Hard |Haikyuu Fanfiction - Befejezett|

| 49. Fejezet |

Kuroo szemszög

Ő mindig is többet jelentett nekem, mint más. [Név] olyan volt számomra, mint az éltető oxigén, amióta ismertem. Csodálatos volt a nevetése, a hangja, az, hogyha mosolygott, vagy csak rám nézett. Aki ismer, tudja, hogy milyen vagyok, azonban neki megtudtam mutatni egy olyan énemet, amit másnak nem. érte mindig is bármit megtettem volna, annyira fontos nekem. Az ölelése egy nagyon nyugtató dolog számomra, és az is, ha vele lehetek. Bárcsak, mindig csak őt ölelhettem volna, és elmondhattam volna neki, hogy mennyit is jelent nekem. Jobban féltem őt, a saját életemnél is, és szerettem volna mindig is megvédeni. Amióta csak ismerem, szeretnék a támasza lenni, és mindig ott lenni neki. Szeretni akarom, és boldoggá tenni őt. Néha-néha az agyára menni, és látni, hogy végül elneveti magát a hülyeségeimen. Semmi mást, csak vele lenni. Hozzábújni, rajta aludni egy hosszú nap után, élvezni, ahogy cirógatja a hajamat és puszit adni neki. Ahj, ezt akarom. Vele akarok lenni, és elmondani mindenkinek, hogy mennyire átkozottul szép barátnőm van! Hogy nekem van a legszebb barátnőm, akit kegyetlenül szeretek.

Igen, hoztam rossz döntéseket, és előfordult, hogy bántottam őt. Nem volt szándékos semmi sem. Bűntudatom volt, akárhányszor rosszat tettem ellene, és szigorú voltam magammal szemben. Aztán még Akaashi is közbejött, és tettem egy rohadt szar döntést és magára hagytam őt. De ilyen nem lesz többet. Vagyis, csak azt hittem...
  Estefelé lemerült a telefonom, így ki volt kapcsolva. Csak később kapcsoltam be, és akkor egyből feldobott egy üzenetet, amit [Név] írt. Mit ne mondjak, ordítani tudtam volna azért, amit írt, azonban nagyon gyanús volt nekem, ez a hirtelen vallomás. Az örömöt hamar átvette az aggodalom, és egyből vissza is hívtam őt, miután láttam, hogy hívott. Azonban legnagyobb meglepetésemre, nem ő vette fel, hanem Akaashi. És az, amivel fogadott, rosszabb volt minden rémálmomnál. A kórházból hívott, és elmondta, hogy mi történt. [Név] benyugtatózta magát, és ha Akaashinak nem tűnik fel, hogy túl sokáig van a fürdőben, akkor elkésnek. Még így is, az orvosok pont akkor mosták a gyomrát, én pedig azt hittem, hogy elfogok ájulni. Nem kellett kérni, egyből felkeltettem anyáékat és közben igyekeztem nem elsírni magamat. Anyáék először mérgesek voltak, amiért felkeltettem őket, de amint elmondtam, hogy miért tettem, se szó, se beszéd, bementünk a kórházba.
  Bent hamar megtaláltuk Akaashiékat, ő pedig elmondott nekem mindent, ami az este folyamán történt. Szétvetett az ideg, de közben imádkoztam azért, hogy [Név]-nek ne legyen baja, és segíteni tudjanak rajta.

Órák is eltelhettek, mi pedig ott voltunk a szüleinkkel a váróteremben, a kórház pedig üres volt és csendes. Nyugtalanító volt a csend, és ezernyi érzelem kavargott bennem. Míg a kórházi folyosón ültünk, Akaashi beszélgettünk, hogy eltereljük a figyelmünket. Lehet, nem kellett volna, de megmutattam neki az üzenetet, amit [Név] írt nekem. Akaashi nem volt meglepve, viszont kicsit szomorúnak tűnt. Ezt követően nem beszéltünk részletesebben erről, és sikerült is bealudnunk.
  Péntek reggel volt már, amikor a szüleink felkeltettek, és elmondták, hogy mi lett [Név]-vel. Túlélte. Az orvosok sikeresen kimosták a gyomrát, én pedig nem bírtam tovább. Halkan elsírtam magamat, és magamban Istenhez imádkoztam, amiért megmentette őt.

  - Most alszik, de ha felkel, akkor egy valaki bemehet hozzá - magyarázta anya - Melyikőtök szeretne előbb bemenni?

  - Menj te, Akaashi - néztem a fiúra.

  - Kuroo-san, ezek után még komolyan én menjek? - nézett ráma  fiú.

  - Hozok reggelit, addig döntsétek el - állt fel anyu, majd adott egy puszit a fejemre, és elment.

  - Én...Sajnálok mindent - kezdett el fáradtan beszélni Akaashi - Nem volt szép tőlem, hogy téged okoltalak [Név] bánata miatt, és hogy belebeszéltem a fejedbe, hogy te vagy a hibás. Sose akartalak téged vagy őt bántani, és...Szörnyű embernek érzem magamat. Nem tudom, hogy miért tettem - suttogta - Te egy nagyon jó ember és barát vagy, Kuroo-san. Sajnálom, hogy így viselkedtem veled, és remélem megtudsz nekem bocsájtani - nézett felém megterhelten - Féltékeny voltam, mert te többet kaphattál [Név]-ből, és többet is lehettél vele. Szerettem volna egy kicsit én lenni neki az első, és szerettem volna, ha egy kicsit csak az enyém lesz. Tudod, nagyon ki volt borulva, amikor nem beszéltél vele, én pedig tudtam, hogy mennyire fontos vagy neki. Látom, hogy szeret engem, viszont azt is, hogy hogyan.