Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szia, Jimin.
A levegő bennem reked, ahogyan a halk hang eléri hallójáratom. Szívem felkúszik torkomba és fülemben lüktetni kezdenek az erek. Egyszerre ezer meg ezer féle érzés kerít a hatalmába, ahogyan elképzelem tündéri valóját. - Szia, Sujin. - rekedt hangom izgatottan mégis tele szomorúsággal és csalódottsággal szeli át a szoba levegőjét. Akár csak egy éles kés, úgy vágja el a benti leget és csapódik egyenesen megszeppent húgom szívébe. - Én annyira sajnálom... Nem akartam, de.. - hallom meg hüppögését, mire összeszorul a torkom. Nem folytatja mondatát, csak sírdogál tovább, mire karjaimat irányába nyújtom.
Szerencsére érti a célzást és gyors léptekkel felém siet, majd vékonyka testét karjaimba veti. Olyan erősen szorít, hogy félek megfulladok, de ezért a pillanatért bármit megadnék. Több percen keresztül csak együtt sírdogálunk, mire az ajtó újból kinyílik. - Szia. Jobban vagy? - hallom meg apa fáradt hangját, mire csak mégjobban rázendítek. Annyira boldog vagyok, hogy végre egyben van a családom. Sujin eltűnése felébresztett az önsajnálkozásból és végre rájöttem, hogy igenis van miért hálásnak lennem. - Igen, de útközben nem találkoztatok senkivel? - engedem el Sujin-t aki nem hagy és bemászik mellém az ágyba. Haja édes illata bekúszik szaglójáratomba, ami betölti a húgom által oly' hiányolt űrt. - De, Hoseok éppen erre fele jött, de amint láttam letért valahol. Azt hittem hozzád jön, de lehet be ugrott valahova. - apa valószínűleg hátra dőlt, ugyanis a rossz kórházi szék megreccsent alatta. - Milyen székek vannak itt? - mérgelődik szülőm,mire mindketten hangosan felnevetünk. - Egyébként Hobi biztosan csak a cukrászdába ment, mert mondta hogy suli után hoz nekem epres mochit. - kezdtem el piszkálni Sujin haját, mire elégedetten felsóhajtva bújt még közelebb hozzám. - De volt nála egy cukrászdás csomag. Nem hinném, hogy még egyszer oda ment volna. - motyogta álmoskásan a hosszú hajú, majd csend telepedett a szobára.
Apa valószínűleg egy újságot lapozgathatott a hangokból ítélve, Sujin pedig elaludt mellettem. Jó érzés volt újra vele pihenni és ilyen közel érezni magamhoz.
Ebben a pillanatban úgy éreztem magam, mintha a szívem apró darabjai közelebb kerültek volna egymáshoz.
Kintről hangos lépések zaja ütötte meg fülem, mire érdeklődve kaptam fel eddig a párnán pihenő fejem. A robogás hangja egyre közelebb ért a szobához, mire egy fura érzés kerített hatalmába. Mintha, valami rossz venné kezdetét. Az ajtó hangos csapódással nyílt ki, mire idegesen emelkedtem fel helyemről. Sujin már rég aludt, így csupán legurult felkaromról és békésen szundikált tovább. - Hoseok, talán baj van? - tette fel az immáron tisztázott kilétű barátomnak a teljesen jogos kérdést. Először azt hitten, hogy egy mén rontott be a kórházba. - Nem, nem nem semmi. - lihegett, majd felém vette útját. - Szia, Chim. Vettem neked mochit! Sujinnak és apukádnak is, szóval... - miután a csomagot szépen letette az ölembe, szorosan magához ölelt. De ez nem olyan volt, mint reggel. Mintha megakart volna védeni valamitől. - Nem kellett volna, Hobi. Képzeld, ma délután leveszik a kötésem és holnap mehetek is haza. - újságoltam el legjobb barátomnak a hírt. Alig várom, hogy újra láthassam azokat a dolgokat, melyeket már évek óta csak homályosan pillanthattak meg szemeim. - Ez fantasztikus! - ölelt át újra és végre helyet foglalt felhúzott lábaim előtt. - És volt ma valami érdekes a suliban? - tapogattam ki ismét a kis csomagot, majd belenyúlva vettem el egy puha édességet. Közben apa felé nyújtottam a zacskót, mire ő készségesen fosztotta azt meg egy újabb darabtól és lapozott egyet az újságban. - Nem, nem semmi. Nem történik semmi. Semmi érdekes. Miért, mi lenne? - nevetett fel idegesen, mire összeráncoltam a szemöldököm és abba hagytam a rágást. - Hoseok, eléggé fura vagy. Biztos minden rendben? - tette fel a kérdést apa, mintha csak gondolataimat öntötte volna szavakba. - Persze. Csak egy kicsit fáradt vagyok. - állt fel helyéről, majd gyors ölelésbe vont. - Holnap reggel beugrok és délután is, oké? Aztán majd mutasd meg azokat a gyönyörű szemeidet. - puszilt hajamba, majd illedelmesen elköszönve apukámtól kilépett az ajtón.
