𝐁𝐥𝐢𝐧𝐝𝐥𝐲 𝐢𝐧 𝐭𝐡𝐞 𝐫𝐚𝐢𝐧 |✅

42.rész ☯️

[Jungkook szemszöge]

Verejtékemben úszva fogtam görcsösen Jimin derekát, ahogyan az ezredes befele invitált minket. Néha odasúgtam neki merre menjen, de leginkább az elkövetkezendő időre tudtam összpontosítani. Féltem. Nem, rettegtem. Azon túl, hogy az én életem tönkre megy, Jimin védtelen lesz nélkülem. Azt pedig nem hagyhatom.
- Jöjjenek és foglaljanak helyet. - nyitotta ki orrunk előtt az ajtót. Bensőmet tépő gondolataimat magam mögött hagyva tereltem beljebb Jimin-t, majd segítettem neki leülni a fehér székbe. Ezután én is helyet foglaltam és megköszörültem kiszáradt torkomat. Az alacsony tiszt helyére bandukolva, leült velünk szembe, majd vizslató tekintete hol rám, hol a szőke hajúra siklott. - Először is, mielőtt még elmondanám az ügy folyamatát, szeretném hallani mindkettejük álláspontját. Kezdje kérem. - mutatott felém, majd egy kicsit hátradőlt a székben és pocakjára tette a kezét.
- Nekem fogalmam sem volt, hogy Jimin itt van. Csupán a verekedés után vettem észre... - kezdtem bele halkan. Minden bátorságom elszállt és egy kisfiúnak éreztem magam, aki most nagyon nagy bajban van.
- Tehát maguk már ismerték egymást, azelőttről?
- Igen. És igazából, Jimin csak utánam akart jönni. - hirtelen eszembe jutott Taehyung, de úgy voltam vele, nem szeretném őt is belekeverni ebbe a szarságba. - És hát én mondtam neki...
- Ez nem igaz. - szólalt meg aznap először a törpe. - Egy másik katona volt az, aki az ötletet adta. Azáltal jutottam be ide.
- Ki volt az a katona? - dőlt előre az ezredes, majd kezeit összekulcsolta a falapon. Jimin egy hatalmasat nyelve, száját összepréselve süllyedt bele a fehér kényelmes anyagba, miközben látszódott rajta a következményektől való félelem. - Tudnom kell, ki hozta be ide, ugyanis ő lesz az ügy első számú vádlottja.
Jimin hangosan szívta be tüdejébe az oxigénhiányos levegőt, miközben apró verejtékcseppek kezdtek el gyöngyözni tükörsima homlokán.
- Jimin, nyugi. - fordultam felé teljes testemmel. A doki figyelmeztetett a kórházban, valószínűleg a stresszhelyzet játszik közbe állandóan Jimin asztmarohamainál, szóval nagyon kell rá figyelnem emiatt. - Nyugi, nem lesz semmi baj, oké? Megoldjuk.

Oldalra sandítva láttam az ezredes fura arckifejezését, de egyáltalán nem foglalkoztam vele. Óvatosan letöröltem az izzadságát, majd hideg tenyeremmel végigsimítottam puha arcbőrén.
- Nem akarom elmondani. - nyögte ki rekedten. Mellkasa már egész normális tempóban emelkedett így egy utolsó simítás után visszaültem eredeti pozíciómba. - Az egész az én döntésem volt. Én szegtem meg a törvényeket.
- Jimin, figyeljen, kérem. Mondja el az illető nevét, vagy különben muszáj leszek azonnali hatállyal előzetesbe vinni. Márpedig én jót akarok maguknak. Működjön együtt és nem lesz semmi gond.
Barna szemében amint megpillantottam a megértés és remény kicsiny csíráját, tudtam nem vagyunk teljesen elveszve.
- Ha elmondjuk, az illető milyen büntetést kapna? - néztem rá komolyan. Nem akarom elárulni a legjobb barátomat, de vállalnia kell a felelősséget a hülyeségéért.
- Sajnos, ezt nem én döntöm el, hanem a hadbíróság. Tőlük függ a maguk ügye. Én csupán feljegyzem azokat, amiket maguk mondanak, amit át kell majd adnom nekik. Mondják el, ki a harmadik, sokkal könnyebb lesz utána. - bólintott határozottan, majd miután kiejtettem Taehyung nevét száraz ajkaimon, felálltunk és kisétálunk a bordó szőnyeggel borított teremből.

