ehelyett csak felszívta magát és megszólalt.
- Szerintem pont neked nem lenne jogod így beszélni. A te hülyeséged miatt lett beteg Kook, úgyhogy szépen vállalod a felelősséget!
- Beszélj tisztelettel a bátyáddal, Sujin! - szólt végre rá apa, mire egy győzelemittas mosoly keretében néztem rá. Persze ő fortyogott magában, de sajnos nem sokáig tartott a pillanatnyi győzelmem. - Úgyhogy mivel én vagyok a családfő, én döntök. Sujin az én szobámban alszik, te pedig szépen gondját viseled Jungkook-nak egész éjjel. Lesed minden egyes kívánságát, mert ezt most kisfiam, te cseszted el. - tartott egy nagy szünetet, majd fáradtan sóhajtva indult meg a szobája felé, hogy kihozza ágyneműjét.

Mivel apa már nagyon ideges volt, ezért nem zargattam az alvó oroszlánt. Így muszáj voltam máshoz folyamodni.
Szép lassan sétáltam apa szobájához, hogy beszéljek testvéremmel. Éppen egy párnát szedett ki az ágyneműtartóból, majd mikor észre vett értetlenül emelte rám barna íriszeit.
- Figyelj, tudom, hogy egy barom voltam...
- Ne is folytasd. - dobta le a puha anyagot az ágyra, majd nagyot sóhajtva feküdt el a fehér lepedőn. - Te alszol vele, nem én. Éppen itt az ideje, hogy tiszta tiszta vizet öntsetek a pohárba.

Legszívesebben jól becsaptam volna a nyílászárót, de szülőmre való tekintettel csak óvatosan becsuktam. Persze egy jó kis káromkodás halmaz hagyta el szám, majd megállva a szoba ajtaja előtt mérlegeltem magamban a helyzetet.
Ha bemegyek és Jeongguk még nem alszik, vagy felkel éjjel, nem tudom majd kimagyarázni a helyzetet. Vagy esetleg elmondja, hogy az a nő a barátnője és, hogy húzzak ki mellőle rohadt gyorsan.

De a konyha asztal is elég kényelmesnek néz ki...

Ekkor azonban az előttem lévő ajtó falapja kinyílt és hirtelen szembe találtam magam gondolatom főszereplőjével.
Mindkettőnkben megfagyott a vér, ahogyan realizáltuk:nem vagyunk egyedül.
Őszintén, borzalmasan nézett ki. Szemei karikásak voltak, még mindig verejtékezett. Pólóján hatalmas foltok díszelegtek. Láttam rajta, hogy imbolyog, ezért finoman megfogtam a derekánál, hogy megtudjon rajtam támaszkodni. Veszettül forró volt a teste.
- Nagyon melegem van... - suttogta gyengécskén, mire a bűntudatom ezerszeresére nőtt. Mivel anno Sujin is sokat volt lázas, ezért a régi idők tapasztalataiból tudtam csak valamit előszedni. A gyógyszer már benne van, pihent is és amit ilyenkor kellene tenni nekem túl.... Kínos.

Elég az önzésből, Jimin!

- Gyere, elmegyünk fürdeni egy kicsit. - motyogtam csendben, hasonló színű arccal, mint övé volt.
- Oké...
Lassan jutottunk csak el az úti célig és mire odaértünk már rólam is folyt a víz. Ez a csávó olyan mint a kályha.
Magunk mögött bezártam az ajtót, majd a várakozóra tekintettem.
- Izé... Le tudnál vetkőzni? Addig megcsinálom a vizet... - indultam meg a kád felé, mikor is karjai szorításában éreztem saját végtagom. Kitágult szemekkel néztem a beteg férfira és cserepes ajkaira, ahogyan kiejtette zavarba ejtő szavait.
- Egyedül nem megy. Segítenél levetkőzni?

~dark0997 💜