Miután Tetsu hazament, jómagam elkezdtem megírni a leckéimet, illetve tanulni is tanultam kicsit. Csináltam pár érettségis feladatot is, hiszen nem árt elkezdeni készülni rá. Mire végeztem, addigra hat óra is elmúlt. Takanodtam, hogy mit is csinálhatnék, de semmi se jutott eszembe. Zuhanyozni nem szerettem volna még elmenni, és Tetsut se akartam zavarni. Így végül arra jutottam, hogy írok Akaashinak. Meg is nyitottam a vele való beszélgetést, és hamar írtam neki egy üzenetet.
Amíg vártam a fiú üzenetére, addig összepakoltam a tankönyveimet, illetve a holnapi órára is bepakoltam. Közben még a ruháimat is kiválogattam, amit másnak veszek majd fel. Egy plusz füzetet is betettem, amibe majd összeírhatom Tetsunak azt, hogy mit kell bepótolnia. Szólt, hogy az orvos kiírta egész hétre, így rendesen felkell nekem is készülni, hogy majd eltudjam
vinni neki a házit. Az pedig már más kérdés, hogy meg is írja-e.
Hosszú percek elteltével, meg is kaptam Akaashitól a válasz üzenetét, amiben az állt, hogy már akolim felé tart. Egy mosoly jelent meg automatikusan az arcomon, majd visszaírtam neki, hogy már készülődőm. Ezt követően lezártam a képernyőt, és kivettem a szekrényemből egy szürke melegítőt és egy fekete pulcsit, majd a pólómra húztam rá. Valamilyen okból kifolyólag, Akaashi előtt mertem így mutatkozni, és nem gondoltam arra, hogy kicsinosítom magamat. Sokkalta emberibbnek éreztem magamat, amikor kényelmes ruhában voltam.
Miután átöltöztem, felhúztam a kabátomat és a sapkámat is, majd a telefont a zsebembe dugtam, majd kiléptem az ajtón. A szobámat bezártam, és a kulcsot a zsebembe csúsztattam. Ezt követően elindultam lefelé, és néhány perc múlva, már lent is voltam az udvaron.
Kint sötét volt, bár ez nem volt meglepő, hiszen szeptember közepe volt. Páran kint cigiztek a koli mellett, miközben beszélgettek és nevettek. Pár ember éppen kifelé ment akoliból, illetve voltak olyanok, akik éppen befelé. Ilyen volt Lev és Kenma.
- Szia [Név]! - köszönt nekem a magasabbik mosolyogva.
- Sziasztok! - köszöntem nekik kedvesen.
- Beszéltél Kurooval? - kérdezte Kenma, miközben a tenyerét dörzsölte össze.
- Nem beszéltem vele, mióta hazament. Jobbnak láttam, ha pihen - magyaráztam.
- Az orvos írt fel neki köptetőt - szólt Kenma - Tudod, azt az epreset, amit nem szeret.
- Ehj, szegény. De ez jár azzal, ha beteg vagy - sóhajtottam.
- Egyébként Kuroohoz mész? - kérdezett rá Kenma.
- Nem, nem hozzá - ráztam meg a fejemet mosolyogva - Akaashival találkozom.
- Értem - mosolygott picit Kenma - Vigyázz magadra akkor.
- Vigyázok - szóltam kedvesen.
- Lev! - hallottuk meg Yaku hangját, aki a koli bejáratánál állt rövidujjúban, rövidnadrágban és papucsban.
- Ajjaj - rezzent össze a szürke hajú fiú.
- Mit csináltál? - kérdeztem Levtől, miközben Yakut néztem az ajtóban.
- Yaku-sannal tanultam, azonban ő bealudt, én pedig leléptem - magyarázta Lev egy kínos mosoly mellett.
- Ki mondta, hogy leléphetsz, te totemoszlop?! - kiabált kifelé Yaku, majd elindult el a pár fokos lépcsőn, ám ahogy leért a talajra, összerezzent. Bazzeg, de hideg vagy! - ugrott egyet, majd visszafutott a koliba.
- Nem merek bemenni - torpant meg Lev.
- Én fázom, szóval bemegyek - indult el Kenma.
- Kenma-san, ne hagyj itt! Félek Yaku-santól! - jajveszékelt Lev.
ESTÁS LEYENDO
Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|
Ficción histórica[Név] és Kuroo többek, mint barátok. A felejthetetlen, együtt töltött pillanatok folytatódnak, amint új év kezdődik, s visszamennek ismét a kollégiumba. A barátság extrákkal dolog kezd különös irányba torkolódni, kettőjük kapcsolata pedig egyre szív...