Kifele menet végig Jiminbe kapaszkodtam. Nem is azért, hogy terelgessem, hanem mert szükségem volt rá. Nagyon-nagyon nehéz neki is, de nekem is. Most kezdek rájönni, hogy ebben az egész sztoriban én és Tae fogjuk a legdurvább büntetést kapni. Hihetetlenül félek. Nem akarok börtönbe menni, vagy katonai táborba, ahol a fegyenceket kínozzák. Vagy kiküldenek a két Korea között fekvő határhoz.

Még a kislábujjam hegye is beleremegett, ahogyan belegondoltam.

Miután a gép leszállt, megfogva Jimin puha kezét, azonnal kifele kezdtem húzni. Csak el akartam tűnni onnan. Azonban a gép bejáratánál két rendőrt véltem felfedezni, akik mintha csak ránk vártak volna. Éppen odasúgtam volna Jimin-nek, hogy lassan kezdjünk el hátrálni, azonban a magasabbik gondolataimban olvasva felém fordult. Jeges kék tekintete lelkembe ivódott, ahogyan azonnal felém vette az irányt. Lefagyva bámultam rá, közben hatalmasra tágult szemekkel. Jimin értetlenül figyelt a hang irányába, miközben nevemet szólítgatta.
- Jeon Jeongguk és Park Jimin? - kérdezte a kisebb, mikor odaértek hozzánk. Egy hang se jött ki a torkomon, csak ijedten pásztáztam az egyenruhásokat.
- Jöjjenek velünk. De először tegyék hátra a kezeiket. - vette elő a bilincseket, mire felszólaltam.
- Jimin nem lát. Valahogyan segítenem kell neki.
- Majd én intézem. - nézett rá a szőkére. Hangja ugyanolyan ijesztő volt, mint ő maga. A pokolba vele, ne érjen hozzá! Jimin elé állva néztem vele farkasszemet, mire gyomrom görcsbe rándúlt. Fura volt és úgy nézett Jimin-re, mint ahogyan még senki sem. Volt valami rémisztő a tekintetében, ami betegesen ijesztőnek tűnt és valamiért úgy ereztem, nem véletlenül akarja ő Jimin-t elvezetni.
- Tünés az utamból. - lökött rajtam egyet, mire már éppen felökleltem volna, azonban egy kattanás visszatartott. Csuklóim nem mozdultak és már csak arra eszméltem fel, hogy az egyik kocsi felé taszigál a kisebb rendőr.
- Jimin! - kiabáltam hangosan, ugyanis láttam rajta, valami nagyon nem oké. A magas valamit belesúgott szegényem fülébe, aztán csak azokat a hatalmas szemeket és könnycseppeket láttam még meg, ugyanis a sötétített üveg elválasztott tőle.
- Engedjen ki! Áh! - ficánkoltam össze vissza. A pasi csak beindította a rádiót és jól beletaposott a gázba.

Egy idő után feladtam a szabadulás gondolatát így könnyes arcomat neki döntöttem a meleg üvegnek. Csak figyeltem saját tükörképem halvány mását és a kinti világ töredékét.
Mit fognak vele csinálni? Suttogtam magamban. Cserepes ajkaim remegni kezdtek, majd akár egy kis forrás, szemeim sós nedűje végigfolyt rajtuk. Lélektükreimet összeszorítva engedtem ki fájdalmam, ahogyan a nedvesség eluralkodott egész arcomon. Zokogva mondogattam Jimin nevét egyfolytában, ahogyan egyre közelben kerültem a mélyponthoz.
- Fejezze be most azonnal! Ez nem egy felnőtt férfihoz való viselkedés! - rivallt rám elölről a rendőr. A visszapillantó tükörben láttam, ahogyan undorodva tekintett vissza rám. Könnyfátyolon keresztül néztem egy ideig, majd állkapcsomat roppanásig szorítva feleltem.
- Fogalma sincsen arról, hogy min megyek keresztül. Úgyhogy fogja be azt a rohadt száját...

Megérkezve az őrsre, nem is csodáltam, hogy csak úgy bedobtak a szobába. Egy kisebb cellaféleség volt 3 "ággyal". Idegesen rúgtam bele az egyik sarkába, ami nem kis visszhangot vert. Nem is kell mondanom, mennyien áldották az anyámat azután. Levetődtem az egyikre, amelyiket kevésbé találtam koszosnak. Kezemet fejem alá tettem és csak bambultam a plafon kisebb, nagyobb foltjaira.
Próbáltam felfogni az elmúlt pár óra történéseit, de egyedül Jimin és a magas pasas lebegett a szemem előtt. Ismerik egymást? A pasi miért nézett rá úgy? És most mi lehet Jimin-nel?
Minél előbb beszélni akarok vele, de jelenleg csak a puszta jelenléte is rengeteget segítene. Bárcsak itt lenne velem.

~dark0997 💜