Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|

| 27. Fejezet |

Miután kicsit megnyugodtam, közel negyed óra elteltével, Tetsuval kiindultunk a temetőből. Ahogy haladtunk a kifelé vezető járdán, megpillantottam a temető előtti utón az autót, melyben a többiek ültek. Akaashi volt az egyetlen, aki kint tartózkodott. A kocsinak volt dőlve és amikor meglátta, hogy kifelé igyekszünk felém pillantott. Jelenleg nem igen akartam, hogy Tetsun kívül más is lásson. Sápadt voltam, az arcom piros volt, ahogy a szemeim is, és a sok sírás miatt úgy nézhettem ki, mint egy mosott rongy. Éppen ezért, ahogy közelebb értünk, megtorpantam és megálltam.

  - Beteszem a csomagtartóba a táskád - fogta meg a pántját Tetsu, majd levette rólam a táskát.

Ezt követően én csak álltam, mint egy fa, és a földet kezdtem el szemlélni. Azonban nem sokáig maradt ez így, ugyanis Akaashi odalépett hozzám, majd megfogta a kezemet és megszorította. Emiatt felemeltem a tekintetemet és belenéztem a szemébe.

  - Rémesen festhetek - suttogtam.

  - Jól vagy? - kérdezte a fiú aggódva.

  - Nem tudom - válaszoltam őszintén.

Ő nem válaszolt a válaszomra, helyette körémfonta a karjait és szorosan megölelt.

  - Jéghideg vagy - kezdte el simogatni a hátamat, majd a fejemre adott egy puszit - Szeretnél beszélni velem arról, ami történt?

  - Most nem, sajnálom - szóltam halkabban, miközben arcomat a pulcsijába fúrtam.

  - Jó, de ha bármikor beszélni szeretnél, én is itt vagyok. Tudod jól.

  - Tudom, és köszönöm szépen - bújtam hozzá.

Kellemes melegség kezdett el a mellkasomban járkálni és egyre jobban megnyugodtam, annak hála, hogy Akaashi magához ölelt.

  - Indulunk? - kérdezte Tetsu hirtelen.

  - Persze - szólt Akaashi, majd adott egy puszit a homlokomra és visszaült a kocsiba.

Tetsu csak nézett felém, majd ezt követően automatikusan beült az anyós ülésre. 
  Csütörtökön, amikor ott voltam legjobb barátomnál, elmondtam neki mindent, ami szerdán történt. Mérges volt, amiért a volt barátaimmal találkoztam és bántottak. Azonban annak, ahogy alakultak a dolgaim Akaahsival, úgy láttam, hogy örül. Most azonban furcsa érzés kapott el, Tetsu tekintetétől, miután Akaashi vissza szállt az autóba. Végül próbáltam ezzel nem foglalkozni, és beszálltam hátra, Bokuto mellé.

  - Sziasztok - köszöntem a másik két fiúnak.

  - Szia [Név] - köszönt vissza Kenma.

  - Szeretnél kiskutyázni? - kérdezte hirtelen Bokuto - Odaadom neked bármelyiket, hogy elárasszanak szeretettel. Én is szoktam őket nyavargatni. Nagyon puhák.

  - Aranyos vagy, de megleszek - csatoltam be magamat - Köszönöm Bokuto.

  - Akaashi lassan elviszi majd az egyiket, és a többi is hamarosan az új gazdájánál lesz. Úgy fognak hiányozni - sóhajtott szomorúan.

  - Ugye tudod, hogy bármikor láthatod őket akár Akaashinál vagy Konohanál? És ti is tartotok meg - nyugtattam.

  - Tudom, csak nehéz őket elengedni - nézett felém.

  - Tudom, de rendben lesznek és jó helyük lesz - néztem rá kedvesen.

  - Ha akarod, akkor örökbe fogadlak a kiskutyával együtt - szólt hátra Akaashi, miközben elindult.

  - Tényleg? - csillant fel Bokuto szeme.

  - Ha ennyire akarod - sóhajtott Akaashi.

  - Te vagy a legjobb! - nevetett a mellettem ülő fiú.

  - Kihez megyünk egyébként most? - kérdeztem rá.

