SasuSaku: A feledés homálya

95. fejezet

A gyötrelmes éjt felváltotta a reményt hozó hajnal. Az első kósza napsugarak beszűrődtek a ponyva résein keresztül és megcirógatták a halkan szuszogó lány arcát. Már nem gyötörte láz a testét és a láz okozta rémálmok is messziről elkerülték őt.
Lassan nyitotta ki szemeit.
Elsőként a sátor tetejét pillantotta meg, majd Kazuki arca kúszott bele a látóterébe. Körülbelül öt másodperc múlva ébredt fel Kazuki is az éber pihenéséből. Az egész éjszakát itt töltötte mozdulatlanul himéje mellett. A fiú megkönnyebbült sóhajt hallatott magából, ahogy magánál találta a rózsaszín hajú lányt.

- Mi történt? - kérdezte Sakura ahogy emlékeiből nem tudta elővarázsolni a választ a kérdésére. A lány felült és ekkor realizálta, hogy csak az alsó ruházata fedi testét. A  fehér ruha könnyű anyagát szorosabban húzta össze mellkasa előtt és ekkor megpillantotta a javasasszonyt és az építészt is.

Valami körvonalazódott benne.

- A Mérges-láp levegője mérgekkel teli. Elveszítettünk volna nélküle - bökött Kazuki az idős nő felé, aki már régóta ébren volt.

Sakura érzékelte a fiú indulatait. Hiába beszélt higgadtan, a qíje elárulta őt.

- Óvatlan voltam - ereszkedtek meg bűntudattal telve a lány vállai.

- Túl sokat vállaltál magadra, Hime. Nem ebben állapodtunk meg. Ha elveszítünk, minket is halálra ítélsz.

Sakura tudta, hogy Kazukinak igaza van. Túlhajszolta magát és ezzel mindenkinek aggodalmat okozott. Vezetőként nem követheti el még egyszer ezt a hibát, tudnia kell határokat húzni.

- Sajnálom - bökte ki.

Kazuki nem folytatta tovább, hisz látta, hogy szavai célt értek.

- Ma pihenj még. Elintézek mindent és állapotodról is biztosítom a többieket - Sakura nem az a fajta volt, aki képes volt a fenekén egy helyben megülni, de most kivételesen szót fogadott.

Maga is érezte, hogy teste és elméje pihenésért kiált.

- Ushi! - ébresztette fel a horkoló férfit Kazuki. Az építésznek kellett néhány másodperc mire realizálta, hogy hol is van. Még az édes álmoktól kótyagos fejjel vágta haptákba magát - A Himének pihenésre és nyugalomra van szüksége, szólj a javasasszonynak, hogy kövessen.

A férfi kitörölte az álmot a szeméből és szólt az idős nőnek. 

Kazuki kiterelte őket maga előtt a sátorból és még visszanézett Sakurára, hogy biztos az ágyban van-e még. A lány betakarózva feküdt a pokróc alatt már, tekintetük találkozott.

- Kazuki... mindent köszönök - suttogta mielőtt elmerült volna újra az álmok birodalmában.

...
Virágok édes illata töltötte be a teret és a közelben csordogáló patak törte meg a csendet. A puha pázsiton egy fiatal nő feküdt és pillái néha meg-megrebbentek.
A nőt egy lánygyermek hangja ébresztette fel álmaiból. Ez alkalommal nem lepődött meg, hisz emlékezett.
Emlékezett a virágos rétre, az édes illatra, a patak tükrén felvillanó tükörképére, a kacagó gyermekre és a férfire, ki hazavezette őt.
Szívére a legnagyobb nyugalom telepedett és tudta, hogy ezért a jövőképért bármilyen áldozatot hajlandó meghozni...

...

Sakura úgy riadt fel álmából, mint amilyen gyorsan szertefoszlott a kép a szemei előtt. Egy mosollyal az arcán gondolt vissza az elmúlt pár percre, ujjait a nyaklánc medáljához emelte. A legnagyobb gyengédséggel ölelte magához a vörös legyezőt. Szívét melegség öntötte el, ahogy a nyaklánc igazi tulajdonosára gondolt.