Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A nappaliban is rengeteg családi és gyerekkori képet találtam. Úgy voltam vele, hogy nem akkora probléma, ha jobban megnézek egyet kettőt. A hozzám legközelebb eső képen egy kisbaba volt aranyos, kék ruhában. Eléggé hasonlított Junghyun-ra, szóval én rá tippelnék. Azután volt még egy ilyen, de az már egy beállított fotó volt, 3 kisgyerekkel a középpontban. Egy lépcsőn ültek és rögtön az első lépcsőfokon egy kislány volt. Valószínűleg ő Junghyun húga. Eléggé eltérőek a vonásaik, elsőre nem mondanám meg, hogy testvérek. A középső részen Junghyun, majd egyenesen fölötte egy idősebb fiú ült. Nagyjából 8-9 éves lehetett és ő egyáltalán nem hasonlított a két kisebbre. Arcformája, testalkata és tekintete is teljesen más volt. Épp amikor közelebb akartam hajolni hozzá egy test kitakarta előlem a kilátást.
- Kakaóscsiga jó lesz? Van narancslé is... - mutatta fel a tálat. - Szólongattalak, de nem voltál a szobában se... Amúgy, nem fáj a fejed? - nézett rám ijedt szemekkel, mire csak megráztam a fejem. - Nagyon sajnálom, hogy tegnap úgy viselkedtem, de nagyon részeg voltam.. - mondatom közben éreztem magamon tekintetét, ami még inkább késztette arcomat a paradicsommá válásra. - Egyébként meg nem kellett volna idehoznod az otthonodba... - De nagyon rossz állapotban voltál, meghát végülis ismerjük egymást. - mosolyodott el. - Ülj le nyugodtan itt vagy a konyhában enni. Nekem el kell intéznem egy gyors telefont.
És ezzel a mondattal elslisszolt mellettem, majd egyedül maradtam a nagy házban. Végül ott maradtam a nappaliban és unalmamban bekapcsoltam a tv-t. Az egyik adón éppen valami mise ment, ahogy a többin sem volt semmi különb, így maradtam egy ósdi mesefilmnél. Érdekes módon nem fáj a fejem sem, így nyugodtan toltam arrébb a kis gyógyszert a tálcán. Gyorsan bevágtam a két péksüteményt majd az utolsó cseppig mindent kiittam a pohárból. Ma vasárnap van, tehát apa éjszakás. Valószínűleg még fent van. A tálcát és a poharat is szépen elmostam a többi tányérral egyetemben. Miután letöröltem a pultot az előszobába mentem és mikor éppen fekete cipőmet kerestem volna, hirtelen megtorpantam. Az előszoba pontosan úgy nézett ki, mint azé a házé, amelyet a napokban látogattam meg. Sujin miatt. Ijedten tekintettem körbe és már éppen azon voltam, hogy itthagyva cipőm kirohanjak, mikor kintről hangos kiabálás foszlányai jutottak el megrémült valómhoz. - Anya, miért vagy már itt? Azt írtad, holnap jöttök! - Jaj ennyire nem kell örülni! Kaptam egy hívást a cégtől h-
A fekete hajú nő egy pillanat alatt dermedt le. Pont ahogy én is, de a félelem miatt testrészeim jól kivehető remegésbe kezdtek. - Anya, basszus! - ért mögé Junghyun. Felpillantva a nő éjfekete szembogaraiba, halálérzetem támadt. - Mit keres itt már megint?! A házamban?! - csapta le holmiját az előszoba márvány borítására, mire ijedten rezzentem össze. - Takarodjon innen amíg szépen mondom, vagy egy életre megbánja, hogy valaha is találkozott velem! - Fejezd be! - rivallt rá Junghun, mire könnyes íriszeimet ráemeltem. - Jimin egy ember! Nem beszélhetsz vele így! Másodszor pedig egy igen kedves barátom és tegnap itt aludt. Magamban hálát adtam, azért hogy Junghyun ilyen megértő és kihúz a bajból. Azonban kis reményem hamar elszállt, amint meghallottam az undorító szavakat a hárpia szájából. - Igen kedves barátod, huh? - fordult immáron felé. Nem tartott sokáig, mivel szemei legközelebb engem találtak meg, majd mértek fel tetőtől talpig. Undorodó tekintetét tetézte gúnyos vigyora, mely szép arcát hányinger keltővé tette. - Buzit csinálsz a fiamból?
