SasuSaku: A feledés homálya

53. fejezet

Sakura gondolatait elhomályosította a fájdalom, mit a pokol telhetetlen lángjai okoztak. Egészen apróvá görnyedt össze a földön, torkát éles sikolyok hagyták el. Szánalmasan vergődött a puszta talajon, de ez sem segített csillapítani a lángok mértékét. A tűz továbbra is feneketlen éhséggel marta a lány bőrét, az előtte álló ifjabb Uchiha pedig megdöbbenve állt az események előtt, melyek néhány másodperc leforgása alatt történtek.

A múlt megelevenedett előtte.

A lángok oly sötétek voltak, mint az a végzetes éjszaka amikor az Uchiha klán kettejük kivételével megsemmisült. A bátyja keze által halt meg egész családja, szülei vére még mindig élénkvörösen csillogott szemei előtt akár Itachi Sharinganja.
A gyermek Sasuke üvöltött szívét tépő fájdalmában, mely egy velőtrázó sikollyal fonódott egybe.
A hang Sakurához tartozott.
A múlt képei egyre gyorsabban peregtek előtte, míg meg nem látta a közelmúlt eseményeit.
Csobbanás hangját hallotta elméjében, majd a vízesés bontakozott ki előtte. Tehetetlenül állt a szakadék szélén, a bűntudat pedig mardosta mellkasát.
Ő okozta ezt.
A szakadék széléről ő maga is a forrásba ugrott, hisz a víz nem oltja el a lángokat, csak egy Sharingan használó képes erre. Akkor képes volt parancsolni a pokol lángjainak, de most is sikerülni fog, mikor most épp bátyja irányítja azokat?

Nem kételkedhetett magában, hisz ígéretet tett. Meg akarja menteni a lányt, ahogy ő tette ezt vele.

Az emlékek sodrásából egy segélykiáltás rántotta ki. A reszketeg és szánalmas könyörgés a lány ajkairól hangzott el, melyet nem hitt volna Sasuke, hogy valaha hallani is fog felőle. Sakura megtanulta elviselni az évek során a fájdalmat, de az olthatatlan lángok iránti félelme pillanatok alatt legyűrte az évek alatt megedzett tűrőképességét és kifordulva önmagából nyöszörgött tovább a kopár köveken.

Nem küzdött.

A félelem begyökerezte teste minden zugát és képtelen volt felvenni a harcot a lángokkal, hisz már jól tudta saját maga nem tudja eloltani azokat.

Élete lángja Sasuke szemétől függött.

Szeméből kicsorduló könnyeket azonnal felszárította Amaterasu kegyetlen lángjai, a tűz ropogásában pedig hallani vélte a Tűz próbáján átesett társainak haláltusáját, mely egybefonódott a rituálé monoton kántálásával és énekével. A kísérő dob egyre gyorsuló ütemet vett fel, ahogy egyre több kiválasztott teste hullott földre és égett hamuvá.
Embereket küldtek tűzbe, azért hogy feltámasszanak egy mitológiai lényt, melyről csak mítoszokban lehetett találkozni, de élő bizonyíték nem volt, hogy valaha is létezett volna.

A rituálé végén nem támadt fel semmilyen főnix, viszont Sakura volt az egyedüli ki felkelt a parázsló hamvak közül...

Sasuke szemei azonnal felvették a Mangekyou Sharingan jellegzetes színeit, illetve alakját és minden erejével azon volt, hogy eloltsa bátyja lángjait. A feladatot Itachi nem könnyítette meg, hisz folyamatosan támadásokkal sorozta öccsét. Sasuke mindegyiket precízen kivédte, de közben próbálta megszüntetni a technikát, mely Amaterasu Napistennőről kapta nevét.

Az Uchihák különleges képességét mindig a pokol lángjaiként írták le, hisz színe oly fekete volt, mint a pokol legmélyebb bugyraiban uralkodó éjszaka, viszont forróságát a Naptól örökölte. Sasuke szemét marta a sok erőfeszítés, de nem adta fel. Egy pontra fókuszált és érezte, hogy a lány testét gyötrő lángok mértéke csökken, majd teljesen megszűnik.

A könyörgés elcsitult és szuszogó légzéssé csillapodott. A lány önregenerációs képessége megindult, pörkös bőrét új rózsaszín réteg kezdte befedni.