Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nem tudom mi a bajod azzal a sráccal. Egyáltalán nem értelek. - fordul felém a barna hajú. Mondtam már, hogy mennyire idegesítő?
Figyelmem kívül hagyva bántó megszólalását tekintek ki a kissé homályos kilátásra. A szemüvegem már nem sokat segít, ugyanis a látásom valószínűleg mégjobban romlott. Dehát, ez van. Melankólikus hangulatomon még az időjárás is osztozkodik. Habár már nem esik a hó, enyhén csepereg az eső. Korán van így még az égen látszódik a nap sárgán világító sugáráradata, amely a szürkésfehér felhők elegyén keresztül próbál a földre bocsátani néhány melegítő fénysugarat.
- Figyelsz te rám? - löki meg vállam Hoseok a hosszú hallgatást követően. Lélektükreit azonnal enyéimbe mélyeszti amint megfordulok. - Sajnálom, csak nem érdekel. Az esernyősről akarok most a legkevésbé beszélni. - sóhajtok fel elégedetlenségemet kifejezve. Péntek este, pontosabban hajnal tájékán ismerkedtek meg nekem köszönhetően. Már elsőre szimpatizáltak utána pedig elvonulva a nappaliba kezdtek el beszélgetni, engem ott hagyva persze. Bemutatkozásukkor mégis megütötte a fülem Jeongguk szava. Új barátja.
Pont te nem vagy a barátom, esernyős!
Hármasban sétáltunk az iskola fele, Sujin kezét fogva két oldalról. Nagyon szeretem nézni, ahogy Hoseok és Sujin elütik egymással az időt. Barátom mindig is olyan volt neki, mint egy második báty. Néha azért én is féltékeny leszek, amikor inkább hozzá bújik mint hozzám, dehát ilyenek a "gyerekek".
- Nagyon kíváncsi vagyok erre a pályválasztásos izére! - tapsikol örömében padtársam, amint lepakoltuk a cuccunkat asztalunkra. - El is felejtettem, hogy az ma lesz! - csapom magam homlokon. Nem tudom miért nem jutott eszembe, hisz ez egy hatalmas lehetőség lenne a számomra. Valóban, akik legtöbben jönnek előadni, megmutatni a számunkra érdekes munkákat, képzéseket azok vagy ott dolgozók vagy tanulók. De, általában néhány intézményvezető is eljön, hátha találnak néhány értékes gyöngyszemet a tanulók közül, akiket később taníttathatnak vagy munkába állíttathatnak. Én pont egy ilyenért imádkozom már év eleje óta, de nagyon el lehetek szállva az biztos. Nem hinném, hogy pont engem szánnának bármilyen munkára is.
- Jó reggelt, gyerekek! - jön be az osztályfőnök termünkbe. Lerakja kis naplóját és kulcsait a barna falapra, majd felénk fordulva int, hogy álljunk fel. A köszönés után helyet foglalva, bele is kezd mondandójába. - Tehát, a mai napotok kivételesen nem tanulásból fog állni. Ugyanis itt vannak az egyetemekről, illetve különböző cégektől dolgozók, sőt főnökök és cégvezetők is. - néz rajtunk végig vigyorogva. - Úgyhogy ne hozzatok szégyent, sem magatokra sem az osztályra vagy az iskolára. Itt vannak a papírok a beosztásokkal. Mindenki vegyen le egyet kifelé menet és menjetek el a kijelölt termekbe. Sok sikert!
- Nem hiszem el, hogy nincs itt egyetlen táncakadémia vagy tánciskola sem felsorolva. - mérgelődik mellettem Hobi, kezében a már így is gyűrött papírt szorongatva. Én csak mosolyogva figyelem, hisz habár neki nem jött össze, de így velem tud jönni a képzőművészeti előadásra. Egy önző barom vagyok, tudom.
- Hidd el, ezt is élvezni fogod. - tekintek rá egy biztató vicsorral. Ő csak egy "ajánlom is" nézéssel reagálja le megszólalásom.
Belépve a nagy terembe, rengeteg ember tekintete szegeződik ránk, későkre. Mivel homályosan látom őket, csak egy nagyot nyelve ejtek meg egy bocsánatkérő mosolyt, majd a menekülve a zavaró tekintetek elől foglalunk helyet valahol a közép, - és hátsó tájék környékén.
