SasuSaku: A feledés homálya

57. fejezet

A párás est némán eresztette le sötét leplét a tájra. A csendbe három szökevény ninja suhanó alakja olvadt bele, a vörös felhős köpenyük hangtalanul lobogott utánuk. A csapat élén a legtörékenyebbnek tűnő alak haladt, a menetszél össze-visszacsapdosta rövid rózsaszín tincseit. Talpa alig érintkezett a fák ágaival, úgy tűnt mintha a széllel együtt szállt volna előre. A fellibbenő köpeny láttatni engedte a legnemesebb fegyverét, melyet az oldalán viselt büszkén. A sötétkék acélpenge a hüvelyében pihent, viszont a bekúszó nedves levegőre mintha ébredezni kezdett volna. A Samehada jelenlegi viselője nemrég fedezte fel magában a vízjutsukhoz való magas affinitását, viszont a mostani küldetés gondolatára elhúzta a száját. A sivatagban aligha tud majd gyakorolni új fogásokat a kardjával.

Sakura a délutánját úgy próbálta elütni, hogy kizárta azokat a rémes gondolatokat, mit Itachi szavai ültettek el benne és inkább azon kattogott miféle lehetőségek vesztek el a Samehadában. Ugyanazt tette, amit eddig is.
Elfordította tekintetét a saját lelki világáról és a fiú érzelmeiről. Mindennél jobban szerette volna, hogy lelkét megmentsék, de nem ilyen áron. Vágyott Sasuke törődésére, de valami borzasztó érzés uralta el szívét, ahogy a szerelem viszonzására és annak következményeire gondolt.

Félt.

Egyszerűen képtelen lett volna feldolgozni a fiú undorát az arcán, ha meglátná a meggyötört testét. Nem akart benne felesleges bűntudatot ébreszteni, így minden erejével kerülni fogja a fizikai kontaktust vele. Itachi bolondos ábrándjai pedig csak felbosszantották.
Nem akar sem férjet, sem gyereket. Mégis hogyan alapíthatna ő - egy gyilkos - családot?
Nevetséges...

A gyermeke ha megtudná az igazat a múltjáról egész biztosan gyűlöletet és szánalmat érezne iránta és ő nem hibáztatná ezért, hisz ő is undorodik saját magától. Talán még nem késő csírájában elfojtani a dolgot kettejük között.
Még ha ezzel el is dobja magától az újrakezdés lehetőségét, ő csak a fiú javait akarja szolgálni a döntésével.

Az Uchiha fivérek jóval Sakura mögött haladtak egymás mellett. A fiatalabb a rózsaszín hátán pihentette tekintetét, frusztrált volt a hideg távolságtartás miatt. Délután nem így váltak el egymástól, fogadni mert volna, hogy fivére lehet az oka a lány különös viselkedésének.

- Már megint figyelmen kívül hagy - jegyezte meg halkan, hogy bátyja hallja szavait - Mit mondtál neki? - pillantott most már Itachi profiljára.

Sasuke sejtette, hogy nem fog Sakura csak úgy a karjaiba omlani, de ennyire látványos kerülésre nem számított felőle. Induláskor is úgy kerülte a tekintetét mintha ő maga lenne a forró tűz, mely bármelyik pillanatban lángra lobbanthatja a testét. Biztos volt benne, hogy a fivére tömte tele a fejét oda nem illő gondolatokkal.

- Csak üdvözöltem az Uchiha klánban - somolygott rá hamiskásan.

Sasuke szinte hallotta a fejük felett elhúzó varjak kárörvendő károgását.

- Hogy mit tettél? - kérdezte egy oktávval magasabb hangon, de Itachi csak egy sejtelmes mosolyt küldött öccse felé. Sasuke agyában elpattant egy ér. - ITACHIII! - ordította vöröslő fejjel - Most tényleg megöllek! - akadt ki az ifjabb Uchiha, de fenyegetését nem érkezte beváltani, hisz egy rózsaszín hajkorona jelent meg szélsebesen előtte és ragadta meg a gallérjánál fogva.

- Idióta! Ide akarod csődíteni az összes határőrzőt? - rángatta oda-vissza a fiút.

- Chh - pillantott félre, Itachi pedig a szomszédos fa ágáról figyelte a műsort.

- A szemembe nézz, mikor hozzád beszélek! - tette hozzá idegesen Sakura, de amint az ónixok találkoztak a smaragd szempárral, a lány torkára fagyott minden sértés.