Suttogva ejtette ki száján a szavakat, mégis elfogott tőle a rettegés és felállt a szőr a hátamon. Kiutat kerestem, de úgy éreztem, innen nincs menekvés. - Ezt akarod, mi? Hogy ne legyen egy normális gyerekem se, mi?! Hogy mind buzik legyenek, mi?! - lökött el mellkasomnál fogva, mire egy hatalmasat tanyáltam a bent lévő kemény fapadlón. - Anya fejezd be! Miről beszélsz?! - ragadta meg anyja karjár Junghyun, de csak egy jobbost kapott egyenesen a szeme alá. - Olyan buzi akarsz lenni, mint a bátyád, mi?! Jobb faszt szopni, igaz?! - üvöltött akár a sakál. Hiába, hogy a nő nem lehetett több mint 60 kg, annyira ijesztő és harcias volt, hogy könnyes szemekkel kuporodtam össze és húzódtam a nappali egyik sarkába.
Soha nem bántottak a szüleim. Anya elment, de ő nem is foglalkozott velünk, csak apa. Apa viszont teljes szívéből szeret minket és soha nem emelt ránk kezet. Nekem ez... Ismeretlen. - Fejezd már be, bazdmeg! - rántotta el a nőt a kanapé irányából, ami mögött bujkáltam. - Jimin gyere, hazaviszlek! Te pedig inkább köszönd meg ennek a szegény fiúnak, hogy elmosogatott helyetted inkább! És szedd össze magad! Junghyun finoman megszorította a karomat, majd felsegített és anyjára figyelve vezetett ki a leharcolt előszobába, majd miután ott végeztünk beültettett az autóba. Beült a volán mögé, majd beindította motort és már szeltük is a hazavezető utat. - Merre laksz? - Kjongbokkung 6. - rá sem ismertem saját hangomra. Olyan halk és rekedt volt. - Sajnálom. - sóhajtott egy hatalmasat. - Én nem akartam... Azt hittem még nem ér haza, de úgy tűnik megint össze vesztek apával és... Ja. Nem akarlak terhelni ezekkel a fölös infókkal, sajnálom. - Megértem.
Ezután csendben mentünk tovább, ami nekem felettébb megnyugtató volt, de szerintem Junghyun csak meg idegesebb lett tőle. - Megérkeztünk. - húzódott le. Kikapcsoltam a biztonsági övet és az úton először ránéztem. - Köszönöm a tegnapot a mait és sajnálom, hogy miattam volt ez az egész. - nyitottam is volna ki az ajtót,mikor Junghyun karom után nyúlt. - Nem, ez nem a te hibád! Tudod anya nagyon félt és túlreagál mindent.. - Kérlek ne védd. - néztem komolyan szemeibe. Fekete szembogarai cikáztak arcom mindent egyes centiméterén,majd száján egy lágy görbület jelent meg. - Nem is vártam tőled más választ. De őszintén nem akarok most haza menni... - húzta el a száját, majd bociszemekkel nézett rám. - Nem, sajnálom. Menj haza. - szálltam ki.
- Komolyan gondoltam ám! - kiáltott utánam, majd miután jól bevágta az ajtót mellém futott. -Én is. Szia! - csaptam volna be előtte az ajtót, de erős karjaival inkább kitárta azokat. - Nem vagy valami vendégszerető személy. - kuncogta el magát. -Hát a vendég ilyen akaratos, akkor nem is. - mormogom, majd mikor az ajtó elé érünk magamban imádkozva nyitom ki az ajtót.
Belépve csend fogad, így helyt adok téves feltételezésemnek, miszerint apa éjszakás. Akkor már rég kopognának a szomszédok, hogy apa túl hangosan horkol. - Gyere, menjünk akkor a nappaliba. - indulok meg előre, majd odaérve lecövekelek. Nem kell sokat várnom és a mellettem álló is hasonló képpen reagál.
