Végül döntöttem: egyik fiú után sem mentem. Képtelen voltam eldönteni, hogy mit is tegyek, vagy ki után menjek. Így egyikőjük után sem mentem. Lehet, hogy hiba volt, azonban nem tudtam választani. Egyszerűen nem. Így történt, hogy visszamentem a szobába és csöndben elővettem a táskámban lévő táblagépemet, hozzá a tollat, majd a fülesemet bedugva zenét hallgattam, miközben rajzolgatni kezdtem a táblagépen. Sokszor, ha egyedül szerettem volna lenni, akkor rajzoltam. Ez mindig megtudott nyugtatni és a figyelmemet is elterelte a bajokról. Elvoltam magamban, és nem zavartam senkit, valamint engem se zavart senki se.
Olyan hét óra után, már Kiyokiék is fent voltak és a szobában beszélgettünk, illetve Yachinak megmutattam a rajzaimat, ugyanis mint kiderült ő is szokott rajzolgatni és tervezgetni. Hamar megtaláltam a közös hangot az elsőéves lánnyal, és nyugodtan tudtam vele beszélgetni. Megengedtem neki, hogy használja a táblámat, ő pedig nagyon szép rajzokat készített rajta, amiket természetesen el is mentettem.
Örültem, hogy rendesen tudtam velük beszélgetni. Ők azoknak a lányoknak a csoportjába tartoztak, akik nagyon kedvesek és jószívűek voltak. Én pedig örültem, amiért ilyen lányokkal vagyok itt körülvéve.
Kilenc óra után, Naoi-san szólt, hogy szeretne velünk majd beszélni. Volt egy nagyobb társalgó az alsó szinten, ahova be is szerettünk volna ülni. Előttünk a Fukurodani volt bent, és hiába néztem Akashira, ő nem nézett felém. A délutáni dolog óta nem beszéltem se Tetsuval, se Akaashival. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit is kellene nekik mondanom, vagy hogyan kellene hozzájuk állnom. Tanácstalan voltam, minden szempontból.
A közös megbeszélésen Yamamoto párszor megkérdezte tőlem, hogy nem szeretnék-e menedzser lenni, mire csak zavartan megráztam a fejemet. Nem érzem úgy, hogy képes lennék a csapat menedzsere lenni. Félek, hogy nem tudnám teljesíteni a feladataimat, így inkább nem is vállalkozok rá.
A több, mint fél órás megbeszélést követően, kifelé haladtunk a társalgóból és már elterveztem magamban, hogy elmegyek fürdeni, azonban a számításaimat keresztülhúzták.
- Szia - állított meg Tetsu azzal, hogy elkapta a vállamat.
- Szia - néztem fel rá.
- Beszélhetünk? - nézett mélyen a szemembe.
- Persze - bólintottam rá, miközben a gyomrom görcsbe rándult.
- Akkor nem megyek vissza a szobába - pislogott Kenma, majd Levék után ment.
Tetsuval egy szót se váltottunk, míg a szobájukba nem értünk. Bent sötét volt, ő pedig felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő lámpát. Ezt követően levágódott az ágyára, én pedig leültem vele szembe.
- Beszéltél Akaashival? - kérdezte elsőnek.
- Nem, és...te? - kérdeztem rá, hátha ő beszélt vele.
- Dehogy beszéltem - támaszkodott meg a kezein, miközben hátradőlt - Miért beszéltem volna?
- Ezt most úgy mondod, mintha nem lennétek jóban - néztem az arcára, az alulvilágított helyiségben.
- Mostanában picit nem vagyunk annyira jóban - magyarázta meg őszintén.
- Miért? - bukott ki belőlem a kérdés.
- Csak, és kész - sóhajtott.
- Sajnálom - szóltam.
- Mit?
- Nem tudom, csak...Csak úgy érzem, hogy bocsánatot kell tőled kérnem. És nem csak tőled. Sajnálom, ha megbántottalak.
- Sajnálhatod is - vágta oda nekem, mire elkerekedett szemekkel néztem rá.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|
Ficção Histórica[Név] és Kuroo többek, mint barátok. A felejthetetlen, együtt töltött pillanatok folytatódnak, amint új év kezdődik, s visszamennek ismét a kollégiumba. A barátság extrákkal dolog kezd különös irányba torkolódni, kettőjük kapcsolata pedig egyre szív...