Egy fiatal lány lépdel a sorok felé, majd megszámolva az emberkéket még egy kis cetlit nyújt feléjük. Minket is elér a nagyjából velünk egykorú egyed, majd kezünkbe nyomva a papírból megy is tovább. - Gondolom ezekre van ráírva, hogy mik és kik lesznek itt. - gondolkodom hangosan, mire társam csak egy egyetértő morgást ad válaszul. - Mi van itt? - emelem közelebb szememhez az írást, de még egy kicsit nehéz teljesen kivenni az apró betűket. - Festészet, grafika, agyaghasználat és mázolás... Tetoválás?
Hogy jön a képzőművészethez a tetoválás?
- Hát azt tuti, hogy meghallgatjuk! - csillannak fel Hoseok szemei, majd a terembe belépő idegen férfi felé fordulunk. Szerintem öreg lehet, mert szürkés a haja. De manapság, már semmit sem lehet tudni... - Üdvözöllek benneteket, itt a képzőművészeti előadásunkon. Ebben a 4 órában találkozni fogtok festőkkel, grafikusokkal, edénykészítőkkel sőt van egy meglepetés vendégünk is! Úgyhogy kérlek, figyelemmel hallgassátok társaink beszámolóit, hogy ti is tanulhassatok tőlük. Kérlek fogadjátok nagy szeretettel első előadónkat!
Csillogó szemekkel figyeltem meg a színpadra feljövő embereket. Szemeim már kezdtek szúrni a megerőltetéstől, de ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekel. Csak látni és hallani akarom, ahogy beszélnek, áradoznak munkájukról és tanulmányaikról. Kiskorom óta szerettem rajzolgatni és festegetni, ami a kamasszá érés pillanataiban csak tovább fokozódott. Rengeteg időt töltöttem egyedül, vagy Sujin társaságában aki egy idő után csupán csendben olvasta a könyvét vagy nézte a tv-t így unalmamban papírt és ceruzát vettem elő. Szeretek embereket és állatokat rajzolni, de a tájképek és a különböző érdekes minták sokkal jobban lekötik a figyelmem. Össze sem tudnám már számolni mennyi firka van begyűrve az ágy alá és a fiókokba, ami az évek alatt összegyült.
A porondra ekkor egy lány lépett fel és az egyik iskolában eltöltött éveiről és tapasztalatairól kezdett el beszélni. Hosszú fekete haja és aranyos arca sokkal fiatalabbá varázsolta a korához képest. Egy vékony kék ing és egy fekete szaggatott nadrág volt rajta magassarkú csizmával. A hangja csilingelő tónusban szólalt meg, ami füleimet azonnal ráirányította. Egyszerűen sem a szememet sem füleimet nem tudtam róla levenni.
- Jimin... - suttogta fülembe Hobi, mire közelebb hajoltam hozzá, a lányról le nem véve a tekintetemet. - Szerintem tudom mi lesz az a meglepetés. - mutatott az ajtó irányába, amely szemeimnek túlságosan is sötét és árnyékos volt, így nem tudtam kivenni, hogy ki áll ott. - Engem most más valami jobban érdekel. - húzódom el beszélgető partneremtől majd figyelmem csakis a lánynak szentelem. Lehet , hogy beszélnem kellene majd vele az előadás után...
- De, Jimin. Az ott... - Mondtam, hogy nem érdekel! - suttogom vissza dühösen, mire az előttünk ülök mérgesen fordulnak hátra. Csak egy "bocsánat" csúszik ki számon, majd ciccegve fordulnak vissza a lány irányába.
Egy édes kuncogás kíséretében köszön el, mire mindenki nagy tapssal követi, ahogy az alacsony lány lemegy a színpadról, majd átadja helyét a következőnek. Tekintetem még mindig a lány tartja fogva, így csak az új fellépő hangját hallom meg először. - Sziasztok! Nyugodtan tegezhettek, ugyanis nem vagyok olyan öreg! - villant egy csábos félmosolyt a lányok felé, akik sikongatásukat visszafogva figyelik a fiatal férfit. - Egy tetoválószalont vezetek a belvárosban, ahol dolgozom is. A tanulmányaimat....
Nem tudok figyelni a további életrajzi adataira, ugyanis a beszélő kiléte jobban leköti figyelmem. Nagyot nyelve, idegesen rágom a szám, ahogy a még így homályosan is kivehető ismerős alakot mérem végig. - Ha végig hallgattál volna, most nem lennél úgy beszarva. Nem is tudtam, hogy Jeongguk egy tetoválószalont vezet....
