Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|

| 64. Fejezet |

Pár óra elteltével együtt mentünk el Akaashihoz, és vittük magunkkal a tortát. Természetesen eztt nem mi adjuk át neki, hanem a szülei, akik megkértek, hogy hozzuk el a finomságot, ha már jövünk. Akaashi kicsit meglepődött, hogy mind elmentünk hozzá, de láttam rajta azt is, hogy örült neki. Miután beengedett minket, szorosan megölelgettük, és hamar fel is köszöntöttük. Nagyon aranyosan reagálta le az ajándékainkat és valóban láttam az örömöt az arcán. A Tetsutól kapott matchboxokért szabályosan megveszett és alig akarta elhinni, hogy ilyet kapott. Kenmatól végül mangat kapott, olyat, mit már régóta keres, de nem talált. Bokuto, valamint az én ajándékomnak is örült, emiatt pedig megkönnyebbültem. Mindig féltem ajándékozásnál, hogy esetleg olyat adok, ami a másik félnek nem tetszik. Még ha Akaashi is volt az, aki rajzot kért. Míg a többiekkel kezet fogott az ajándék átvételekor, én kaptam tőle egy puszit az arcomra. Kicsit féltem, hogy ez Tetsunak nem fog tetszeni és észrevétlenül rá is pillantottam, azonban nem reagált különösebben semmit se. Sokszor bennem volt az, hogy mekkora cérna választja el őket attól, hogy esetleg kifakadjanak a másikra miattam. Ez eddig nem történt meg, azonban bennem van a félelem, hogy talán mégis megtörténik valamikor. Mélyen, legbelül lehet, hogy ott van bennük egy kisördög, mely a másik ellen uszítja őket. Azonban Akaashin láttam, hogy tényleg örül annak, amit Tetsutól kapott, sőt. Lehet, hogy annak örült a legjobban. Tetsu adhatott volna neki simán egy csokit, de ő megküzdött azért, hogy rendes ajándékot kaphasson a barátunk. Emiatt pedig elkezdtem abban reménykedni, hogy képesek lesznek minden rosszat kiűzni magukból, és elfogadni a másikat.
  Késő délutánig maradtunk Akaashinál, majd ezt követően hazamentünk. Reggel szeretnénk visszamenni a koliba, így ma már nem kell azzal foglalkoznunk, hogy visszaérjünk. Illetve én elszerettem volna még menni a temetőbe is, apuhoz.

  - Tetsu - néztem a fiúra, miközben ő az asztalánál ült és telefonozott.

  - Hm?

  - E...Eljössz velem a temetőbe? - kérdeztem halkabban.

Ő egyből felém fordult, majd letette a telefonját. Kicsit eltolta magát az asztaltól, és felém tartotta a kezét. Jómagam megfogtam a kezét, ő pedig odahúzott magához, majd leültetett a combjára. A vállára hajtottam a fejemet, ő pedig átkarolta a derekamat és egy puszit adott a fejemre.

  - Mondjam apának, hogy vigyen ki minket? - kérdezte meg, miközben szabad kezével a combomat simogatta.

  - Nem lenne baj? - kérdeztem gombóccal a torkomban.

  - Dehogyis - szólt, mire felemeltem a fejemet és felé néztem. Ő ugyanígy tett, és mélyen belenézett a szemembe - Gyönyörű vagy - szólt kedvesen.

  - Hiányzik - nyögtem ki remegő hangon.

Tetsunak felszaladt a szemöldöke a homlokára, majd magához ölelt szorosan. Államat a vállára helyeztem és szorosan lehunytam a szememet, miközben barátom meleg és szeretetteljes ölelését élveztem ki.

  - Szeretnék valamit mutatni, de ígérd meg, hogy nem sírod el magad.

  - Mit? - húzódtam el tőle.

  - Leszállsz picit? - kérdezte, én pedig leszálltam róla és leültem az ágyára.

Tetsu felnyitotta a laptopját, majd megvárta míg bekapcsol és miután ez megtörtént, belépett a gépbe. Megnyitott pár mappát, majd végül megnyitott egy videót, és meg is állította egyből. Mindezek után megfogta a laptopját és leült mellém az ágyra. Az ölembe tette a laptopot, és az arcomra nézett.

  - Csináltam neked egy videót, és emiatt párszor felnyitottam a telefonod, és a galériádban kerestem képeket és videókat. Szóval emiatt bocsánatot kérek, viszont máshogy nem tudtam megoldani - magyarázkodott.