- Hát.... Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem ez akkor is fura volt... - köszörülte meg apa a torkát, majd zörgött egy kicsit a papírral. Ezután Sujin elkezdett mocorogni, majd felemelkedett eddigi kényelmes helyéről. - Uhh, mi ez? - nyúlt a zacsihoz, majd elkezdte kinyitogatni. - Kaphatok belőle? - kérdésére csak mosolyogva bólintottam egyet, majd tenyeremmel hátát simogattam. Hiába, annyira hozzá szoktunk egymás érintéseihez, hogy rendesen megmelenget, ahogyan tettem következtében felkuncog és kiscicaként viselkedve kidomborítja testrészét. - Tényleg... Nem szeretnéd elárulni, mi is volt ez az egész cirkusz? Meghogy hol voltál és ki volt az a lány? - cirógattam tovább testrészét, mire éreztem hogy ledermed. - Hmm.. - hümmögve teszi le a mochit a papírra, mely kis zörejjel süpped bele az anyagba. Lehetséges, hogy kiéleződtek az érzékeim? - Minseo-nak hívják. Nagyon rendes lány és kedves. Ő az új osztálytársam. És náluk voltam. - mondata befejezése után fészkelődni kezd, mire rögtön lejön miért is. Hazudik. - Hmm, valóban? Akkor beszélhetnék vele? - hangszínem azonnal ráébreszti, hogy rájöttem a kamuzására és rögtön folytatja hazugságának elmélyítését. - Persze, de tudod nincs nála a telefonja mert... Mert.. Mert az anyukája elvette tőle. Igen, tudod ő nagyon sok bajba keveredik és- - Az előbb még azt mondtad, hogy rendes lány. Vagy talán rosszul emlékszem? - Jimin, hagyd már békén szegényt. Tudod te mennyit sírt miattad? Hogy mennyire hiányoztál neki? - vakkant bele apám is vitánkba. - Oh, és arról van fogalmad én mennyit bőgtem miatta? Meg a szarságai miatt? Hogy egy pillanat alatt felszívódott? Tudod te mennyi beteg ember járkál odakint az utcákon? És ha az egyik elkapja? Vagy talán rossz emberhez kerül és megöli? - emelem fel hangom mire Sujin hátrébb húzódik. Nem szereti ha ilyenek vagyunk. Vigyáznom kell, hisz bármikor rohama lehet. - Jimin! Rohadtul jól tudom, igen! De én neveltem fel és tudom, hogy okos kislány és nem menne el senkivel! - Úgy beszélsz, mintha én nem csináltam volna semmit! Holott évek óta én vagyok az, aki odafigyel rá! A múlt hónapban én vettem neki új csizmát is, mert a másik is szét szakadt! Én tanultam vele délutánonként, én főztem rá, mostam, aludtam vele, apa! Tudom, hogy rengeteget dolgozol, de ha legalább egy órára vennéd a fáradságot és foglalkoznál vele, talán nem lenne ilyen. Mert én nem tudom, úgy szabályozni mint egy igazi szülő! Jeongguk is megpróbálta, de neki sem ment. Sőt, csak mégjobban elkényeztette.
A szobára leszállt a néma csend és csak Sujin és a saját gyors lélegzetvételemet hallottam. Azonban nem sokáig maradt így, mert szülőm egy az én hibámból kiszivátogtatott információra kérdezett rá. - Ki az a Jeongguk?
ÚRisteN❤️ Köszönöm szépen a rengeteg megtekintést és a vote-okat! Remélem tetszett nektek az új rész! Ha gondoljátok kommentelhettek vagy rányomhattok a kis csillagocskára, ha igen. Puszi nektek ❤️