  - Hozzám - nézett felém Kenma - Ott vannak a többiek cuccai is. Azokat összeszedjük és megyünk a szállásra.

  - A Karasuno elméletileg ott van már - szólt elölről Tetsu.

  - Értem - válaszoltam én rá.

Míg Kenmahoz nem értünk, nem igen beszélgettünk. Odaérve én nem szálltam ki a kocsiból, míg a többiek igen. Egyedül maradtam, míg ők elmentek a cuccaikért. Közel öt perc elteltével jöttek ki Kenmaék házából és bedobálták a cuccukat a csomagtartóba. Bokuto volt az, aki előre ült, míg Tetsu és Kenma hátra.

  - Nézd milyen játékot találtam nemrég - mosolygott Tetsu, miközben elővette a telefonját.

  - Indulhatunk? - kérdezte a sofőrünk, mire csak bólogattunk.

  - Végre én vagyok a DJ! - örvendezett Bokuto, majd a telefonját rácsatlakoztatta a rádióra.

  - Wow, hányas szinten vagy? - döntöttem Tetsu vállára a fejemet, miközben a telefonját néztem.

  - Negyvenes. Hétfőn szedtem le.

  - Jól sejtem, hogy leckeírás helyett, ezzel játszottál? - sóhajtottam.

  - Mi mással? - nevetett.

Mielőtt bármit is mondhattam volna, a hangszórókból hirtelen kezdett el üvölteni (!) a zene, Bokuto pedig ordítani kezdte a dalszöveget.

  - Waking up. Beside you. I'm my loaded gun. I can't contain this anymore. I'm all yours, I've got no control. No control! - üvöltötte a fiú.

  - Bazd meg Koutaro! - kiabálta el magát Akaashi, miközben a fékre lépett hirtelen, mire lendületből lefejeltük Kenmaval az előttünk lévő ülést, Tetsu pedig előre vágódott a műszer falnak.

  - Powerless. And I don't care, it's obvious. I just can't get enough of you. The pedal's down, my eyes are closed. No control - üvöltötte tovább Bokuto a zeneszöveget.

  - Jézusom, szerintem eltörött az orrom - egyenesedtem ki, miközben a fájó testrészemet fogtam.

  - Azt a redvás kurva élet - nyöszörgött elölről Tetsu, miközben megpróbált visszaegyenesedni.

Egyikünk se kötötte be magát hátul és ez lett az eredménye.

  - Te normális vagy?! - kiabált előre haragosan Kenma.

Bokuto csak nevetett, és rákezdett volna a folytatásra, mire Akaashi kikapta a fiú kezéből a telefonját, kihúzta a csatlakoztatót, majd nemes egyszerűséggel bevágta a szürke hajú telefonját a saját ülése alá.

  - Hé! - mordult fel Bokuto.

  - Még egy szó, és kiváglak a kocsiból, majd áthajtok rajtad. Kétszer! - fenyegette meg ideges hangon Akaashi Bokutot, mire ő összehúzta magát és kifelé fordulva nézelődni kezdett.

  - Meg vagy? - néztem Tetsura.

  - Beleállt a vállamra a kézifék! - szólt bosszankodva - Bokuto, szétkaplak!

  - Waking up. Beside you. I'm my loaded gun. I can't contain this anymore. I'm all yours, I've got no control. No control... - énekelte halkan magának búsan, Bokuto az autóban.

  - Te agykárosult vagy?! - kérdezte Akaashi idegesen.

Akaashi megszólalása miatt, illetve az előbbi helyzet miatt, úgy éreztem, elpattant bennem valamit. Egy pillanat alatt röhögtem fel hangosan, és egyszerűen nem tudtam, hogy miért röhögők, mint valami elmebajos, de kikellett jönnie. Miattam, szinte az összes fiú követte a példámat, és Akaashinak félrekellett állnia az út szélére, annyira nevetett. Rázkódott a vállunk és a kocsit a nevetésünk töltötte be, amit nem tudtunk megakadályozni. 

És így kezdődött el a hétvégi kis edzőtáborunk, mely teljesen felforgatta az életünket.