SasuSaku: A feledés homálya

101. fejezet

Uzumaki Naruto egy pecsét közepén meditált, melyet hét gyökér vett körbe és állt készen, hogy mozdulatlanná tegyék abban az esetben, ha a démon ereje felülkerekedne rajta. Amennyiben a természeti chakra uralkodna el testén, akkor azt Fukasaku intézné el egy rúgással, ahogy a nap folyamán már többször meg is tapasztalta az Uzumaki.

Az átlagemberek egyféle chakrával rendelkeznek, míg a jinchuurikik a testükbe zárt démonok hatalmas mennyiségű vad chakráját is birtokolják. Naruto pedig egy harmadikféle chakratípust próbál az irányítása alá vonni.
A természet erőiből merít energiát és próbálja a sennin módot elsajátítani, ami által képes lenne felerősíteni meglévő technikáit és újakat fejleszteni. Ráadásul az érzékelése még kifinomultabbá válna és olyan dolgokat is képes lenne észrevenni, ami eddig számára láthatatlanok voltak. Harmadik napja volt a hegyen, de már borsódzott a háta, ahogy a közelgő étkezésre gondolt.

A békák nem esznek sülteket, sem ráment. Csak rovarokat. 

Eddig sikerült valahogy kijátszania az étkezést és szabad perceiben talált bogyókon túlélnie... Azonban gyomra már valami tartalmasabb ételre vágyna. Az otthoni rámen és Hinata főztje hirtelen még jobban felértékelődött benne. Bárcsak itt lenne mellette a lány, mert a képességeit tekintve egész biztosan az itteni összetevőkből is pompás lakomát készített volna.
Mestere szokásához híven szó nélkül eltűnt és nem is látta az edzés kezdete óta. Egyedüli társai az idős béka és a faarcú senpai voltak. Az Uzumaki magában puffogott, hisz a legnagyobb szükségben megint nincs itt Ero-sennin. Csak annyi tanácsot adott, hogy merüljön alá, de ne túl mélyre és fogadja be a természet energiáit.
De mégis meddig merüljön a tudata?

Újabb rúgást érzett a tarkóján.

- Elkalandoztak a gondolataid Naruto-chan! - igazgatta meg a köpenyét az idős béka.

Naruto az égő tarkóját vakargatta és csak magában morgott.

"Mióta gondolatolvasók a békák?"

Nagy levegőt vett és lassan fújta ki. A száguldó gondolatait egy patak hömpölygő iramára lassította és az étkezéssel kapcsolatos háborgását is lecsendesítette. A külvilág hangja zümmögéssé halkult, majd mintha elvágták volna a testét és a tudatát egymástól.

A csendet felváltotta az egyenletes csöpögés hangja.

Naruto megrezzent, hisz jól ismerte a helyet. A bokáig érő víz csatorna szagát árasztotta és csak egy út volt előtte. Egyenesen előre, a démonróka ketrecéhez.
Egyszer szembe kell néznie a félelmeivel. Meg kell tanulnia azt az erőt használnia, amivel képes lehet megállítani egy háborút és ezáltal képes lesz megvédeni a szeretteit.

Nincs már egyedül... - szajkózta magában Hinata szavait, de valahogy ezek most üres szavakként hatottak a sötétség órájában.

Orrát marta a róka bűze és látását zavarta az itt uralkodó sötétség.

A ketrecben rejlő démon megérezte gazdateste jelenlétét és felébredt mély álmából.

- Készen állsz a múltad a megismeréséhez? - Naruto megrökönyödött a kérdéstől.

- Mit tudsz amit én nem? - kérdezett vissza rögtön.

A démont szórakoztatta a fiú reakciója és tudatlansága. Az Uchiha kölyök kitörölte az emlékeit, az övé viszont sértetlen volt. Minden egyes percre emlékezett, amíg az ő ereje birtokolta a fiú testét. 

- Nyisd ki a ketrecet és elárulom - húzta el a mézes madzagot a róka. 

- Ennyire idiótának nézel? -  fonta össze sértődötten Naruto a karjait a mellkasa előtt.