SasuSaku: A feledés homálya

35. fejezet

Uchiha Sasuke még életében nem hallott olyan szitokáradatot, mit a lány rázúdított mérgében. Suigetsunak mocskos szája volt, és hozzászokott az alpári stílusához, de amiket Sakura vágott a fejéhez, még ő is megszeppenve állt az ifjú bérgyilkos előtt. A lány dühében még a testét kínzó fájdalomról is megfeledkezett és Sasuke előtt termett közvetlenül, öklét pedig ütésre emelte. A döbbent Uchiha csak az utolsó pillanatban tudott kitérni, így az ököl nem az ő arcába fúródott, hanem a mögötte lévő vastag tölgy törzsébe. A termetes fa gyökerestül kiszakadt a talajból és hangos recsegéssel döntött ki egy másikat is. A madarak hangosan csivitelve hagyták el fészkeiket, a szomszédos ágakon pihenő énekesmadarak szintén így tettek társaik figyelmeztetésére. 
A rózsaszín hangosan zihált a dührohama leülte után, kezével a térdén támaszkodott meg. Sasukénak igaza volt a méreggel kapcsolatban, a negyedik dózis megölné őt.

- Miért van az... - kis szünetet tartott, hogy pulzusa végre normalizálódjon, majd folytatta tovább - ... hogy nem fogod fel, hogy én mit akarok? Miért kell beleavatkoznod a döntéseimbe? - a smaragdok úgy szikráztak, mint a villámok egy nyári heves zivatar alkalmán.

- Mert nem akarom, hogy a bűntudatod vigyen a sírba. Már elterveztél mindent előre, nem? - kérdezte keserűen, de választ sem várva folytatta - Hogyan élsz és hogyan halsz meg, miközben feleslegesen önostorozod magad a bűneid miatt. Létezik megbocsájtás, de te inkább eldobod a lehetőséget magadtól, visszautasítod a jobb életet és önként választod a szenvedést. Én pedig nem vagyok hajlandó nézni, hogyan pusztítod el magad!

A harag úgy robbant fel a lányban, mint a legfényesebb villámcsapást követő mennydörgés.

- Ne beszélj úgy, mintha tudnád miken mentem keresztül! Fogalmad sincs miket kellett átélnem és ha lakozik benned egy cseppnyi jóérzés, te is ugyanazt az utat választanád, mint én! - fakadt ki hisztérikusan, a düh eltorzította a gyönyörű vonásait.

- Mi lenne, ha megbíznál bennem annyira, hogy elmondd a történeted és nem nekem kellene a kirakós hiányzó darabkáit kitalálnom? Eltaszítasz magadtól mindenkit, mint én egykor. - A lány teste megfeszült, élesen szívta be a levegőt. Várt. - Hibáztam, de hála neked megtaláltam a saját utamat és nem kívánom neked azt a magányt, amit én éveken keresztül magamban hordoztam. Segíteni akarok neked, hogy megtaláld a saját boldogságod. Végülis miattam kerültél ebbe a helyzetbe - fejezte be a fekete hajú a monológját.

A düh fájdalmas grimaszba torzult.

- Pontosan erről beszéltem - fogott bele halkan - Nem akarom az emberek szánalmát látni a helyzetemet illetően. A saját gyengeségemnek köszönhetően kerültem ide. Ne érezz bűntudatot a saját naivitásom miatt - Sakura hangja cinikus éllel csendült fel,de arca hideg megnyugvást tükrözött saját balsorsát illetően.

Beletörődött a helyzetébe. Sasuke viszont nem.

- Te a végsőkig mentél az igazságot illetően és ennek köszönhetően lehetőségem nyílt elkerülni egy értelmetlen halált. Én ugyanezt fogom tenni. Teszem azt, amit jónak látok. Addig nem nyugszom, míg boldog véget nem kap a történeted - kelt ki hevesen, mire Sakura csillogó smaragdjait az arcára függesztette.

- Te komolyan hiszed, hogy egy olyan gyilkos, mint én megérdemlem a boldogságot? - tette fel elszorult torokkal a kérdését. A fiú habozás nélkül egy határozott igent válaszolt, az őszinte válasz pedig szíven ütötte Sakurát.

A feltámadó szél a lehulló leveleket kergette a fák között, a napsugarak pedig utat találtak a ritkuló tölgyes ágai között. A sárgás fény körbevonta az Uchiha alakját, míg ő továbbra is az árnyékban rejtőzött.