Haruno Sakura létezését mintha kitörölték volna Konoha lakóinak az emlékezetéből. Uzumaki Naruto három év után hazatért az edzéséről, egyedül csak ő emlékszik a lányra. Hiába bizonygatja az igazát a barátainak, a többiek őrültnek titulálják őt.
Eg...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Sakura fáradtan nyitogatta szemhéjait, percek kellettek mire a kábulatból fel tudott állni. Nem emlékezett, hiába próbálta felidézni az elmúlt óra történéseit. Nem tudta hol van, hogyan került ide vagy pontosan mit is csinált az elájulása előtt.
Két dologra emlékezett. A saját nevére és egy elfeledett emlékre. Valamit nagyon nem kellett volna elfelednie, de hiába kaparta tudata falát, mely az emlékeit őrizte, az nem omlott össze. Sétabot koppanása ragadta ki a gondolataiból, teste ösztönösen megrándult a hangra. Egy idegen férfi arcát látta maga előtt, mely hideg vigyorral az arcán vizslatta őt, mint egy kísérleti nyulat, melyet hamarosan boncasztalra vetnek.
A férfi megragadta a csuklójánál fogva és az edzőterembe rángatta őt. Egy katanát dobtak a kezébe és éjt-nappallá téve az életéért kellett küzdenie. Sakura nem tudta miért küzd, az életösztöne nagyobb volt annál, mintsem itt és most feladja. Túl kellett élnie és kideríteni mi történt vele.
- A Tűz akarata - felelte titokzatosan a férfi, mikor a lány legyőzte az összes ellenfelét - Erősebben lobog benne, mint bármelyik fiatalban - ekkor vette észre, hogy a férfi nem magában beszél, hanem egy idősebb férfinek ecseteli a megállapítását.
Az idegen a hosszú ősz haját egy fonatban hordta, körszakálla alatt pedig ajkai keskeny vonallá préselődtek, ahogy őt mérte végig. Kék szeme fagyosan villant, a fekete kimonojából egy köteg pénzt vett elő. Egy hosszú vágás éktelenkedett a szemöldökétől egészen az álla vonaláig, a sebhely pedig még félelmetesebben festett, ahogy a zord vigyor szétterült az öregember arcán. A bekötözött arcú tenyerébe ejtette a súlyos köteget.
- A Tűz akarata - szólalt meg tekintélyparancsoló hangján - Kiirtásra kerül - a férfi, aki az imént vette meg őt, közelebb lépett hozzá.
Sakura legszívesebben hátrálni szeretett volna, de makacsul tartotta magát. Nincs hova menekülnie.
Ezt pedig a jelenlévők pontosan nagyon jól tudták.
A férfi olyan gyorsasággal rántotta ki a katanáját, hogy Sakurának esélye sem volt kivédeni a csapást. A markolattal hátba vágta a lányt, aki ennek következtében elájult.
Már lassan kezdett hozzászokni, hogy mindig máshol ébredt.
- Hol vagyok? - nyitotta ki a szemét, mire éles fájdalom hasított végig a karján. Az alkarja be volt vastagon fáslizva, mire ő zaklatottan letépte a kötést róla. Fel akart sikítani, de egy hang sem jött ki a torkán, ahogy egy fél szempár meredt rá a bőréről.
Azt hitte, hogy álmodik, de a fájdalom igenis valóságos volt.
- A bérgyilkosok búvóhelyén - jött a hideg felelet - A nevem Hiroshi, mától fogva én vagyok a mestered. Nem tűröm a tiszteletlenséget és a gyengeséget. Az erősek jutalomban részesülnek, míg a gyengék büntetésben. Tudod kik a gyengék? - Sakura megrázta a fejét, ezért a férfi folytatta - Az érzelmek teszik gyengévé az embert. Az érzések ostoba kötelékeket szülnek, melyek akadályozzák a valódi erő felszabadítását. Egy igazi bérgyilkos nem érez csak öl, nem támaszkodik soha senkire - A lány kezébe dobta a katanáját - Nézzük mennyire vagy erős! - húzódott számító mosolyra a szája.
