Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nem akarsz haza menni? - teszem fel tapintatos kérdésem a másik felé. Valóban segített, hiszen elvitt minket a kórházba, felcipelte Sujint is és nem kért cserébe semmit. De azért nem bánnám, ha végre már hazakotródna... - Nem, köszönöm. Inkább innék valamit. - dől hátra a fotelban, hosszú kezeit kartámláján pihentetve. - Igenis, őfelsége. Mit hozhatok? - hajolok meg előtte, közben szám gunyoros vigyorra húzódik. - Hmm... Szerintem egy teát. De ne legyen gyümölcsös, azt nem szeretem. Se zöldtea... Legyen egy fekete tea és kérek valami rágcsát. - csettint egyet ujjaival, mire megrökönyödve állok egy darabig. Hogyisne! Lehet, hogy valaki rámragasztott egy "csicska" feliratú cetlit...
- Feleséged ne legyek? - mormogom már a konyha felé igyekezve, magamban a pokolba kívánva kedves vendégem. A polcról leemelem az egyik kis dobozt, majd a mikróban megmelegített vízbe dobom a fekete tea filtert. Belerakom a cukrot és a citromlevet, majd eleget téve uralkodóm parancsainak keresek valami "rágcsát". Még jó, hogy nem mentünk el boltba a kis baleset miatt, így csupán egy bontott ropis zacskóra találnak kutakodó kezeim.
A közben elkészült teát a kezembe fogva a ropis zacsit tálcára téve, kiviszem a nappaliba majd vendégem elé teszem. - Nincs valami csokis keksz? Vagy eperkrémes? - húzza el száját, amint meglátja az általam feltálalt ropogtatnivalót. - Nem nincsen. - mondom befeszített állkapoccsal szemeibe nézve. - Jó, nyugi. Csak kérdeztem. - teszi fel védekezően két kezét. De azért nem nyúlna hozzá ahhoz a szájbatekert ropihoz!
Karba tett kezekkel és gyilkos tekintettel vizslatom a fekete hajút. Érzem, hogy már rohadtul a tűrőképességem határán vagyok, így inkább megpróbálom magam lenyugtatni, csak ne ordítsam el magam. Hisz Sujin alszik és hát na, ez egy panelház. - Nem ülsz le? - veszi kezébe a még mindig forró csészét. Körülnézek a kis helységben és szerencsémre Sujin feje mellett pont van egy kis hely, így rögtön afelé veszem utam. Leülve megsimogatom kis buksiját, majd kezemet fején pihentetve figyelek fel a hozzám intézett mondatra. - Nagyon közel álltok egymához, igaz? - szürcsöl bele az édes nedűbe, tartva velem a kialakult szemkontaktust. - Ő a húgom, szóval igen... ? - teszem fel válaszadó kérdésem, értetlenül. - De szerintem, ha már itt vagyunk, nekem kéne kérdeznem. - intve egyet kezével jelzi, hogy zúdítsam rá kérdéseim áradatát. - Hogy hívnak? - Jeongguk. - Hány éves vagy? - Erre nem válaszolok. - teszi le a kis asztalra csészéjét. Szemöldökráncolva figyelem mozdulatsorát. - Dehát, ez nem kényes kérdés. Ez csak puszta információszerzés. - Miért, akkor te hány éves vagy? - hangja idegességről tudósít, ami engem is azzá tesz. - Én kérdeztem előbb! - Az nem jelent semmit. Ha te megmondod én is megmondom. - vonja fel egyik szemöldökét, ajkaira sunyi mosolyt varázsolva. Ennyire ki akar hozni a sodromból?! - Olyan gyerekes vagy! - tolom fejjebb frusztráltan szemüvegemet. Fáradt látószerveim már szinte könyörögnek, hogy menjek aludni. De amíg Jeongguk itt van, biztosan nem. - Én elmondtam a feltételeim.
Hogy az a jó büdös... Mindjárt felrobbanok!
- Ne veszekedjetek már! - ül fel a kanapén Sujin. Kis ökleivel szemét dörzsöli, úgy néz fel ránk. Oké, kezdek lenyugodni... - Mi nem veszekszünk, pusztán megbeszéljük a dolgokat. De ha már felébredtél, mehetsz fürdeni és aludni. - intek az ajtó felé. Durcásan felkel, majd trappolva megy a vizesblokkhoz, ahol rendesen bevágja maga után az ajtót.
