- Igazából, már április elején be kellett volna vonulnom, de akkor még úgy gondoltam... Nincs itt az ideje... - néz végre szemeimbe. Tekintete fájdalmat és sajnálatot tükröz. Amire nekem nincsen szükségem. Hirtelen megeredt könnyeimmel sem tudok mit kezdeni, csak próbálom felfogni ezt az érthetetlen helyzetet.
- Jimin, ne sÃrj... - hajol hozzám közelebb és emeli meg kezét, hogy az lágyan simÃtson végig nedves arcbÅ‘römön, de én elütöm. Szemöldökét ráncolva helyezi vissza kezét az ölébe és szemeimet kezdi el vizsgálni,hátha kiolvashat belÅ‘lük bármit is.Miért kell ezeknek megtörténnie? Miért nem lehet végre vége ezeknek?
Nem tudom felfogni... Elmegy? Két évre? És... és miért fáj ez? Nem tudom abba hagyni a sÃrást és érzem, hamarosan az életem egy része fog vele együtt távozni. Ez a sok szarság emiatt történt meg? Emiatt mentünk végig ennyi mindenen? Hogy vége legyen? És ha nem tér haza?
- Úristen... - motyogom rekedten, mire csak mégjobban elkezdek sÃrni. A szó szoros értelmében zokogok és azt kÃvánom, bárcsak ne lenne most ez. Ne lennék most itt, ne lenne itt Jeongguk. Nem, nem nem...
- Jimin... - érzek meg egy meleg kezet hajamba simÃtani, mire csak mégjobban rázendÃtek. Mi a franc történik?! Miért érzem úgy, hogy ez az elvesztegetett 2 hónap a lehetÅ‘ legnagyobb hiba volt, amit csak elkövethettem? Szükségem van rá!
- Szhühühük... - zihálásommal vegyÃtett szavamat még befejezni sem tudom, mert két kar közre vonja remegÅ‘ testem. Egy darabig feszülten szipogok, majd mikor Jeongguk simogatni kezdi hátamat újra elÅ‘törnek könnycseppjeim és immáron az Å‘ felsÅ‘jét is összepiszkolom.
- Åszintén nem hittem volna, hogy kimondod... - motyogta csendesen, melyet hisztimtÅ‘l alig hallottam meg. Már nincs miért tovább játszanom a rideget, hisz tudja, szükségem van rá. Ahogy neki is szüksége lenne rám.Legalább egy negyed óráig maradtunk ebben a pozÃcióban, ami nekem különös módon megnyugtató volt. Miután kibontakoztam az ölelésébÅ‘l, elÅ‘vettem egy zsebkendÅ‘t és nagyon gusztusosan kifújtam az orrom.
- Gyere, hazaviszlek, késÅ‘ van már... - fogott finoman vállamra. Lehajtott fejjel bólintottam egyet, majd felkelve a leomlott szikladarabról, aprókat lépegetve követni kezdtem. Semmi kedvem sincs haza menni, legszÃvesebben tisztáznám a dolgokat.De hogyan tisztázhatnám, ha még én sem értem saját magam?
- Tudod pontosan emlékszem arra a napra, amikor találkoztunk... - kezd bele mondandójába mosolyogva, melyet én a lehető legkevésbé sem viszonzok.
- Mikor kell bevonulnod?
- Március eleje volt és szakadt az esÅ‘. - mintha csak meg sem szólaltam volna, úgy kezd bele. - Éppen munkából jöttem hazafele, mikor a zebránál megláttam egy fiút. BÅ‘rig volt ázva és az arca tükrözte a világ összes fájdalmát. - fordult be az egyik sarkon. - Odaérve felétettem az esernyÅ‘met, amit a mély gondolkozása közepette észre sem vett. ValószÃnűleg, mikor már érezte, nem esik rá több esÅ‘csepp, remélyteljes Ãriszekkel pillantott volna fel az égre, azonban csak az esernyÅ‘met látta maga felett. Persze én sem voltam rest, egybÅ‘l leszúrtam, hogy mégis ki jön ki Ãgy szakadó esÅ‘ben. Erre persze a fiú rideg álcát öltve magára elküldött a francba és amint zöldre váltott a lámpa eltünt a szemeim elÅ‘l. Persze mérges lettem, hisz igen szimpatikusnak tűnt számomra, Ãgy amint megpillantottam távolodó alakját, utána kiáltottam egy nem túl szép mondatot.Kis meséje közben minden egyes emlékkép megrohamozott, ahogyan haladt a történetben. Szinte éreztem a hideg szelet és hallottam a mellettem beszélgetÅ‘ emberek silány nevetéseit és a kocsik hangját. Meg persze azt is, ahogyan utánam kiabál.
