𝐁𝐥𝐢𝐧𝐝𝐥𝐲 𝐢𝐧 𝐭𝐡𝐞 𝐫𝐚𝐢𝐧 |✅

56.rész☯️

- Igen kérlek, siessetek! - mondom még apának, aki csak egy gyors rendbennel válaszol. - Köszönöm. - adtam vissza a telefont a kedves ápolónőnek.
- Igazán nincs mit. - mosolygott rám, majd zsebébe ejtette a készüléket és már ment is vissza a vizsgálóba.
Mivel nem volt más dolgom mint várni, így kerestem magamnak egy helyet. A rendelő dugig volt, ahhoz képest hogy már milyen későre járt az idő. Így végül egy várandós nő és egy idős bácsi között találtam csak helyet. Reszketegen kifújtam a levegőt tüdőmből, majd hátradőltem a széken. Kiropogtattam karjaimat és közben kényelmesen elhelyezkedtem. Nem tudtam mi mást cselekedni, mert Jeongguk-ot bevitték az egyik kórterembe és azt mondták, hamarosan értesítenek a helyzetéről.

Fura, de abban a pillanatban nem voltam ideges. Sőt, nyugodt lelkiismerettel ültem a sok beteg ember között. Egy kicsit se gondoltam arra, hogy mi a fene lehet vele. Mivel tudtam, hogy ő bármire képes és egy ilyen kis dolog nem fog ki rajta. Szinte hallottam ahogyan gúnyos hangon megszólal mellettem.

" Ugyan már, Jimin! Szerinted egy ilyen puhapöcs vagyok?"

Muszáj voltam elmosolyodnom gondolatomra, hiszen nagyon valóságosnak tűnt. Hasam a következő percben hatalmasat kordult így egy jó páran felém szegezték tekintetüket. Éreztem ahogyan arcom egyre melegebb lesz a nem kívánt figyelem miatt, így inkább a szürke talapzatot szemléltem meg alaposabban.
Így belegondolva nem is tudom megmondani, hogy mikor is ettem utoljára de az biztos, hogy a cukrom már érzi. Kicsit elszédültem így fejemet lehajtottam és vártam a csodára.

- Szia, Jiminie! - lihegett előttem apa, ahogyan elém ért. Látszott rajta, hogy rendkívül fáradt és nyúzott. Köszöntöttem, majd fel akartam kelni, hogy átadjam neki a helyemet, mire csak megrázta a fejét.
- Be kell mennünk Sujin-hoz. Gyere. - indult el. Hirtelen fel sem fogtam mit mondott, csak tettem amit kért. Eléggé szarul voltam de próbáltam egyenesen menni utána, de így is nekimentem egy két embernek, akiktől persze azonnal bocsánatot kértem.
Azonban amint realizáltam, mit is mondott azonnal megálltam és bámultam távolodó alakjára.

Sujin is itt van?

- Jimin, gyere már! - szólt hátra apa.
- Ő is Jeongguk-nál van? Honnan tudta meg hogy bekerült? - valami megmagyarázhatatlan gyomorgörcs tört rám abban a pillanatban. Szinte tudtam a választ a kérdésemre, de csak éltettem egyre halványodó reménysugaramat.
- Bárcsak, fiam. - ölelt át féloldalasan és tolt egyre beljebb a kórházi rengetegbe. A víz kivert és hatalmasat kellett nyelnem. Nem hiszem el, hogy nincs vége ennek az ördögi körnek. Az utóbbi egy évem a családom és a Jeongguk körülötti aggódásból telt, erre mikor minden megoldódni látszik a számomra 2 legfontosabb ember kórházba kerül?

Hamar a sürgősségire értünk, ahol egy gyors ellenőrzés utána sikerült bejutnom húgomhoz. Kis teste még apróbbnak látszott a nagy fehér lepedő alatt. Csupán arca látszott ki, azonban azt is elcsúfította a maszk.
Azonban nem ez volt a legmegrázóbb dolog ott bent. Hanem aki még bent volt rajtunk kívül. Éreztem ahogyan a kezem ökölbe szorul és habár a fiúknak nem illik lányokat megütni, szívesen belevágtam volna öklömet a kis luvnya arcába.

