Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|

| 69. Fejezet |

A napok olyan gyorsan teltek, hogy mire kettőt is pislogtunk, már eljött a szilveszter. Annyi minden összejött és annyira összefolytak a napok, hogy sokszor azt se tudtuk, hogy milyen napot írunk. Folytonos tanulás, edzések, próbák és az egymással folytatott törődések teljesen elvették az időérzékünket.
  Miután azon a szombati napon Bokuto szívét összetörték, olyan, mintha megváltozott volna. Látszik rajta, hogy hosszútávon megviselte az, ami történt. Folyamatosan azon vagyunk, hogy segíteni tudjunk neki, azonban a lelkét nem tudjuk újra összeragasztani pár óra alatt. Ehhez hosszú idő kell, mire beforrnak a sebei. MI pedig itt leszünk neki, hogy tartsuk benne a lelket. Próbálok Bokutoval többet foglalkozni azóta, hogy jobban érezhesse magát és ne legyen magányos. A szívem egy darabja megrepedt azoktól a mondatoktól, amiket Bokuto mondott aznap. Sose gondoltam volna, hogy ennyire a padlón érzi magát. Én is voltam már a padló legalján, és tudtam azt is, hogy Bokutonak is vannak lelki problémái, de hogy ennyire durván, azt sose hitem volna. Pont annak a személynek, aki mindig nevet és mosolyog. Aki mindig megvigasztal minket és mindentől boldog. Éppen ezért szeretném, ha jobban lenne, és egyre jobban lecsökkenne a szomorúsága.
Karácsonykor természetesen Tetsuéknál voltam, és nagyon nagy szeretetben telt el ez az ünnep. Tetsu szülei teljes mértélben befogadtak a családjukba, amiért én elmondhatatlanul hálás voltam nekik. Úgy kezeltek, mintha csak a saját lányuk lennék és éreztették velem, hogy érek valamit, valamint fontos vagyok erre a világra. Az ünnepek alatt sírni tudtam volna örömömben és az volt a helyzet, hogy párszor el is pityeredtem, annyira jól esett az, ahogy bántak velem Hinaék. Egyszerűen csak boldognak éreztem magamat, amiért egy szerető családnak lehetek a tagja. Még akkor is, ha ők nem a vérszerinti családom voltak. Azonban soha nem volt kőkemény szabályokkal leírva, hogy csak azok lehetnek a családod, akik vér szerint is azok. Az én vér szerinti családom nem létezett számomra már többé, apu pedig már nem volt velem. Ennek ellenére magam mellett tudhattam Tetsu családját és a barátaimat, akik miatt képes voltam megváltozni és kicsit boldogabb is lenni.
  Mivel a többieknek nem voltak nagyon nagy ötleteik szilveszterre, így közös megbeszélés alapján igent mondtunk Daishonak, hogy elmehessünk hozzájuk szilveszterezni. Tetsu, Bokuto, Akaashi, Kenma és én beszéltük meg, hogy elmegyünk. Eredetileg Lev is szeretett volna jönni, de mivel csak tizenöt éves volt, az anyukája nem akarta elengedni egy házibuliba. Mi pedig ezt megértettük. Akármennyire is jó barátok vagyunk és akármennyire is vigyáznánk rá, a szülei közben otthon aggódnának, ezt pedig nem szeretnénk. Ha sokan lesznek és szem elől veszítjük őt, akkor még mi is aggódnánk, és nem szeretnénk, ha baja esne. Így ő otthon maradt. Yaku és Nobuyuki ketten mentek el Yaku ismerőséhez egy házibuliba, valahova Yokohamaba. Így maradtunk öten, hogy elmenjünk a Daishoék által szervezett buliba. Úgy beszéltük meg, hogy Bokutonál összegyűlünk és tőle elmegyünk a buli helyszínére. Bokutonál leszünk utána, ugyanis az apukája pár munkatársával szilveszterezik.

Tetsuval kilenc után mentünk el Bokutohoz. Odaérve láttuk, hogy Akaashi már itt van, szóval csak Kenmara kellett várni.

  - Abban mi van? - mutatott Bokuto a Tetsunál lévő táskára.

  - Csak másnapra ruha nekünk - vont vállat.

  - Add ide, bedobom a szobánkba - nyúlt a táskáért, majd elment a saját szobájába. Ahogy ő elment, hallottuk, hogy kopognak az ajtón.

  - Na végre - sóhajtott Tetsu, majd kinyitotta az ajtót.

Arra számítottunk, hogy Kenma fog szemben állni velünk, azonban nem csak ő volt ott. Ott állt mellette egy fekete hajú, nála alacsonyabb, fiatal lány. Megszeppenve néztem a lányra, aki kerülte a szemkontaktsut velünk.

  - Szia Hitomi - szólt meglepődve Tetsu, én pedig azonnal ránéztem, és magamban csak arra tudtam gondolni, hogy ki ő, valamint, hogy Tetsu honnan ismeri.