  - Milyen videót csináltál? - kérdeztem elvékonyodott hangon.

Tetsu ekkor megfogta a kezemet, majd szorosan összekulcsolta az ujjainkat, és végül elindította a videót. Nagyon halk zene kezdett el szólni, melyet egyből megismertem. A szemeim könnyesek lettek, ugyanis ez volt apu kedvenc zenéje. Ahogy elindult a zene, megjelent a videó, ami miatt azonnal kitört belőlem a zokogás. Görcsösen kezdtem el szorítani Tetsu ujjait, miközben homályos látással figyeltem a videót, ahol apu látható. Azonnal megértettem, hogy milyen videó is ez, emiatt pedig a fájdalom felerősödött a mellkasomban. 
  Sorban jöttek a képek, a videók és az emlékek, ahogy a közel tíz perces összeállítást néztem. Tetsu összeválogatta azokat a képeket és videókat, ahol vagy apu van, vagy vele vagyok. Hallottam a hangját, és láthattam, ahogy mozog, emiatt pedig folyamatosan rázkódott a vállam, remegett a testem, és nem tudtam mást csinálni, csak zokogni. Hallhattam ahogy szólít, ahogy beszél hozzám, és ahogy rám mosolyog. Hallottam a nevetését, mely egyszerűen csodálatos volt, de nem volt ahhoz fogható, ahogy élőben is hangozhatott.
  Habár a könnyeim miatt alig láttam a képernyőt, minden kockára emlékszem, hiszen nem egyszer megnéztem ezeket a videókat és képeket. Ott visszhangzott apa hangja a fejemben, mintha csak egy kietlen barlang lenne. Soha nem láthatom már őt élőben, soha többé nem ölelhetem meg és nem mondhatom el neki, hogy mennyire de mennyire veszettül szeretem őt a mai napig. Az élet elvette tőlem azt az embert, aki magát, a világot jelentette számomra. 

Irigy vagyok, sőt, rettentően féltékeny azokra az emberekre, akiknek még él az apukájuk. Szeretném, ha az enyém is élne és velem lehetne. Ő egy jó ember volt. Túl jó ehhez a világhoz, és lehet, hogy ezért vette el tőlem hamar az élet.
  Ahogy véget ért a videó, a végén egy kis üzenet volt, mely elolvasása után csak meredtem magam elé, a videó pedig leállt. Vége volt.
  A leállta után lehajtottam a laptopnak a tetejét, magam mellé tettem és egyszerűen csak hagytam, hogy az érzéseim felülkerekedjenek rajtam és csak jobban rám tört a zokogás.
Tetsu látva, hogy mennyire érzékeny állapotba kerültem, magához ölelt szorosan.

  - Sajnálom, ha csak rontottam a helyzeten. Nem akartam - suttogta, miközben a hátamat simogatta - Csak szerettem volna egy születésnapi ajándékot adni neki, vagy neked, mert tudom, hogy mennyit jelent neked. Nem akartam rosszat vagy azt, hogy rosszul érezd magad - suttogta.

Erősen kezdtem el Tetsuba kapaszkodni, miközben igyekeztem annyira összeszedni magamat, hogy megtudjak szólalni.

  - Kö...Köszönöm - nyögtem ki nehezen - Köszönöm Tetsu...

  - Szeretlek kicsim, és apukád mindig itt lesz veled - puszilta meg a halántékomat, miközben halkan beszélt hozzám - Ő fentről, én pedig innen vigyázok rád. Mindig - csuklott el a hangja, miközben a szavaitól akkora melegség és szeretet keletkezett a mellkasomban, mely az egész testemet és lelkemet átjárta.

Amíg Tetsu nem mondta a kiránduláson, nem tudtam, hogy ők valaha beszéltek is egymással. A háttérben összefolytak a szálak, amikről én nem tudtam. Apu, örülök, hogy megismerhetted Tetsut, sőt, még előttem is ismerhetted meg. Köszönöm, hogy beszéltél róla nekem és köszönöm, hogy ennyire kedves voltál vele. Lehet, hogy pont te rendezted úgy, hogy találkozhassunk, onnan fentről. Lehet, hogy miattad van most itt velem, és menti meg az életemet. Szóval köszönöm. Köszönöm apu, hogy miattad olyan emberekre találtam, akik mellett a magányosság végre tova szállt tőlem.