Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|

| 35. Fejezet |

Másnap reggel korábban fent voltunk Akaashival, és volt annyira rendes, hogy segített nekem kaját csinálni, amit majd visszavihetek a koliba. Mivel nem szerettem volna anyáékkal összefutni, ezért már vasárnap délután elmentem a koliba és lepakoltam a cuccaimat. Mindeközben Akaashi is ott volt velem, és segített felvinni a cuccomat.

  - Mikor kezdődik a meccs? - kérdeztem, miközben a kajámat betettem a szobában lévő hűtőbe.

  - Háromnegyed óra múlva. Elindulunk lassan?

  - Igen - bólintottam, ő pedig felállt az ágyamról, majd elindult kifelé az ajtón.

Én követtem őt, és kilépve az ajtón bezártam, majd a kulcsot a zsebembe tettem, és elindultam a folyosón. Miközben mentünk, Akaashi összekulcsolta az ujjainkat, én pedig rászorítottam a kezére.
  Leérve az én szintemről, éppen Kenma jött fel a lépcsőn, a cuccaival.

  - Sziasztok - nézett felénk - Hogy hogy ilyen korán jöttél? - kérdezte tőlem a fiatalabbik.

  - Elmegyünk meccset nézni még - magyaráztam.

  - Milyen meccset? - érdeklődött Kenma, miközben letette a cuccát a földre.

  - Röpi meccs lesz a városi csarnokban - magyarázta meg Akaashi.

  - Oh, értem. Akkor jó szórakozást - mosolygott kedvesen.  - Köszönjük - viszonoztam a mosolyát.

  - Hallod, Kenma, most mondta az egyik elsős, hogy... - a hang tulajdonosa egyből elhallgatott, ahogy meglátott minket. Néhány másodpercnyi szünetet követően Kenmara nézett, majd erőltetett hangon folytatta - ...hogy rátudták kötni a PS4-et a társalgóban a tévére. Megyünk játszani?

  - Megígértem Levnek, hogy segítek megírni a háziját.

  - Akkor megyek egyedül - sóhajtott Tetsu.

  - Neked is szia, Kuroo-san - szólalt meg Akaashi, nem túl kedvesen.

Tetsu felénk vezette a tekintetét, de igazából csak Akaashira. Belenézett mélyen a fiatalabb fiú szemébe, majd semleges arccal megszólalt.

  - Szia.

  - Sziasztok - javította ki őt automatikusan Akaashi.

Tetsu erre nem felelt, csak szó nélkül indult el a szobájuk irányába, kezében a kulccsal, és a vállán az utazójával.

  - Hogy te mekkora egy seggfej vagy! - szólt utána Akaashi, én pedig elkerekedett szemekkel néztem Akaashira, ugyanis még soha nem hallottam, hogy ilyet mondana.

  - Hagyd, menjünk - suttogtam, és próbáltam őt elhúzni, azonban ő nem mozdult. Emiatt kétségbeesetten néztem Kenmara, aki szintén megdermedt.

  - Bocs, nem hallottam mit mondtál - szólt vissza Tetsu, majd megállt a szobájuk ajtajában.

  - Menj a jó büdös francba! - szólalt meg Akaashi mérgesen, majd kihúzta a kezét a szorításomból és elindult Tetsu felé.

 - Akaashi, ne légy szíves, ne csináld ezt! - fogtam meg a karját, ő azonban kirántotta azt a kezeim közül.

  - Keiji, hé... - szólt Kenma is.

  - Jajj, valaki ideges - röhögött Tetsu, miközben az ajtóba helyezte a kulcsot.

Akaashi nem lassított, csak gyors léptekkel haladt Tetsu felé, én azonban utána léptem, és a karjánál fogva rántottam vissza, melynek következtében hátralépett párat.

  - Nagyon szépen kérlek, ne figyelj rá, és menjünk! - néztem fel rá, miközben remegő hangon beszéltem vele.

  - Engedj el! - kiabált rám, és kicsit ellökött magától.

Ekkor pedig olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam. Tetsu hiába nyitotta ki az ajtót, nem lépett be. Végig nézte, hogy mi zajlik le közöttünk Akaashival, és hirtelen változott meg az arckifejezése.

  - Hülye gyere, mi a szart lökdösőd?! - fordult Tetsu idegesen Akaashi felé, és erősen rálökött egyet a mellkasára, mire Akaashi hátraesett, egyenest rám.

