𝐁𝐥𝐢𝐧𝐝𝐥𝐲 𝐢𝐧 𝐭𝐡𝐞 𝐫𝐚𝐢𝐧 |✅

45.rész☯️

[Jungkook szemszöge]

- Álljon fel a vádlott! - zeng a bíró hangja, ahogyan maga elé emelve kémleli a fehér papírokat. A két őr lazán megfogta a láncot, mely kezeimet tartotta, majd erősen megrántva állítottak egyenesbe. Fáradt arcomat a bíró felé fordítottam, nem törődve azzal, hogy csuklóimon ismét felszakadt a bőr.
- Jeon Jeongguk. Magát személyi jogok megsértéséért, hadügyi ellenállásért és a jogalkotmány hadügyi részlegének 5.,6., valamint a 12. pontjának megszegésével vádolják. Mivel az eskütétel már megtörtént, kérem csak a szín tiszta igazat vallja.
- Azt fogom, uram. - mondtam csendesen. A bíró alig észrevehetően bólintott egyet, majd nyugtatólag egy pillanatra lehunyta szemeit. Egész megjelenése tiszteletet várt el a környezetétől, látszott rajta. Ridegen, ugyanazzal az arccal fordult át a másik oldalra, ahonnan egyből kiszúrtam az ezredest. Tekintetünk találkozott, amiben minden benne volt. Megértés, félelem, okkeresés.
- A Koreai Katonaság képviselői. Kérem, mivel az eskütétel megtörtént, csakis a szín tiszta igazat vallják. Nos, az előbb felsorolt vádakkal fordultak a bíróság felé, mely alapján 21 jogász, ügyvéd és képviselő döntött a per végeredményéről. Egy kis szünet után a bíróság azonnal közli azt, majd annak folytatása következik.

A terem egy emberként vonult ki a friss levegőre. A feszültséget vágni lehetett volna. Én is szívesen kitettem volna a lábamat ebből a börtönből, de a két szemétláda mellettem, nem nagyon akart engedni.
- Csak mondják ki, hogy bűnös, azt' vigyük vissza a sittre. Az asszony ma kacsát süt, kurva éhes vagyok. - elégedetlenkedett a pockos, mire csak megforgattam a szemem. Sajnos egyből kiszúrta a másik, így azonnal nekem állt. - Mi van, valami nem tetszik nyuszika? Amúgy is tudod, hogy ez lesz. Mindenki tudja. Csak húzzák az időt.
- Így igaz. És míg téged a cellában kefélnek, én otthon eszem a finom kacsasültet. - nevetett fel undorítóan a pockos, majd társa is csatlakozott hozzá.

Bárcsak ne lenne megkötve a kezem...

Szép lassan visszaszállingóztak a terembe, majd csendben helyet foglaltak. A csendben, mintha csak egy égi jel lenne, gondolataim angyalának reszketeg sóhaja csapta meg fülem. Azonnal hátra fordultam. Ekkor ő is felkapta a fejét, ezzel megmutatva könnyes íriszeit. Szemei tisztábbak voltak egy drágakőnél és valóban engem nézett. Értetlenül néztem rá, de közben éreztem, ahogyan szívem darabkái egyre jobban össze forrnak.
- Előre nézz, te mamlasz! - fogott meg nyakamnál fogva az egyik, mire már tényleg gyilkos szemekkel néztem rá. - Uh, de ijesztő vagy! Mindjárt bepisilek!
Majd ismét kacarászni és hörögni kezdtek, amit a bíró kopácsolása zavart meg.

- Csendet a tárgyalóteremben! Foglalják el a helyüket és folytassuk a tárgyalást. - ült le a székre, majd megigazította szemüvegét. Közben egy fekete pongyolába bujtatott férfi odakullogott hozzá, majd kezébe nyomta azt a papírt, melytől szó szerint függött az életem.
- A per már a vége felé közeledik, de korántsem fejeztük még be. Az összesített és teljes egyetértésben meghozott javaslat a bíróság felé, elfogadtatott. Az ítélet tehát :

Bűnös!

Bűnös, bűnös, bűnös. A szó visszhangzott fejemben. Abban a pillanatban az izzadságcseppjeim egymást követve pottyantak le a sárga nadrágra, könnyeimmel vegyülve. A szoba forgott velem és ha egy erős kéz nem ragadott volna meg, lezúgtam volna a székről.
- A büntetést nem a börtönben, hanem közmunkával fogja letölteni. Habár sokat ártott a környezetének, emberjogilag hatalmas cselekedetet hajtott végre. A másik alperes, Kim Taehyung - ot ugyanezzel bünteti a bíróság. A tárgyalást berekesztem. - csapott egyet a falapra, majd felállt és ki vonult.

