Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A tükörrel szemben állva meredek magamra. Egy szál alsógatyában álldogálok, így mindenemet végig tudom mustrálni. Igazándiból fürdeni készültem, de ha már itt volt a lehetőség, éltem vele. - Basszus, edzenem kéne... - tekintek hasamra. Az utóbbi időben elég sokszor folytottam bánatom édességek és különböző nassolnivalók elfogyasztásába, ami nem csak a hasamon, de arcomon is szépen kivehető. Olyan pufi. - Csipkedd már magad, fiam! Pisilnem kell! - kopogtat ezerrel az ajtón apa, mire magamra kapva a melegítő alsóm keresgélem a pólómat, melyet csak azért sem találok. Már a szennyesben turkálok,amikor apa beront az ajtón. - Apa! - kapnék magam elé valamit, de mivel semmi sincs kezeimben így azokkal takargatom magam. Mint egy kislány. - Istenem, mindketten fiúk vagyunk! - mondja idegesen, mire csak pironkodva beszaladok a szobába. Becsapva magam mögött az ajtót nézem, ahogy drága húgom még hortyogva az álmok világában jár. Nyála kifolyt a párnára és annak csücskét szorongatva szuszog, mint egy jól lakott óvodás. Elmosolyodva megyek a szekrényhez, majd megnézve a cuccaim, számat húzva tudatom magamban az elkövetkezendő ruhavásárlás tervét. Kikapok egy sima fekete farmert, egy világos kék inget és egy szürke kendőt. Azért hideg van, na.
- Hova mész? - szólal meg Sujin rekedt hangon, mire egyből oda kapom a fejem. Édesen dörzsölgeti szemeit, miközben próbálja megszokni a beszűrődő délelőtti napsugarakat. - Jeongguk-hoz. Megígértem valamit Hobi-nak. És én tartom az ígéretem. - pusziltam homlokára, majd felkapva fekete oldaltáskám, kezdtem magamat felkészíteni arra a pár órára, mely talán a legkínosabb lesz egész életemben. Jelenleg hétvége van és lassan már egy hete nem láttam őt. Úgy volt, amint kiengedik, megyek hozzá. De őszintén... Sem energiám, sem kedvem nem volt sem hozzá, sem bármi vele kapcsolatos dologhoz. Hobi és Sujin is állandóan rágták a fülem emiatt. És pont ezért nem akartam menni. Főleg, hogy pont Hoseok-ot bántotta meg és még ő akar neki segíteni.
-Baszki, Jimin! Már két napja kiengedték és még nem voltál nála? - túrt bele barna hajzuhatagába, majd mérgesen nézett rám. - Attól még nekem is van életem, basszus! Most adjak fel mindent? Erről nem volt szó! - csapok egyet idegesen az öreg falapra. Szerencsénkre a park kongott az ürességtől kedd este, így senki sem hallotta sem vitánkat, sem annak témáját. - Még most is ilyen önző vagy? Egy pár órát szerintem azért kibírnál! - Jó, akkor holnap elmegyek hozzá, úgy jó? - forgattam meg szemem. Hihetetlen, hogy képes még ilyenkor is ezzel cseszegetni. És amúgy sem hinném, hogy Jeongguk-nak pont én kellenék, mint társaság. - Ne, szerintem jobb lenne hétvégén. Tudod, most lesz az a projektes akármi. És neki is jót tesz ez a kis szünet. - vakarta meg tarkóját. Szemet forgatva kaptam fel a padról táskám majd indultam el a buszmegálló felé. - És még rajtam nem lehet kiigazodni
Lefele battyogva a metróhoz vezető lépcsőn, nem tudtam nem rá gondolni. Vajon megint olyan szemét lesz? És elutasító? Jól tudja, mennyire nem vagyok az a türelmes fajta. Remélem most majd tudunk rendesen beszélni.
És őszintén amit múltkor Hobi mondott...
