Tabu.

2 / 3

Hermione gondolatai itt megakadtak. Mit csinál éppen? Tényleg a legjobb úton halad afelé, hogy az egész iskola legrémesebb tanárát ruha nélkül képzelje el? Első pillantásra még őrültebbnek tűnt, mint a férges dolog. És mégis…

Ismét elszakadt ezektől a gondolatoktól, amikor egy együttes, bár különösen halk sóhaj szakadt fel a többiekből, amely egy újabb, nem tervezett tanórai látványosság kezdetét jelezte.

Piton egy rövid pillanatra elgyengülve csukta be a szemét, amikor egy diáklány – akit a hozzávalós szekrényhez küldött néhány dologért, ami még kellett a bájitalhoz – elbizonytalanodott hangon jelentette, hogy az egyik anyagot nem találja.

Aztán megpördült, a szekrényhez sietett, és miután haragos pillantást vetett a megfélemlített diáklányra, majdnem ugyanolyan dühösen nézett a készleteire is.

Hermione nem tévesztette szem elől a professzort. Amint a tárolószekrény felé csörtetett, a balsikerű bájitallal teli üstöt, mely a szekrény közvetlen közelében állt, hajszál híján leverte. Piton vagy remek térbeli koordinációs képességekkel van megáldva, vagy csupán véletlen volt, hogy nem lökte meg.

Mi történne vajon, ha az üst feltűnés nélkül egy kicsikét előrébb csúszna, közelebb az asztal széléhez? És, ha lehetséges, az asztal egy aprócskát belecsúszna a tanár visszavezető útjába? Kitérne vajon a professzor, vagy összeütközne az üsttel?

Hermione talárja rejtekében előhúzta varázspálcáját. Micsoda kihívás az asztalt hangtalanul és észrevétlenül megmozdítani, és még az üstöt is hozzá – de egy olyan tehetséges boszorkány számára, mint ő, természetesen nem jelenthet valódi problémát.

Pár másodpercen belül az asztal körülbelül öt vagy tíz centiméterrel közelebb került Piton visszatérő „röppályájához”, és az üst olyan közel állt az asztal széléhez, hogy egy kicsit már túl is lógott rajta. Mielőtt azonban ezt elvégezte volna, magától értetődően kiszórt egy illúzió-varázslatot azokra a diáktársaira, akik ugyanebbe az irányba néztek, hogy szemmel tarthassák Pitont és az osztálytársnőjüket. Hermione gondolatban elismerően veregette vállon magát ezért a kiemelkedő teljesítményért.

Miután Piton végre megtalálta, amit keresett, visszaindult, éppoly gyorsan, mint ahogy odament. Közben vizsgálgatva forgatta kezében a megtalált üveget, és egyidejűleg megeresztett néhány rosszmájú megjegyzést az alsóbb évfolyamok tehetetlen diákjairól, akik előző órán szemmel láthatólag rossz helyre tették vissza a szekrényben a hozzávalót.

Talán az a körülmény, hogy ezt a három dolgot egyszerre végezte: ment, vizsgálgatott és káromkodott, volt az oka annak, hogy nem figyelt, vagy talán az, hogy már egy alvajáró biztonságával, úgyszólván oda se nézve mozgott a teremben – mindenesetre elkerülte a figyelmét, hogy az asztal az üsttel együtt az útjában áll.

Elhaladtában nekiütközött az üstnek – elég erősen, hogy azt az asztal élén túl tolja, olyannyira, hogy leborulással fenyegetett.

Piton nagyon gyorsan reagált. Szabad kezével megragadta az üst felső peremét röviddel azelőtt, hogy az ledőlt volna, és enyhe lendülettel visszatolta az asztalra. Azt persze semmiképp sem tudta megakadályozni, hogy az üst tartalma ettől gyors mozgásba ne jöjjön és a szélén ki ne loccsanjon, minek következtében aztán nem kevés belőle a zakóján landolt.

Az osztály visszafojtott lélegzettel figyelt, miközben Hermione minden erejével próbálta visszafojtani belsejéből előtörni kívánkozó széles vigyorát.

Piton egy gyors, de precíz mozdulattal az asztalra tette az üveget, amit még mindig a kezében tartott, előhalászta varázspálcáját – mindeközben csak fél karját mozgatta, a teste többi részét kissé előrehajtotta és nyugton tartotta, láthatólag azért, hogy a folyadék ne hatoljon mélyebben a ruhája rétegei közé –, és mágikus úton kinyitotta zakója gombjait, hogy óvatosan kihámozhassa belőle magát.

Az összes diák szeme megigézve tapadt rá.

Végre – előbukkant a fehér ing. Hermione az alsó ajkába harapott, nehogy elvigyorodjon. 

Piton elővigyázatosan megfogva magasra emelte a kabátját, és szemügyre vette a kárt. Azon a helyen, ahol a folyadék az anyaggal találkozott, a szövet átlátszóvá vált – helyenként ki is lyukadt.

– Van valakinek magyarázata arra, hogy a főzet miért okozott most kisebb kárt, mint korábban, forró állapotában? – kérdezte Piton, akinek hangja meglepő módon csaknem nyugodtan csengett.

A diákok elkerülték, hogy ránézzenek. Hermione volt az egyetlen, aki ezt tette – és egyidejűleg a kezét is felemelte. Piton nem vett róla tudomást.

– Önnek talán, Miss Simpson? – szólt egy vékony, kicsi lányhoz a Mardekárból, miközben pillantásával szinte átdöfte.

– Mert most már nem forró? – kérdezett vissza Cecilia Simpson óvatosan.

– Miss Simpson! Ha egy elsős diák válaszát szeretném hallani, akkor egy olyat kérdezek! – vakkantott rá Piton.

Cecilia szégyenkezve hajtotta le a fejét.

– Legalább arra tudna valaki magyarázatot adni nekem, hogy miért nem lett volna semmi értelme egy egyszerű Reparóval megpróbálni mindent helyreállítani? – kérdezett Piton tovább.

Pillantása végigvándorolt az osztályon, s kissé elidőzött Hermione feltartott kezénél.

– Senki? – folytatta unottan. – Nos, akkor nézzenek utána, és holnap reggelre valamennyien adjanak róla részletes írásos magyarázatot.

Az a cseppnyi rossz lelkiismeret, amit Hermione rövid ideig érzett, amikor Piton nekifutott az üstnek, legkésőbb abban a pillanatban megszűnt, amikor leengedte a kezét.