"Akkor ázzál szarrá, pápaszem!"
Mosolyogva hagytam, hogy a deja vu érzése betöltse fáradt szÃvemet, majd azt jól kifacsarva, megtaposva és felégetve az elmúlt 2 óra történéseit dobálja annak helyébe. Immáron komoran, üveges tekintettel néztem ki az ablakon a még kissé világos tájra. Hihetetlen, hogy ennyi minden történhet pusztán 2 hónap alatt. És, hogy ennyi mindent el lehet veszÃteni pár óra leforgása alatt...
- Nem akarsz semmit sem mondani? - tekintett rám várakozón, mire csak megvontam a vállam.
- Mit mondhatnék? Hogy ezek mind fölöslegesen történtek meg? Mert mindkettÅ‘nk élete könnyebb lenne, ha aznap nem teszed azt, amit. De megtörtént, mi pedig itt ülünk egy kocsiban lelkileg az utolsókat rúgva és azzal próbálod vigasztalni az általam érthetetlen érzelmekre vágyó szÃvemet, hogy a régi dolgokat meséled el. Remélem ez elég választ nyújtott a kérdésedre.Ezután mindketten a saját elménk fogságába estünk és csendben maradtunk az út hátraesÅ‘ felében. Megérkezve a panelhoz, éppen szálltam volna ki, amikor egy kéz visszatartott tevékenységem véghez vitelében.
- JövÅ‘ hét hétfÅ‘n vonulok be, még két napom van itthon. Ha még nem utáltál meg annyira, kérlek gyere el valamikor. - simÃtott kézfejemre. Fura, Å‘ bezzeg még egy könnycseppet sem hullatott, én mégis a sÃrás határát súrolom minden elmúló másodpercben.
- Majd még átgondolom. - és ezzel a mondattal megteremtve a reményt szÃvében, kiléptem az utcára. Hátra sem néztem, mert féltem, egybÅ‘l kiszúrná a hatalmas krokodilkönnyeket szemem alatt.Beérve a panelház belsejébe, a postaládáknál egybÅ‘l összerogytam. SÃrva ütöttem újból és újból a már Ãgy is eléggé megviselt falba. Habár ökleim gyengék, mégis az indulat hatalmas bennem. Véres kezekkel battyogtam fel lakásunkhoz, ahova beérve ledobtam a cipÅ‘met és egy gyors pillantásra sem méltatva a bent ülÅ‘ket, bezárkóztam a fürdÅ‘be. Kezemet megmosva a jeges vÃz alatt, fogcsikorgatva hagytam, hogy a tiszta nedű égesse, csÃpje bütykeimet. Miután ez megvolt, elzártam a csapot és nekiálltam vetkÅ‘zni. Megfosztottam magam minden felesleges ruhadarabtól és megengedtem a hideg vizet. Miután beálltam a kellÅ‘en jeges vÃzsugár alá, levettem a kis üveg polcról az egyik tusfürdÅ‘t és a szivacsot. Egy jó adagot nyomva a citromos illatból, kÃméletlenül kezdtem el dörzsölni testem és annak minden porcikáját. Le akartam magam mosni. Sikálni, hogy marja a bÅ‘römet minden. Lesikálni magamról az érintéseit, szavait, Ãgéreteit, emlékeit. Új lapot kell nyitnom. Ennyi volt, vége a szenvedésnek. Å elmegy, én maradok és új életet kezdek. Megismerkedek egy aranyos lánnyal, aki késÅ‘bb a barátnÅ‘m lesz és mire Jeongguk hazaér, talán el is jegyzem.
Klisés álmomat dédelgetve szálltam ki a kabinból, majd jól megdörzsölve Ãgy is fájó végtagjaimat törülközÅ‘mmel, mosolyogva tekintek a tükörbe. Hajam vizesen tapad fejemre, melybe beletúrva hátra csapom loboncom. Gyorsan felkapom a pizsamám és nem foglalkozva apa buta kérdéseivel végig lépdelek a folyosón, majd bebújok Sujin mellé az ágyba és magamhoz húzva szuszogó lényét ragad el az álmok világa.
~dark0997 💜
YOU ARE READING
𝐁𝐥𝐢𝐧𝐝𝐥𝐲 𝐢𝐧 𝐭𝐡𝐞 𝐫𝐚𝐢𝐧 |✅
FanfictionHa nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek. A világ a külsőségeké, a benső nem számít. Legyél olyan tökéletes, mint mások. Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak. Jimint is kitaszították. De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...