Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|

| 33. Fejezet - Special |

...a teniszpályáról kilépve, megtöröltem a homlokomat, majd elindultam az öltöző felé, hogy levehessem magamról a ruhát. 

  - Egyre ügyesebb vagy - jegyezte meg a mellettem álló férfi.

  - Jó embertől tanulom szerintem - néztem fel rá mosolyogva - Ma alszunk akkor kint és sátrazunk?

  - Persze, hisz így beszéltük meg - lépett a férfi öltöző elé - Ha végeztél, akkor várj meg az aulában.

  - Rendben! - bólintottam.

Mikor beértem az öltözőbe, odaléptem a szekrényhez, amit kaptam és beírtam a kódot, ami emiatt kinyílott. Hamar visszahúztam a saját ruháimat, majd összetűrtem a tenisz ruhát. Én végeztem hamarabb, és míg vártam, addig a díjakat néztem, amik az aulában voltak kihelyezve.

  - Mehetünk - lépett mellém a fekete hajú, majd elvette tőlem a ruhát, és amikor elhaladtunk a recepció mellett, leadtuk azt, illetve e cipőket.

Kiléptem a csarnokból, a nap égetően kezdte el sütni a szememet, ami eléggé zavart. Június közepe volt, és majd' negyven fok.

  - Egy fagyiban benne vagy? - kérdeztem.

  - Igen, most jól esne - nyújtózott nagyot.

  - Apu - szólítottam meg a férfit, miközben felnéztem rá - Köszönöm, hogy eljöttünk teniszezni.

  - Jól érezted magad? - mosolygott rám.

  - Nagyon! Annyira jó volt! - vigyorogtam.

  - Örülök, hogy tetszett - ölelte át a vállamat, majd adott egy puszit a fejemre - Nem tudom, hogy hányszor mondtam ma már, de boldog születésnapot, kincsem. Szeretlek - szorított magához a vállamnál.

  - Köszönöm, apu. Én is szeretlek! - öleltem meg őt hirtelen.

Június harmincadika volt, a születésnapom. Most töltöttem be a tizenhatodik életévemet, és szeptembertől pedig majd gimnáziumba fogok menni. Nagyon várom már, és izgatott is vagyok miatta.
  Apával végül elmentünk a közeli fagyizóba, és miután vettünk fagyit, elmentünk sétálni a park felé.

  - Egyébként anyád nem hívott, vagy bármi? - kérdezte apa, miközben a parkban

  - Nem, nem hívott.

  - Sms?

  - Nem.

  - Menjen a jó édes... - kezdte el, de nem fejezte be.

  - Igen, menjen oda - erőtettem egy mosolyt az arcomra - nekem elég, ha te itt vagy, és felköszöntesz. Más nem igen érdekel.

  - Azért mégis csak ő a vérszerinti anyád, és nem hal bele, ha felhív, amikor születésnapod van.

  - Már megszoktam igazából. Nem esik a legjobban, de nem tudok ellene mit tenni. Viszont te helyette is felköszöntesz mindig - mosolyogtam rá.

  - Mindig felfoglak, és én mindig itt leszek melletted - adott puszit a fejemre - Ohh, felújították a játszóteret! - szeppent meg apa, majd sietősen kezdett el menni a hely felé.

  - Hé, én ülök először az új hintába! - néztem rá döbbenten, miközben utána mentem.

Apa ekkor elkezdett futni a játszótér felé, én pedig futottam utána. Voltak rajtunk kívül mások is, viszont nem annyi ember. Minket azonban nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak. Világéletemben szerettem azokat a dolgokat, amiket pici gyerekként is csináltam, apa pedig velem tartott. Ilyenkor úgy éreztem, hogy újra gyerek vagyok, apa pedig rátett egy lapáttal azzal, hogy velem együtt szórakozott.
  Végül ő ért először a hintához, és egyből bele is ült a felújított játékba.