Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|

| 18. Fejezet |

Kicsit sok lesz a káromkodás a részben, ezért előre is elnézést kérek.

◾◾◾

Miután pihentünk egy kicsit, elindultunk a kastélyhoz. Akaashi ment előttünk Bokutoval, mögöttük pedig én mentem Tetsuval és beszélgettünk. 
  A körülöttünk lévő környezet egyre sötétebb lett és mire a városnak a szélére értünk, teljesen sötét lett. A kastélyt ezt követően pár percnyi sétára találtuk, az erdőben. Az erdőben...

  - Nem mondtátok, hogy bent van az erdőben! - szóltam egyből, ahogy az erdei ösvényen mentünk és a Hold fénye miatt látszódott a kastély körvonala.

  - Nyugi, nem fog semmi se megjelenni - sóhajtott Tetsu.

  - Nem gondoltam volna, hogy ennyire sötét lesz - szóltam remegő hangon - Tetsu, had fogjam meg a kezedet.

  - Gyere - sóhajtott a fiú, majd megfogta a kezemet és összekulcsolta az ujjainkat, majd rászorított.

  - Tessék, ez a tiétek - adott Tetsunak egy zseblámpát Bokuto.

  - Hol lehet bemenni? - állt meg Akaashi, amikor a kastély elé értünk.

Az egész kettő szintesnek tűnt, és sok ablak volt rajta, melyek töröttek voltak, vagy meg sem voltak. Hosszú volt az egész és hátborzongató. Egy vaskapu volt előttünk, ami le volt lakatolva. 

  - Zárva van? Azt aaa, mehetünk is haza - szóltam egyből.

  - Mikor múltkor Yamamotoékkal voltunk itt, akkor találtunk a hátsó részén egy betört részt. Ott mentünk be.

  - Szóval elkell mennünk az egész mögé? - kérdezte Akaashi.

  - Aha, pont a temetővel szemben van a nyílás - szólt Bokuto.

  - A...mivel szemben? - kérdeztem elvékonyodott hangon.

  - Van egy kisebb temető az épület mögött - magyarázta Bokuto.

  - Biztos, hogy nem megyek hátra - rezzentem meg - Egy szóval se mondtátok, hogy itt van egy temető!

  - Nagyon régi, még a lelkek se élnek már, akik itt bolyongtak - indult el Bokuto előre.

  - Én annyira, de annyira utállak titeket - szóltam hevesen dobogó szívvel.

  - Itt vagyok, ne félj - nevetett Tetsu, majd szorosan megfogta a kezemet és engedte, hogy előtte menjek, ő pedig szorosan jött mögöttem, miközben én szorongattam a kezét.

  - Mennyi gaz van itt - világított Akaashi a növényzetre.

  - Nem gondozza senki sem - magyarázta meg Bokuto - Ember, nagyon fényes a Hold. Annyi világosságot ad. Belátni az egész temetőt.

Legnagyobb butaság volt, hogy ekkor előre néztem és megláttam a kísérteties temetőt, amit valóban bevilágított a Hold ragyogó fénye.

  - Bízol bennem? - tette Tetsu hirtelen a kezét a szememre.

  - Nem látok semmit, mit csinálsz? - ijedtem meg.

  - Bízz bennem - tapasztotta a kezét a szememre teljesen - Vezetlek és nem kell látnod a temetőt.

  - Jó - nyeltem aprót.

Tetsu ekkor óvatosan elkezdett vezetni és mondta, hogy merre lépjek és mekkorát. Lassan, de biztosan megálltunk, majd elvette a kezét a szememről. Egy betört fallal találtam szembe magamat, amin éppen Akaashi lépett be.