Ahogy Akaashi nekem csapódott, elveszítettem az egyensúlyomat, és hátra vágódtam, és a fejem koppant egyet a csempézett talajon, miközben Akaashi teljes testtel rajtam feküdt. Annyira hirtelen jött ez az egész, és annyira megijedtem, valamint annyira fájt az esés, hogy sírni kezdtem.

  - Kuroo! - szólalt fel Kenma.

  - Bassza meg... - kapott Tetsu a szájához ijedten.

Akaashi amilyen gyorsan csak tudott, legurult rólam, és amint ezzel megvolt, segített felülni. Remegő ajkakkal és halkan sírdogálva ültem fel, és közben megkerestem Akaashi kezét, amit szorongatni kezdtem.

  - Shh, itt vagyok picim, itt vagyok. Sajnálom ezt az egészet. Nem akartalak ellökni magamtól. Kérlek, ne haragudj...Jól vagy? Nem szédülsz? 

  - N...nem, csak megijedtem - szóltam remegő hangon, miközben az arcomat barátom vállába fúrtam.

  - Te normális vagy ember?! - fordult Akaashi Tetsu felé, kiabálva - Néha gondolkodjál is, mi van ha betörik a feje?!

  - Nem akartam ezt! - szólalt meg Tetsu ijedten, és közelebb lépett hozzánk.

  - Rohadtul ne gyere a közelébe! - szólt rá mérgesen Akaashi - Te komolyan nem vagy komplett! Mégis mi a franc bajod van?!

  - Azért löktelek el, mert ellökted magadtól! - védte magát Tetsu - Minek kellett lökdősnöd őt?! ha már egyszer együtt vagy vele, akkor ne bánj vele így! Ez a te hibád!

  - Mind jól tudjuk, hogy ki hibája ez! - nézte szúrósan Akaashi Tetsut, én pedig hevesen dobogó szívvel emeltem fel a fejemet és néztem Tetsura.

Ő nem szólt semmit, csak blokkolva állt előttünk. Arcán szinte minden átfutott, mely negatív érzelem volt. Túl jól ismertem őt, és tudtam, hogy az arca mit árul el magáról.

  - Tudod, Akaashi...te menj a jó büdös francba, de most már komolyan - csuklott el Tetsu hangja - Ekkora önző emberrel, mint te, még soha nem találkoztam! - túrt fájdalmasan fekete hajába.

  - Mi van? - szólt Akaashi hirtelen.

  - Neked soha semmi se elég! Mindent megkapsz az élettől, és még több kell neked! Képtelen vagy elfogadni, ha másnak meg van az, ami neked nincs! Persze az nem érdekel, hogy annak az illetőnek a világot jelenti az a dolog, csak te kaphasd meg... - csuklott el Tetsu hangja.

  - Kuroo... - suttogta Kenma a fiú nevét.

  - Mi a szart tegyek még, hogy a te kedvedben járjak?! Hogy te legyél az, aki mindent megkap?! - emelte meg Tetsu a hangját - Hogy ne én legyek a hibás mindig?! - vékonyodott el a hangja a végére.

Akaashi nem válaszolt, én pedig egyre jobban nem értettem ezt az egész helyzetet. Mégis miről beszél Tetsu?

  - Mit akarsz még? Dögöljek meg, vagy mi a jó kurva élet?! Attól boldog lennél!? Biztos örülnél neki, mert akkor semmi se állna az utadba, és önző módon minden a tiéd lehetne. Tessék, csináld. Tudod mit? Nem érdekel! Mindent elvettél tőlem! Egy dolog volt a mindenem, de te megkaptad, örüljél! Viszont remélem, hogy ő - mutatott rám Tetsu hirtelen - egyszer megtudja, hogy mekkora egy önző szar alak is vagy valójában - remegett meg a hangja, miközben egy könnycsepp elhagyta barna szemeit.

Ezt követően se szó, se beszéd, visszalépett a szobájához, és lenyomta a kilincset, majd bement. Kenma egyből Tetsu után ment, Akaashi azonban nem szólt semmit sem. Csak ott ültem a földön, és teljesen elfelejtettem már azt, hogy Tetsu mit is csinált. Most leginkább az érdekelt, hogy mégis mi a jóságos szent isten folyt itt.