- Egyébként nem különös, hogy az élet mindig összesodor minket? - issza ki az utolsó nyelet teát a csészéből. - Most ez, hogy jön ide? - nem értem minek hozta ezt fel, de engem is érdekel, hogy Isten miért akarja ennyire megnehezíteni az életem. - Nem tudom, csak belegondoltál már? - dől előre ülőhelyén. - a zebránál, a kávézóban, a boltban és most az utcán amikor a húgodat "elütöttem" - tesz idézőjeleket ujjaival. - hiába, hogy ezek mind forgalmas és gyakori találkozási helyek, azért az eléggé érdekes, hogy ennyiszer egymásba botlottunk, nem?
Így belegondolva, Jeongguknak valóban igaza van. Attól még, hogy rengeteg ember jár - kel a városban és annak különböző helyein, vajon mennyi lehetett az esélye annak, hogy találkozzunk? Gyerekes, álmokatkergető agyam egyik zugában egy furcsa következtetés szerűség vonódik le : lehetséges lenne, hogy mivel sem a zebránál sem a többi helyen nem bonyolítottunk le hosszadalmasabb beszélgetést vagy ismerkedést, ezért történt meg a baleset? Mert, ha Jeongguk ma nem éppen arra jött volna mint mi, ha Sujin nem futott volna el előlem, akkor nem itt ülnénk és próbálnánk kitalálni a történések okait.
- Fogalmam sincs. Már nem értek semmit. - túrok bele szőke tincseimbe, lábammal a padlón dobolva. Érzem magamon vendégem tekintetét, de semmi mást nem tudok mondani erre az egészre. Egyszerűen csak össze vagyok zavarodva. - Nem lehet, hogy a "góré", vagy sors vagy mit tudom én mi, azt akarja, hogy megismerjük egymást? - még a vér is megfagy bennem. Mi a bánat? - Valami baj van? Szarul nézel ki. - könyököl térdére életem újdonsült megkeserítője. - Köszi, aranyos vagy. - horkantok fel, majd megfogva a kis tálcát és csészét, kiviszem a mosogatóba. Mivel így is eléggé tele van az egész, sóhajjal kísérve állok neki az edények tisztításának. - Milyen házias vagy. - jelenik meg mellettem az okostojás, mire kissé megugrok. A tudja mijét ijesztgesse! - Muszáj, mivel rajtam és Sujinon kívül senki nem csinálja meg. - Mi van anyuddal? - dől neki a mosogató melletti pultnak. Teljes testével felém fordul, karjait összefonja mellkasa előtt. Csak most látom, mindkét végtagján fel van tűrve könyékig a felsője, így kivillantva a finom anyag alatt rejtőző tetovált alkarját.
Elállítom a vizet, majd ideges tekintetemmel övéit keresem. - Azt, hiszed hogy az egész életemet el fogom neked regélni, míg te a szaros korodat nem vagy képes megosztani velem? - meglepett tekintettel vizslat, majd a boltban látott megnyerő félmosolyát villantja rám. - Ahhoz képest, hogy milyen kis félősnek nézel ki, van vér a pucádban. - néz rám elismerően, mire nálam végleg betelik a pohár.
Mikor már éppen elküldeném szép szavakkal a picsába, hirtelen kinyílik a bejárati ajtó, majd azzal a lendülettel be is csapódik. Mintha úgy emlékeznék, hogy bezártam.. - Úristen, Jimin! Hol vagy? Azonnal el kell mondanom valam... - nyit be a konyhába az "ismeretlen betörő". Mondatában megakadva, még az ajtó kilincsét fogva néz körül a konyhában Hoseok, majd barna szemei megakadnak Jeonggukon. - Mi az Hobi? Baj van? - indulok meg felé, de ő eláll az utamból és egyenesen az esernyőshöz lép. - Hoseok vagyok. Jimin legjobb barátja, védelmezője és testőre, személyesen. - hajol meg Jeongguk előtt, mire homlokon csapom magam. Hogy lehet ekkora kretén? - Jeongguk. Jimin... Új barátja. - hajol meg a másik idióta is, majd egy kölcsönös mosoly kíséretében kezet is fognak.
