Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|

| 73. Fejezet |

Sziasztok! Először itt szeretném elmondani, hogy a nemzetiről írt résznél nem valós adatokat adtam meg, hogy ne legyen spoiler.

◾◾◾

A januári hónapunk szinte egy szempillantás alatt eltelt és mire egy újabb pislogás hagyta el a szemünket, már február volt. Már szalagavató volt.
  A szilvesztert követően nem sokkal a Nemzetire mentek a fiúk. Végre elérkezhetett ez a nap is, amire olyan sokat készültek és ami miatt izgultak. Én már az elején megígértem Tetsunak, hogy mindennap elmegyek megnézni őket, és ez így is lett. Szerencsére társaságom is akadt, Daisho és Mika személyében. Míg tartott a Nemzeti, Tetsuék közösen szálltak meg a csapattal egy hotelban, hogy együtt lehessenek. Amíg ott voltak, párszor összefutottam vele, miután vége volt a meccseknek, vagy csak szüksége volt arra, hogy tartsam benne a lelket egy esti séta keretében. Emellett együtt néztük a meccseket is, amikor nem ők játszottak. Irtózatosan drukkoltam nekik és be kell, hogy valljam, elég szép eredményt értek el a Nemzetin. nem azt a helyezést érték el, amit szerettek volna, de amit elértek, már az is nagy teljesítmény. Részt vettek, a szívüket és a lelküket beletéve játszottak és ez volt a legfontosabb. Én büszke voltam rájuk, amiért itt lehettek és játszhattak. Nagyon izgultam értük és azért, hogy mindig továbbjussanak. Ugyanakkor szerettem volna, ha Akaashiék is tovább jutnak, ami szerencsére sikerült. Őket nem tudtam nézni, ugyanis a másik csarnokban voltak legtöbbször. Azonban mivel beszélgettem velük, így tudtam, hogy ők is továbbjutottak.
  A nemzeti miatt a fiúk iszonyatosan kimerültek és emiatt pár napot ki is maradtak az iskolából. Végre nem kellett nekik az a durva ütemű edzés és kicsit lájtosabbra is vehették a tempót. Majdnem hogy a nemzetit követően volt Bokutoék szalagavatója, amire megvoltunk hívva. Nagyon jól éreztem magamat és Bokutoék nagyon szépen táncoltak. Bokuto annyira elérzékenyült, hogy már a szalagavatója van és mindjárt elballag, hogy elsírta magát. Emiatt mi is éreztük, hogy lassan itt van már a vége és kicsit én is pityeregtem, melynek ez lett a következménye, hogy Bokutoval egymást próbáltuk vigasztalni, de ez nem sikerült. Így őt Hitomi, engem pedig Tetsu vigasztalt. Azóta az ominózus este óta, Bokuto és Hitomi nagyon sok időt töltetnek el együtt és már nem egyszer elmentek randizni. Szeretnének maguknak időt adni, így habár látszik rajtuk, hogy teljes mértékben odavannak a másikért, jobban szeretnék a másikat megismerni és időt hagyni arra, hogy kiépülhessen a kapcsolatuk. Ezt pedig megértettük. Ugyanakkor sokszor kattogtunk azon, hogy mikor jönnek össze végre, hiszen nagyon aranyosak voltak együtt. Bokuto úgy bánt Hitomival, mintha a legféltettebb kincse lenne. Nagyon sokszor megmelengette a szívemet az, ahogy bánt vele. Örültem, hogy egy ilyen lányt talált maga mellé, és hogy vele van neki alakulóban. Hitomi pedig nagyon sokat mosolygott és nevetett, Kenma szerint pedig sokkalta jobban van már azóta.
  A szalagavató próbák sokszor kínzó lassúsággal teltek, amiért valaki nem tudta megcsinálni a lépést és emiatt elölről kellett kezdeni az egészet. Mivel én voltam az egyedüli lány az osztályban, ezért a többi fiúnak vagy egy alsóbb évest kellett felkérni ahhoz, hogy táncoljon vele, vagy egy külsöst, illetve rokont. Szerencsére mindenkinek akadt párja, így ezzel nem volt probléma. Nagyon fárasztó volt már ez az egész a végére, így örültem, hogy végre közeledik a február elseje. Tetsun nagyon is látszott, hogy a hócipője tele van a próbákkal és unja már az egészet. Viszont láttam rajta közben, hogy mégis végig szeretné csinálni, ugyanis látja rajtam, hogy én várom, annak ellenére, hogy számomra is kezd már fárasztó lenni kicsit. Sok előkészületet igényelt az egész szalagavató és párszor össze is kapott az osztály a szalagok miatt vagy egyéb díszítési dolog miatt. Mivel én voltam az egyedüli lány, minden lányos, szalagavatós ötletemet ellenezték, még Tetsu is. Nem szerettek volna annyi díszt, még ha nem is mi, hanem Kenmaék díszíttettek. Így végül beletörődtem abba, hogy egy egyszerű díszítés lesz csak és semmi extra. Végülis a többség döntött és ha a többség így akarja én nem tudok ellene mit csinálni, hiszen csak én szeretném így. Végül elfogadtam a döntésüket. A meghívóink nagyon szépek voltak, és miután megkaptuk őket, adtam is mindenkinek belőle, akit megszerettem volna hívni. Anyáéknak nem küldtem, ugyanis egyrészt ha küldtem volna, nem jöttek volna el, másrészt pedig nem akartam nekik küldeni. Nem szeretném őket itt látni és azt akarom, hogy messziről elkerüljék a szalagavatómat. Ők nem a családom és semmi keresnivalójuk nincs itt. Ellenben velük, a nagyszüleimnek küldtem azonban semmilyen fajta visszajelzést nem adtak nekem, hogy eljönnének. Ez kicsit rosszul esett, ugyanis habár nem tartjuk a kapcsolatot, egy kicsit azt hittem, hogy érdekli őket az unokájuk szalagavatója. Hát tévedtem, ugyanis nem. Bokuto, Akaashin, Hitomin, Akaashi szülein és Tetsu szülein kívül nem volt más olyan ember, akinek tudtam volna adni meghívót és a vérszerinti családomhoz tartozott volna. Ez pedig legbelül kicsit fájt, hiszen mindenkinek itt lesznek a szerettei és a családja, azonban az enyém nem. Az egyetlen vérszerinti családtagom, akit szeretnék, hogy itt legyen, nem tud itt lenni. Emlékszem apa hányszor mondogatta nekem régen, hogy mennyire szeretne már látni szalagavatós ruhában, azonban ez már soha nem lesz megvalósítható. Ő elment és nem lehet itt a szalagavatómon, nem táncolhat velem, nem gratulálhat, hogy eddig eljutottam és nem lehet velem, eme napon. Ez pedig nagyon fájt nekem. Szerettem volna, hogyha a saját szemével éli meg, hogy nagy leszek, táncolok a szalagavatómon és vele is egyet. Nem szóltam Tetsunak arról, hogy bánt ez az egész, ugyanis nem csak rólam szólt a szalagavató. Az ő szülei itt lesznek és velük kell foglalkoznia és nem velem, valamint azzal, hogy az apukám nem lehet itt velünk.