- Sziasztok. - susogott halkan a szőke, mire csak még idegesebb lettem, ugyanis megláttam ahogyan Sujin aprócska kezét szorongatja.
- Takarodj el, de kurva gyorsan... - morogtam, majd éreztem hogy apa megszorította bal öklömet és felnézve rá, rosszallóan pillantott le frusztrált valómra.
- Adj neki egy esélyt! - kérlelt finoman. Kitéptem kezem az övéből és felhorkantottam.
- Még egyet?! Kitörlődött minden az emlkékezetedből amit ez a kis picsa művelt a lányoddal? Mert nekem nem és rohadtul emlékszem minden szarságra amin Sujin keresztül ment miatta! - keltem ki magamból. Abban a percben a pokol legmélyebb bugyrába kívántam Minseo-t, sőt gondolataim többségében a meg nem születésén elmélkedtem.
Csend telepedett a fehér szobára, csupán a lány szipogásait halhattuk néha. Még egy utolsó fájdalmas pillantást vetettem életem fénysugarára és kiléptem az ajtón.

Nem volt kérdéses: azonnal Jeongguk felé vettem utamat. Elfelejtkeztem mindarról ami bántott : Sujin érthetetlen ittléte, a napok óta tartó éhezés, a cukrom leesése és a mérhetetlen fájdalom mely majd' szétszakította megtépázott lelkem. Egész végig csak egy költői kérdés járt elmémben.

Miért áll az egész életem csalódásból és fájdalomból?

Remegő ajkaimat összeszorítottam, majd egy reszketeg levegővételt követően benyitottam az ajtón.
Jeongguk üres tekintettel bámulta a plafont, közben ujjaival az egyik vezetéket piszkálta. Halkan bezártam az ajtót és nekidőltem. Tudtam, hogy immáron túl sokáig halogattam ezt a beszélgetést, mely jobb lett volna ha sokkal hamarabb zajlik le és mindketten túl leszünk rajta.
A hangra felkapta fejét és éjfekete íriszeit mostmár megtört alakomon legeltette. Mellkasa megemelkedett majd lesüllyedt, ő pedig visszahelyezte kobakját a puha párnára.
- Borzalmasan nézel ki. - ejtette ki eme szavakat cserepes ajkain. Egy kisebb grimaszt vágva néztem rá, majd mikor megláttam a huncut mosolyt arcán vettem a bátorságot.
- Mert te szerinted jobban? Olyan vagy mint az egyhetes kutyaszar...
- Ouch, ez fájt! - kapott szívéhez, mire mindketten elnevettük magunkat. Jól esett egy kicsit vidámabb hangulatban lenni végre. - Köszönöm, hogy arra jártál. Honnan tudtad, hogy ott vagyunk?
- Vagyunk? Kik? - ráncoltam össze szemöldökömet. Jeongguk arca egy kis csalódottságot sugallt, de pusztán megköszörülte torkát és megveregette a mellette elterülő kis helyet. - Ülj ide.
Megtanultam, hogy vele nem szabad ellenkezni, így hát helyet foglaltam mellette.
- Szóval?
- Sujin aznap este küldött egy SMS-t, hogy beszélni szeretne velem rólunk. Egyértelműen vissza írtam neki, hogy nyugodtan jöjjön, azonban írtam , hogy a hátsó kapun az erdő felől jöjjön mert előttünk csinálják az utat és minden fel van törve. Azt hittem, hogy követi a kis utat ami bevisz a kertvárosba, azonban letért az egyik mellékúton. A régi erdészlaknál kötött ki. Tudtam, hogy hihetetlen erősen fúj a szél és havazik, de azt hittem hamar ideér. Azonban felhívott, hogy eltévedt és nagyon rosszul van. Nagyon megijedtem, ezért csak felhúztam a bakancsom és a kabátom majd rohantam is felé. Beletelt vagy egy órába, mire odaértem. Sujin teste már teljesen ki volt hűlve, ezért bevittem a házba. Ráadtam a kabátom és vártam, hogy jobban legyen. Azonban ez nem következett be, így úgy döntöttem begyújtok, így ki kellett mennem fáért. Akkor találtam rád. Téged is bevittelek, de mire visszaértem Sujin-nak hűlt helye volt így amint beértem veled szaladtam megkeresni őt. Azután már csak arra emlékszem, hogy valakik egy fához húznak. És a te illatodra. Másra nem.
Az agyam fel sem tudta fogni ezt a hatalmas információ adagot. De egy kérdés végig a szemem előtt lebegett.

Hogyan került be Sujin a kórházba és hogyan tűnt el a vadászlakból?

~dark0997 💜