Tabu.

23 / 2

Hermione az éjjelét azzal töltötte, hogy boldogtalannak érezte magát, napfelkeltére azonban az érzés már átváltott haraggá, így azután Pitonnak dögvészt és még cifrábbakat kívánt.

Többször csaknem odáig jutott, hogy a kandallón keresztül Perselus lakrészébe – pontosabban szólva a hálószobájába – hatol, hogy a feltehetően édesdeden alvó férfit galléron ragadja, és addig rázza, amíg ettől jobban nem érzi magát. Természetesen annak is megvolt az esélye, hogy ott semmilyen gallért sem találna, amit megragadhatna, és ez a meggondolás rövid ideig másfelé terelte a gondolatait. Azonban ez sem hozott enyhülést, hanem – éppen ellenkezőleg – csak tovább fokozta dühét. További lehetőség lenne felpofozni a férfit. Hányszor üthetné meg vajon, mielőtt magához tér és legyűri? Hermione enyhe döbbenettel vette tudomásul, hogy egy efféle támadásra várható reakciójának a gondolata akaratlanul is felizgatta.

Néhányszor ugyan elővarázsolta a kandallót, de végül mégsem használta. A csalódás, amit akkor érezne, ha meg kellene állapítania, hogy Piton tényleg kikapcsolta a sajátját, e pillanatban túl sok lett volna számára.

A nyugtalan éjszaka következtében tehát Hermione eléggé rossz hangulatban volt, mikor másnap reggel a nagyterembe ért, és leült a Griffendél asztalához.

Ginny és Harry már ott ültek, és annyira el voltak foglalva a turbékolással, hogy nem vették rögtön észre Hermione érkezését, aki ezt némileg rossz néven is vette tőlük.

– Úgy fest, nálatok ismét minden a legnagyobb rendben van – szólt élesen, miután üdvözölték egymást.

– Igen! Nálad nem? – kérdezte Ginny, félrehajtott fejjel mustrálva barátnőjét.

– Elmegy – morgott vissza.

– Nem jól alakulnak a dolgok az imádottaddal? – kérdezte Harry gúnyos vigyorral. – Hol van egyáltalán? – folytatta, fejét Piton üres helye felé fordítva. – Nem mintha hiányolnám – tette hozzá magyarázólag.

Fájdalmasan eltorzult az arca, mikor Hermione alaposan sípcsonton rúgta. Ginny kuncogott, és széles vigyor terült el az arcán, amit azonban rögtön ártatlan-együttérző kifejezésre cserélt, mihelyst Harry vizsgálódva ránézett.

Pocsék hangulata ellenére ezen még Hermionénak is nevetnie kellett.

– Jó, hogy legalább egy kicsit fel tudtalak vidítani – mondta Harry a fájó helyet dörzsölgetve.

– Nem tudom, hol van – válaszolt végül Hermione az iménti kérdésre –, és érdekelni se… – Elhallgatott, mikor szeme sarkából észrevette, hogy Piton a terembe lépett.

– Igen, egyértelműen nem érdekel – mondta Harry ironikusan.

Hermione egy pillanatig habozott, ne ignorálja-e látványosan Pitont, hiszen ha csak ránéz, már fennáll a veszély, hogy bámulással fogja vádolni – végül azonban mégis másként döntött.

Amikor felemelte a fejét, és a tanári asztal felé nézett, ahol Piton időközben már helyet foglalt, pillantása találkozott a férfi egyenesen rá irányuló tekintetével. Leplezetlenül mustrálta a lányt, és mielőtt elfordult volna, hogy teljes figyelmét a kávéscsészéjének szentelje, Hermione enyhe aggodalmat olvasott ki a vonásaiból.

Csak néhány másodperc volt, Hermionénak mégis az a hamis érzete támadt, hogy a teremben mindenki észrevette a szemkontaktust, és hogy azt a hatalmas vágyakozást is érezniük kellett, ami őt ezalatt elragadta.

– Nagyon sápadt vagy, Mione! Minden rendben? – suttogta Ginny, és lágyan megsimította a karját.

Hermione nyelt egyet.