Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Szia. - fordult végre teljesen felém. A hangja, nem is tudom... Enyhén fájdalmas? Visszatérve a való világba, észre vettem hogy már csak ketten állunk a sor közepén, a másik két jómadár pedig eltűnt a bevásárlókocsival együtt. - Szia. Hogyhogy itt vagy? Kicsit későn van, nemde? - húztam ajkaimat kínos mosolyra. Értetlenül nézett rám, majd rögtön megfordította az állást és ravasz vigyor kúszott arcára. - Neked talán nincs késő? Vagy esetleg nagybevásárlást tartotok este kilenckor? Nagyot nyeltem, majd szemeimmel inkább Sujint és Junghyunt keresgéltem. - Nem, csak egy kis tejért meg ilyenekért jöttünk, szóval akkor én mennék is- Azonban mozdulatsoromat nem tudtam végrehajtani. Arcom meglepett grimaszba fordult, ahogyan megpillantottam azt a jó pár üveg alkoholt Jeongguk kosarában. - Azok a tieid? - mutattam a megkérdőjelezett tárgyra. Mintha hirtelen kapcsolt volna, teljesen maga mögé húzta a kocsit. Arca szégyenteljessé és idegessé vált. - Problémáid vannak az- - Nem, nincsenek! Csupán tartok egy kis össze jövetelt a hétvégén. Ennyi. Gyors reakciója arra engedett következtetni, hogy hazudik. Csupán bólintottam egyet, majd Sujin keresésére indultam.
A bolt habár kicsi volt, annyi polc és szekrény volt benne, hogy szinte lehetetlen itt megtalálni bárkit is. Nem is csoda, hogy jó pár percembe tellett, mire megláttam őket. - Téged kerestünk már egy csomó ideje! Hol van Jungkook? - tekintett hátam mögé Junghyun. Ott aztán kereshette volna még egy jó ideig. - Mennie kellett, nekem is. Még beszéltünk egy pár szót és a keresésetekre indultam. - vontam meg vállam, habár ez a helyzet nem egy kicsit gyorsította fel szívdobogásomat. - Hm, beszéltetek? Ez már haladás... - suttogta mellettem húgom. - Jaj, Sujin... - ráncoltam össze homlokom. - Ne kezd el megint, kajak. Megint azt fogja mondani, hogy "jaj, dehát mi csak barátok vagyunk", "két felnőtt már nem is beszélhet csak úgy egymással?"! - utánozta hangomat szarkasztikusan Junghyun. Persze mindketten nevetésben törtek ki.
Kiérve nekem háttal megláttam egy fekete alakot, akit azonnal felismertem. A két gyerek azonnal odafutott hozzá, én pedig beletörődve a helyzet milyenségébe battyogtam utánuk a két jól megpakolt szatyorral kezemben. - Miért nem segítetek Jimin-nek? - vette ki kezemből abban a minutumban a zacskókat. A vér is megállt ereimben, ahogy - csupán egy pillanatra, de - hozzáért végtagomhoz. Arcom ismét vörösödni kezdett, míg ő szinte észrevétlenül tette be a szatyrokat autójának csomagtartójába. - Nem az anyám, hogy ilyeneket csináljak! - mérgelődött Junghyun. Az egész szituáció megmosolyogtató volt, sőt rendesen éreztem belül egy kis melegséget. Jól esett, hogy Jeongguk így "kiállt" értem. Sőt, egész végig olyan volt velem, mintha az ő szemében érnék valamit.
- Mégis mi a fasz történt veled öcsi? Ennél sokkal udvariasabb voltál... - kuncogott. - De jó, már te is kezded! - ült be az autóba. Igazából ekkor esett le, hogy megint kettesben hagytak vele ezek a kis szemetek. Akik persze már rég bent ültek a kocsiban. - Nem szállsz be? Hazadoblak szívesen. - villantotta meg édes metszőfogait. - Hát nem erről volt szó... - Úgy is régen furikáztam már a segged, na! - Nos, akkor én megyek is. - fordultam meg, majd dacos arcot vágva indultam meg a járda felé. Tudtam, hogy utánam fog jönni. Azért nekem sem árt néha a szórakozás. - Jimin, várj! - hallottam meg közeledő lépéseit. - A "seggeddel" volt a baj? Tudom, hogy nem szereted, ha valaki káromkodik, meg ilyesmi. Bocsánat. - nézett rám bűnbánóan. - Akkor...? - Légyszíves, haza vihetlek, Jimin? - Hát, ha már ilyen szépen kéred, egye fene. - bólintottam vigyorogva, majd a kis közjáték után mindketten beszálltunk a kocsiba.
