SasuSaku: A feledés homálya

100. fejezet

Rámenillat lengte be a szűkös kis kifőzdét, mely jócskán kinőtte már magát. Az üzlet mellett egy tábla hirdette, hogy felújítás miatt egy hónapra be fognak zárni, így az utolsó napokban telt háznak örülhetett az idős tulajdonos és annak a lánya, Ayame.
Legkedvesebb törzsvendégük szintén a pultnál várt és annak ki nem mondott barátnője szintén. A gőzölgő ételt elébük tették, majd Hinata nekilátott az ínycsiklandozó fogásnak, viszont Naruto hozzá sem nyúlt a pálcikához. Az utóbbi két napban eléggé el volt veszve a gondolataiban.

Azóta ilyen amióta találkoztak Naruto mesterével...

- Naruto-kun - szólongatta Hinata csendesen, mire az Uzumaki észbe kapott és nekilátott az ételnek ő is.

- Gomen - kért bocsánatot zavartan.

Hinata megvárta míg Ayame hátrament a konyhába.

- Minden rendben? - kérdezte halkan, de Naruto így is értette a mellettük ülő baráti társaság harsány beszélgetése mellett.

- Persze - felelte Naruto mereven, mire a lány sóhajtott egyet.

- Jiraya-samával történt valami - közölte tényszerűen.

A szőke kimérten bólintott, de Hinata nem faggatta tovább. Tudta, hogy meg fog neki nyílni, csak időt kell adnia neki. 

Végeztek az ebéddel és sétálni indultak a faluban. 

- Mondd Hinata... - kezdett bele nehézkesen Naruto, ami már csak azért is meglepő volt, mert ő kifejezetten a szavak és tettek embere volt - Mit tennél ha akaratod ellenére olyan erő használatára akarnak ösztönözni, mely félelmet kelt bennem és másokban?

Hinata csendesen mérlegelte válaszát.

- Attól függ, hogy mire akarják ezt a hatalmat felhasználni. Ha valami rossz dologra, akkor mindenképp ellenállnék, ha viszont valami nemes célt szolgálna, akkor szembenéznék a félelmeimmel - A lány fürkésző tekintetét a fiúra vezette, amint az megállt.

- Mégis hogy nézzek szembe a legnagyobb félelmemmel? - kérdezte gyötrődő hanggal.

- Nem vagy rá egyedül - nyújtotta a kezét Hinata.

Tenyere Naruto arcára simult.

- Engem az nagyobb félelemmel töltene el, ha tudnám, hogy az erő amivel képes lennék megmenteni másokat senkit sem tudnék megmenteni. A szeretteim halálának gondolata rémiszt meg igazán. Tudom, hogy képes vagy azt az erőt uralni, Naruto-kun - Hinata szavai egyenesen a fiú szívéig hatoltak.

- Hiszel bennem, Hinata?

- Mindörökké.

...

Egy hét.

Egy hét telt el az ősz hajú férfi érkezése óta. Tanítványa egyszer sem kereste fel, de nem adta fel a reményt. Már magason járt a hold és léptei belevesztek az éj csendjébe. Konoha főkapujához tartott, de már messziről feltűnt, hogy egy köpenyes alak várja őt az oszlopnak támaszkodva.

Első pillanatra azt hitte, hogy Tsunade jött elbúcsúzni tőle, de ahogy közelebb ért a szíve nagyot dobbant.

Naruto várta őt, hátán egy táska volt.

- Késtél - vetette fel az öregnek, majd a táska szíját meghúzta - Akkor elmondod, hogy pontosan hova is megyünk? Mert az elég zavaros volt.

-  Hát elhatároztad magad! - csapott egy nagyot a fiú vállára.

- Vannak fontos emberek akiket meg akarok védeni. Nem tudnám elviselni ha a tétlenségem miatt vesznének oda - Naruto hangja határozottan csengett.