Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Menj előre, mi is mindjárt jövünk! - paskoltam meg Sujin puha arcát. Nagy mosollyal ajkain rohant a játszótér színes kapuja felé. Hosszú haját megannyi fehér hópehely lepte el, csupán egy pár percen belül. Valóban, rendesen beköszöntött a tél. Napok óta mínusz fokok vannak és talpig beöltözött embereket lehet csak látni a havas utcákon. Jeongguk hamarosan beért, így együtt bandukoltunk tovább, Sujin felé. Nemrég még a rendőrség meleg szobájában voltunk. Hát elég nagy a különbség. - Most akkor menjünk hozzád? - teszem fel kérdésem. Csupán bólogat és továbbra is a távolba mered. A nemrég történt eset után szinte jeges köztünk a légkör. Ő nem szól hozzám, csupán bólogat vagy rázza a fejét, míg én próbálok vele kommunikálni, de egyoldalú beszélgetés nem létezik. Jobb esetben. - Jimin, Jimin! Nézd! - fordulnék meg azonnal, ha nem találna fejen valami hideg. - Megvagy, bátyus! Az egész környék a nevetésétől zeng, azonban nem sokáig mivel a magam által gyúrt hógolyóval szépen elterítem a földön. - Megvagy! A káröröm megjelenik arcomon egy nagy vigyor képében, de egy pillanat múlva már hó fedi azt be. - Megvagy, Jimin! Szórakozottan törlöm le fejemről a már olvadó latyakot és kiélvezve ezt a gyermekies pillanatot, egy kisebb domb mögé rejtőzöm, hogy készítsek egy tárat. Már hallom, hogy valamelyik sátánfajzat menedékem felé közelít, így felkapok gyorsan 4 golyót, azonnal felpattanva sorozatban "kilövöm". Szegény Jeongguk volt az áldozat, ki most nagyban köpködi ki a havat szájából. Persze én és Sujin kimutatva együttérzésünket, könnyezve nevetünk az egész jeleneten. - Huh, de megkapjátok ezt még! - vakarta le a fehér izét arcáról is. Sujin közben már a földön fetrengve kuncog. - Na, gyere! Induljunk. - rántom vízszintesbe húgom. Kezeivel megfogja enyéimet, ami nagyon meglep. Mostanában eléggé elhidegültünk egymástól. Túl sok minden történt ezekben a hónapokban, és persze ő is keresi az útját a felnőtté válásban. Egy kiskamasznak muszáj időt hagyni, ezért nem is bolygatom a hangulat ingadozásainak okát. Jeongguk ismét felvette a fapofát, szóval csak Sujin és én beszélgetünk. Közben az emberek egyre kevesebben lesznek a hideg városban. Végülis, vasárnap délután van, lassan már sötétedik. Szeretem a kertvárost. Olyan nyugodt és családias. Ha megtehetném, ideköltöztetném apáékat. Sokkal jobb élete lehetne, mint ami most van. Az elmúlt pár hétben mintha mégjobban látnám rajta a kimerültséget. Nem mondja meg, de lerí a viselkedéséről, hogy megint bántják a kollégái.
- Jimin? - rázta meg kezemet Sujin. - Minden oké? Majdnem nekimentél egy villanyoszlopnak... - Persze, csak elmerengtem kicsit... - masszíroztam meg szabad kezemmel homlokomat. A fekete hajú már előttünk járt és lassan be is fordultunk a házhoz vezető utcába. Az égen már fent van a Hold és néhány csillagot is lehet látni. Lassan teljesen sötét lesz, jobb lenne igyekezni. Jeongguk a táskában turkálva kereste a kulcsokat, melyet egy kis idő múlva már kezében fogott. Hatalmas szerencséje van, hogy még vannak rendes emberek. Valaki még a múlt héten beadta Jeongguk táskáját, abban a telefonját is és bevitte a rendőrségre. Ott persze engem tárcsáztak először. Így ma bementünk érte. Közben már a bejárati ajtónál várakoztunk a kinyitásra. Egy résbe egy kis papír volt beledugva, amin már látszott, hogy nem tegnapi. - Jeongguk, nézd! - mutatok rá. Összeráncolt szemöldökkel szedi azt ki, majd felfedi annak tartalmát.
