Haruno Sakura létezését mintha kitörölték volna Konoha lakóinak az emlékezetéből. Uzumaki Naruto három év után hazatért az edzéséről, egyedül csak ő emlékszik a lányra. Hiába bizonygatja az igazát a barátainak, a többiek őrültnek titulálják őt.
Eg...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sasuke őrült módjára ugrált egyik ágról a másikra. A szívét kétségek fonták körbe, hisz Sakurát egyedül kellett hagynia egy veszedelmes gyilkos társaságában. Ha segített volna társának, akkor nem tudni mikor adódott volna legközelebb alkalma bátyjával beszélni, így viszont végre forró nyomon volt.
Döntött. Itachit választotta Sakura helyett.
Bárkit is választott volna, a lelkiismeret-furdalást egyik esetben sem tudta volna kikerülni.
Csak Sakura magabiztos mosolya lebegett előtte, csak azzal tudta hitegetni magát, hogy jól döntött és valóban jól mérte fel a helyzetét. Azonban a hideg tények próbálták széttörni ábrándjait. A lány komoly sérüléseket szerzett Konohában, ráadásul ellenfele egy legendás kardforgató volt. A kétségei a bűntudat hálójává nőtte ki magát, és egy ponton Sasuke azon volt, hogy visszafordul.
Megállt.
A lány mosolya továbbra is előtte lebegett. Bíznia kell Sakurában! Nem árulhatja el azzal, hogy visszamegy hozzá, mert számára azt jelentené, hogy nem bízik meg annyira a képességeiben, hogy egyedül is képes lenne elbánni egy akatsukis taggal. Tenyere az arcán csattant, hogy összeszedje magát.
Újra elindult, chakráját nem fojtotta vissza. Érezte bátyja hideg auráját, mely körbelengte a környéket. Itachi megérezhette őt, hisz a chakrája egyre erősebbé vált, nem mozdult el a helyéről. Bátyja háttal állt neki mikor Sasuke megérkezett a tisztásra, úgy ötven méterre tőle.
- Eljöttél hát a bosszúdat beteljesíteni? - kérdezte feszült fél perccel később Itachi. A hangjánál már csak a szemei voltak hidegebbek. Ahogy megfordult Sasuke már aktiválta a Shariganját.
Ugyanaz a lélektelen tekintet, mely Sakura szemeiben is ült az első találkozásukkor. Három éve látta utoljára Itachit, vonásai markánsabb lettek, szinte apja szigorú arcát látta maga előtt. Hosszú haját lófarokban fogta össze hátul, és első ránézésre egy fél fejjel lehetett magasabb nála.
Sasukénak ötlete sem volt miként fog elsülni ajkairól a sorsfordítónak számító igazság.
- Beszélnünk kell... Nii-san - kezdett bele higgadtan, Itachi szeme összeszűkült a megszólításra. Utoljára a szüleik holtteste felett nevezte őt így, amikor könnytől maszatos arccal kérdőre vonta. Ott állt a gyilkos fegyverrel a kezében, a pengéről még frissen csöpögött le a vér, de naív öccse első pillantásra nem akarta elhinni, hogy szeretett bátyja ilyen rémséges tettre vetemedett volna. Azonban annak már sok-sok esztendeje.
Itachi higgadtan vette tudomásul, hogy ma a sorsa megpecsételődik. Ma végre felszabadul bűnei alól öccse kezei által. Feloldozást nyer.
- Nincs mit mondanom - hangja mint a fagyos metsző szél hasított végig a tisztáson. Szavai nyomatékosítására előhúzta katanáját és támadásba lendült. Már csak húsz méter választotta el öccsétől, de ő még mindig mozdulatlanul állt. Pedig hagyott elég időt neki, hogy védekező állásba helyezze magát.