Nem tudom, hogy nem csak ő komplikálja túl e a dolgokat, vagy én nem vettem észre... De akkor sem értem ezt az egészet. Mintha egy pillanatig közel kerülnék a titkok sorozatának végéhez, majd egy hatalmas betonfalba ütköznék. Mindig visszatart valami, amely még több megválaszolatlan kérdést vet fel vele, velem, és velünk kapcsolatban. Az, hogy meleg, nekem nem jelent semmit. Ahogy az sem zavar, hogy a saját húgom is az azonos neműekhez (is) vonzódik. Nem lettek ezzel sem kevesebbek, sem többek a szememben. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy velem mi van. Soha nem jöttem be senkinek sem igazán. A lányok tulajdonképpen egy senkinek tartottak, hisz nem voltam sem helyes sem gazdag. Alacsony, pufi és csóró vagyok. Ez olyan, mintha egy falusi paraszt akarna felszedni egy Victoria Secret modellt. Igen, volt olyan, hogy randiztam lánnyal - talán kétszer - és olyan is, hogy felkeltette egy-kettő az érdeklődésem, de semmi több. És, hogy mi van a fiúkkal? Nem tudom. Talán Jeongguk majd tudja.
Kiszállva a járműből, egyenesen a ház felé veszem az utat. Közben azon gondolkodom, mégis mit mondjak neki. Nem kellene vele követelőzőnek lennem. Inkább csendben kellene ülnöm, miközben elmondja szíve nagy bánatait. Meg az a... Nem fogok vele sokkal másabbul viselkedni. Én sem voltam a legjobban, az meg csak rá tett egy lapáttal, hogy én voltam a rossz is. A hirtelen szúró érzés miatt, egy pillanatra meg kellett állnom. Miután jól megdörzsöltem a szememet, újból az előttem álló beszélgetés kezdete kötött csak le.
Szia, jöttem csevegni az érzéseinkről!
Szia! Hobi azt mondta, lehet bejövök neked!
Hatalmasat sóhajtva hagytam, hogy a friss, lassan igazán tavaszi levegő átjárja bensőmet, majd kiengedjem az elhasznált oxigént és vele együtt megfrissüljek. Útközben egy kis bátorságot gyűjtve, úgy döntöttem, nem kerülgetem tovább a forró kását. Amint lehetőségem lesz, mindent elmondok neki és mindent meg is kérdezek. Nem fog tőlem szabadulni egy darabig.
Odaérve, újból elcsodálkozom, milyen otthonos is. Teljesen szöges ellentéte Jeongguk-nak. Talán belül ő is ilyen, csak még nem fedte fel ezt senkinek sem. Ábrándozásom után lenyomom a kapu kilincsét, majd beengedve magam az esernyős birodalmába szép lassan végig sétálok a kis kertrészen. Ma szombat van, ráadásul talán fél kilenc lehet. Remélek ébren találom. Oh, ha tudtam volna, hogy még mennyire hogy ébren van... Csodák csodájára nyitva van a bejárati ajtó is, de mégis bekopogok a biztonság kedvéért. Miután nem hallok semmit odabentről, beljebb merészkedem.
Lehet okosabbnak és előre látobbnak kellett volna lennem...
Miközben átsétálok a nappalin, megpillantok egy-két nem oda illő dolgot. Egy inget, egy szoknyát és valami számomra ismeretlen, valószínűleg ruhadarabot. Mi...
Ilyet milyen emberek hordanak?
Szemeim előtte lepereg egy pár filmkocka, melyet még anno Sujin-nal néztem meg az egyik dorama-ban. A férfi túl korán ért haza, akkor is. Jeongguk nem olyan.
Mekkorát tud tévedni az ember?
Szívem a torkomban dobog, lábaim mégis automatikusan indulnak meg az emelet felé. Egyre gyorsabban és gyorsabban szedem a lépcsőfokokat,mire hangokat ütik meg fülem. Márpedig ezek nem Jeongguk hangfoszlányai.
Miért történik ez?
Nem akarom, hogy igaz legyen...
Miért nem tudok benne bízni?
Érzem, ahogy lever a víz és szétárad bennem a keserűség. Végül benyitva a sötét barna falapon, meglátom azt, amit tudtam, hogy látni fogok. Csak erre még nem álltam készen.