Szia Jungkook! A múltkor eléggé udvariatlan voltál, ahhoz képest, hogy hazafuvaroztalak. Szerencsére megtudtam a lakcímedet, de egyik nap sem voltál itthon. Kérlek hívj fel ezen a számon : +82 *** **** (direkt nem írtam ki a számokat ~dark0997). Kár lenne elvesztegetni egy ilyen alkalmat ;) Yoona <3
Dermedten figyeltem a betűket. Jeongguk-ba még a levegő is megrekedt és kitágult pupillákkal szemlélte a rózsaszín kis noteszlapot. Szívem fájóan szorult össze a betűk kinézete láttán. A név csak rátett egy lapáttal. - Ezt anya írta? - vette ki húgom a fekete hajú kezéből. Közel hajolva a laphoz elemezte majd száját ideges vonallá préselve tépte is szét. Mi egy hang nélkül figyeltük az egész jelenetet. Az ég már sötét volt és lassan cseperegni kezdett az eső.
*** - Kérsz bele mézet? Vagy csak cukorral iszod? - fordultam Jeongguk felé, ki egyfolytában csak egy pontra szegezte tekintetét. Túl sok volt neki is. Bólintott, így magamra hallgatva csak cukrot tettem bele. Azt hittem a játszótéren történtek után kicsit feloldódik és végre rákérdezhetek a dolgokra, de most ezt a sokkoló dolgot kell megoldanunk először. Óvatosan leteszem az étkezőasztalra a kék csészét, majd a két világos barnát is, oldalukon egy-egy mikulással. - Te tudtad, hogy ő hozott haza? Mármint elmondott neked bármit is? - kortyoltam bele teámba. Ismét csak megrázta fejét, majd hatalmasat sóhajtott. - Sokat segítene, hogy ha méltóztatnál megszólalni... - morogtam nem létező bajszom alatt. Szeretnék neki segíteni, de a türelmem is véges. - Már megint bunkó vagy. - vágta hozzám hasonló stílusban, mire Sujin az asztalra csapott. - Azért vagyunk itt, hogy megoldjunk egy problémát, nem pedig, hogy kreáljunk.
Egyetértően bólogattunk, majd Jeongguk vette át a szót. - Semmit nem mondott el magáról, inkább engem faggatott. De leginkább rólad... - Dehát akkor hogyan kérdezett rám, ha nem is mondott a fiáról semmit? Jeongguk, kérlek az igazat mond. - Nem konkrétan rólad! - csattant fel, majd meglepődött tekintetünket látva inkább összegörnyedt ismét. - Csak rá kérdezett egy két dologra és abban te is benne voltál, de konkrétan nem említettelek meg... Ráadásul nem tudtam hogy ő az anyátok, basszus! Csak kellett valaki, aki segít elmenni hozzátok. Arra meg nem számítottam, hogy rám is mászik... - vágott undorodó arcot, majd megremegett. - Pedig az a nő ilyen, hidd el... - mosolyodtam el keserűen. Ugyanezt csinálta régen is, még amikor apával házasok voltak. Apa ezt nem érdemelte meg.
- Akkor mi legyen? - tettem fel a fontos kérdést. - Fogalmam sincsen, honnan derítette ki a lakcímemet, de ez eléggé ijesztő... - Erre még ráérünk. - legyintettem egyet, habár tudom, anya bármire képes, hogy megszerezzen valakit. - De Junghyun még mindig ott van nálunk és hát... Nem nagyon fér el... - vakargattam tarkómat. - A-a hozzám aztán biztos nem jön! - vált bosszússá. Mi a fene történt köztük? - Menjen oda ahova akar, de ide biztos nem jön! - Hova menjen?! Nincsen senkije rajtad kívül! Az apád megverte! - lettem én is egyre idegesebb. - Mert engem nem?! Nekem kellene őt sajnálnom?! - nevette el magát hitetlenkedve. - Sokszor még helyette is vállaltam a büntetést, míg ők Minseo-val csak a szart kavarták! És most nézd meg:csak akkor kellek, amikor szüksége van valamire! Menjen el dolgozni és keressen pénzt! Segít neki majd aki akar!