- Mi tartott ennyi ideig? Sujin már be is aludt. - Inkább az a kérdés, hogy miért bömbölteted ilyen hangosan a zenét. - tekerte le a hangerőt Jeongguk. Mérgesen nézett öccsére, aki azonban ügyet sem vetve rá bámult ki az ablakon. Én az út során az anyós ülésen foglaltam helyet. Jó volt végre kocsival utazni, nem pedig lábbusszal. A zene kellemesen halk volt, Sujin pedig csendben aludt. Szinte idillinek hatott a pillanat és még én is boldog voltam. Nem ideges, mérges vagy szomorú, hanem boldog. Jeongguk parfüme orromat csiklandozta egész végig. Nem volt túl erős, vagy kellemetlen. Kényelmesen besüppedtem a székbe és lassacskán én is lehunytam fáradt pilláimat.
Enyhe rázogatásra ébredtem. Mikor már kevésbé voltam kómás, rájöttem, hogy még mindig a kocsiban vagyok. Vagyis, vagyunk. - Fent vagy, Jimin? - kérdezte suttogva a mellettem ülő. Szemeimet dörzsölve bólintottam, majd ki néztem az ablakon. Azonban ekkor ért az első meglepetés. - Jeongguk. - Hm? - Azt mondtad, hogy haza viszel. Nem pedig, hogy magadhoz. - néztem rá komolyan. A két fiatal már nem volt a kocsiban, biztosra vettem hogy ők bent vannak. - Sujin ide akart jönni. Mit tehettem volna? - sóhajtott fel, majd visszaült teljesen ülésébe. Alkarját az ablak peremén támasztotta meg, így kezével éjfekete hajába túrt. Túl álmos voltam már egy veszekedés elkezdéséhez, így inkább csendben maradtam.
Éreztem, hogy mondani akar valamit. A lég nehéz lett kettőnk között, a ki nem mondott szavak lehúzták. Csak ültünk ott és vártuk, hogy a másik megszólaljon. Végül én nem bírtam tovább várni. - Hallottam, hogy MinSeo hazakerült a szüleitekhez. - Honnan tudsz te erről? - kapta fel a fejét. - Még régebben össze futottam Taehyung-al, ő mesélte. - Az a lepcses szájú.... - szorult ökölbe kézfeje. - De, ha már itt tartunk, te rólam beszélgetsz másokkal? Tisztán éreztem a kíváncsiságot és pimaszságot szavain. Fogaim alsó ajkamba mélyedtek, úgy próbáltam össze szedni valami ép választ. - Miről beszélsz? Nem hozhat szóba csak úgy a barátod? - Ő már nem a barátom többé, Jimin. Hangja kemény lett és rideg. Csupa rejtély számomra ez a fickó. - Hogy érted? Csak így döntöttél, vagy mi? Taehyung egy igazán jó ember aki- - Az nem lesz a barátom többé, aki a halálba küldi a szerelmemet! - emelte meg hangját. Mondatom befejezetlenül maradt. Annyira megijedtem a kiabálása miatt, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. A csend idegesítő gyorsasággal uralkodott el beszélgetésünkön.
Pontosan tudom, hogy a katonaságos ügyről beszél, de mégis hogy lehet ilyen? Miért kell mindig mindent így mondania? Vagyis...
- Te az előbb azt mondtad, hogy a szerelmed vagyok? Szemei kikerekedtek és a levegő bent ragadt tüdejében. Csak most esett le neki. Szavainak súlya észrevétlen maradt számára a gyors szócsatában, melyet velem vívott. A szerelmével. Pillantásunk szinte azonnal egybefonódott. Szempárja enyémet vizslatta, mintha csak gondolataimba akarna beférkőzni. Lelkemig hatoló tekintetével teljesen csupasznak éreztem magam előtte. Az autóban egyre melegebb lett, éreztem az arcom forróságát, ahogyan egymásra néztünk. Jeongguk pajzsa lehullott előttem. Amivel eddig védekezett - a pimaszság, makacsság, indulatosság- mind köddé váltak. Csupán egy érzékeny, sérülékeny oldala mutatkozott meg. Úgy ült ott előttem, mint egy legyőzött katona. Kinek puskája messze volt már, az ellenség pedig érzékelte és ismerte minden mozzanatát és gondolatát. Akaratlanul is végig nyaltam számon. Íríszei, melyek a hajnali holdvilágnál is fényesebben világítottak, lassan lejjebb vándoroltak agyon harapdált számra.
Az idő megállt egy pillanatra, csak miattunk. Ketten voltunk, senki más. Testem irányába görnyedt habár nem én irányítottam. Eszem már régen a háttérbe szorult, most a szívem diktált. Jeongguk karja lassan közeledett enyémhez. Meleg érintése libabőrrel töltötte el egész testem, szívem a torkomban dobogott. Parfümjének illata egyre erőteljesebb lett, abban a pillanatban elvesztem. Tudtam, hogy nincs tovább.
Hogy nincs több titkolózás, visszautasítás, sértődés, bántás, fájdalom és könny.
Csak mi ketten voltunk. A hold fénye alatt, egy autóban, egymás régen vágyott ajkára tapadva.