Sírva, nevetve temettem kezeimba arcomat, így felfogva a rengeteg könnycseppet. Megkönnyebbülve pillantottam fel barátomra, ki velem szemben foglalt helyet. Kipirult arccal, sírva, de mégis mosolyt varázsolva arcára bólintott egyet, majd felém lépdelve ölelt magához.
- Mi a szar volt ez....-morogta a fegyőr, majd ellökte tőlem Tae-t. - Nem érhet hozzá. Maga meg visszajön velünk a dutyiba.
- Most mondták, ki... - néztem rá értetlenül. Lenéző tekintettel rántott fel, majd szólt újra hozzám.
- És a cuccai? Nekem azt' tök mindegy, hogy bentmarad e. Amúgy meg megérdemelte volna a jó kis börtönéveket.

***

Visszatérve, azonnal felszólítottak a távozásra, így kis pakkommal együtt kidobtak mint macskát szarni. Így ott álltam az esti levegőben, egyedül az utcán és azt se tudtam mihez kezdjek. Se telefon, se pénztárca, csak néhány ruhadarab, fogkefe, törölköző. Ezekkel fizethetek valahol? Szólalt meg egy kis hang gúnyosan a fejemben.
Idegesen szusszantva kiléptem az útra, majd az azzal párhuzamosan elhelyezkedő park felé sétáltam. Egy két embert láttam csak, akik ijedt szemekkel pásztáztak. Először nem értettem, azt hittem van rajtam valami, vagy nem vettem fel a gatyámat. Aztán hirtelen bevillant, hogy rohadtul most távoztam a dutyiból, a szemük láttára.

Így tehát hátamra kapva a tatyót sétáltam a járdán valamerre. Közben sasoltam az utca neveket, de egyik sem volt ismerős, ahogyan a környék sem. Idegesen, mégis megkönnyebbülten róttam a sötét utcákat, s lassan mosoly kúszott megviselt arcomra. Ez a jó pár hónap elég volt ahhoz, hogy rájöjjek : minden napot ki kell használni.
Legfőképpen az bántott, hogy Jimin egyszer sem jött be látogatáskor. Csak Tae, mamáék és Seo voltak bent néha. Junghyun-t egyszer láttam, amikor bekísérte Minseo-t és akkor is, csak a könnyáztatta arcát törölgette. Biztos nagyon fájt neki, hogy itt vagyok, de egy két kedves szó sokat segített volna. Idebent úgy bánnak az emberrel, mint egy utolsó nyomorékkal. Nem egyszer kaptam büntetést, amiket senkinek sem kívánok. Az önvédelmet muszáj volt gyakorolnom, hisz itt még este sincs nyugalom a barmok között.
Sikerült magamat általában kimentenem az ilyesféle helyzetekből, de volt amit nem úsztam meg sérülés mentesen. A mai napig van egy nagy heg a mellkasom kellős közepén, ami nem hinném hogy el fog múlni.

Már beesteledett és kezd kissé hűvös is lenni. Január van, a tél közepe. Én meg egy vékonyka kabátban és szaggatott farmerben járom a várost. Nagyszerű. Dideregve álltam meg egy közeli buszmegállóban és szemléltem az indulási időpontokat.

Nincs pénzed, te marha!

A gondolat úgy fejbe csapott, hogy csak úgy kongott utána az agyam helye. Így megfordulva, leszegezett arccal sétáltam vissza az útra, hogy folytassam a bolyongást. Már kezdtem álmos lenni is, így egy nagyot ásítva nyújtózkodtam egyet, mikor megpillantottam egy nőt, aki éppen a mellettem lévő bevásárlóközpontból tartott a kocsija felé.

Bingo.

Hajamba beletúrva, pólómat begyűrve nadrágomba köszörültem meg a torkom, majd egyenesen felé vettem az irányt. Távolról is észre vettem karcsú alakját és drága autóját, így egy pillanatra számat összeszorítottam. Nem lesz könnyű menet.
- Elnézést! - értem mögé, mire nagy levegőt véve fordult meg, majd meresztette rám hatalmas barna szemeit. Látszott rajta a döbbenet és egy pillanata átfutott rajta az ijedtség szele is, de miután végig mért, rendezve arcvonását mosolygott rám.

Hülye liba.

- Lenne hely egy fiatal fiúnak a kocsijában? - néztem le rá ártatlanul. Amint észre vettem huncut mosolyát, tudtam, bevette a csalit.
- És mit szeretne ez a fiú a kocsimban csinálni? - hangja nőiesen lágy volt, de volt benne valami, amitől a falra másztam volna legszívesebben.
- Tudja, a kollégiumból jövök. Törölték a buszjáratot amivel hazamentem volna, így itt ragadtam. - néztem rá szomorúan, mire ajkába harapott.
- Rendben. Szállj be, de előtte segíts bepakolni a csomagtartóba.
- Azonnal, hölgyem. - mosolyodtam el magabiztosan. Belül vicsorogtam és imádkoztam, hogy minél hamarabb haza érjek és Jimin-t végre a karjaimban tarthassam.

Mindenkinek előre is boldog új évet! ❤️
~dark0997 💜