Tabu.

6 / 1

Hermione teljesen könyveibe temetkezett, és minden egyéb gondolatot kiűzött a fejéből, egészen addig, amíg egy kopogtatás ki nem zökkentette a koncentrálásból. Kedvetlenül állt fel és nyitott ajtót. Senkit nem látott.

– Én vagyok! – szólt egy hang a semmiből.

– Gyere be, Harry! – felelt Hermione, és kitárta az ajtót.

Miután érezte, hogy elhaladt mellette, ismét kidugta a fejét az ajtón, és kutatva körbenézett.

– Nocsak! Hol van az állandó utánfutód? – kérdezte csípősen. – Ó… világos – folytatta, miután karórájára pillantott –, elmúlt éjfél, ilyenkor Ginnyvel már túl vagytok rajta...

McGalagony hivatalba lépésekor bevezetett egy új és nagyon nem kedvelt szabályt, miszerint minden diák és diáklány éjfélkor a hálótermében kell legyen. Az egészet elővigyázatosan még egy varázslattal is biztosította, melynek hatására – ha valaki mégsem tartotta be a szabályt – fülsiketítő vészjelzés szólalt meg.

Hermione első kiemelkedő teljesítménye a Roxfortba való visszatérése után az volt, hogy ezt és a régi „ellenkező nemű személy behatolása”riasztóvarázst kiiktatta a saját és Harry szobájában, a hetedéves lányok hálószobájára vonatkozóan viszont – Harry és mindenekelőtt Ginny nagy bosszúságára – határozottan elzárkózott ugyanettől.

– Hé, ne beszélj ilyen elítélően Ginnyről! – horkant fel Harry, miközben kihámozta magát a láthatatlanná tévő köpenyből.

– Sajnálom, nehéz napom volt – válaszolt Hermione fáradtan.

– Úgy tűnik, csak nehéz napjaid vannak az utóbbi időben – felelt Harry kritikusan.

– Mit akar ez már megint jelenteni? – fújt a lány.

– Egyszerűen csak szörnyen… szeszélyes vagy – mondta Harry –, egészen más, mint korábban.

– Semmi sem olyan, mint korábban! – oktatta ki Hermione.

– De ez még nem ok arra, hogy így bedilizz – felelt a fiú.

– Nem diliztem be! – préselte ki a szavakat a lány.

– Túl ingerült vagy, nem is lehet veled normálisan beszélni, mert vagy kiborulsz minden apróságon, vagy jeges hallgatással büntetsz – folytatta Harry. – Várható volt, hogy a záróvizsgák előtt eléggé ki leszel bukva, na de hogy ennyire rossz lesz…

– Azért ne túlozz – sóhajtott Hermione.

– Ginny is úgy találja… – kezdte Harry.

– Ginny törődjék csak a saját dolgával – sziszegte a lány.

– Látod? Tiszta őrült vagy! – szólt a fiú dühösen. – Ginny a barátnőd, elfelejtetted?

– Nem, nem felejtettem el! – felelt Hermione, meglehetősen kikészülve. – De tudod mit, nincs mostanában túl sok ideje erre a barátságra. Bizalmasan elárulhatom, folyton valami sötéthajú alakkal lófrál.

– Roppant vicces – mondta Harry. – Arra akarsz célozni, hogy elhanyagolva érzed magad?

– Nem, Harry, ezzel azt akarom mondani, hogy aki a barátaival már nem törődik igazán, az a szemrehányásaitól is megkímélhetné őket – felelt Hermione hidegen.

– Ez rám is vonatkozik? – kérdezte a fiú.

Hermione egy percen át szomorúan nézett rá, mielőtt válaszolt volna.

– Igen, ez rád is vonatkozik – szólt halkan.

– De én törődöm veled – végül is itt vagyok, nem? – válaszolt Harry szemrehányóan.

– Igen, itt vagy – mondta Hermione –, de már egyáltalán nem tudod, ki vagyok.

– Hogy az ördögbe érted ezt? – kérdezte a fiú.

– A háború megváltoztatott, Harry – mondta Hermione. – Te azt az embert akarod ismét, aki egykor voltam, de az már nem létezik többé.

– Kár – kezdte Harry melankolikus pillantással. – A régi Hermionét nagyon kedveltem, azt hiszem, egy kicsit szerelmes is voltam belé, bár ezt sosem mertem megmondani neki.

– Jobb, ha most mész – szólt Hermione enyhén remegő hangon.

– Hermione, miért nem engeded, hogy segítsünk? – kérdezte Harry frusztráltan.

– Menj most, tanulnom kell! – mondta Hermione hajszoltan. Majdnem erőszakkal tolta az ajtóhoz a másikat.

– Nos, jó! – Harry maga köré kanyarította a láthatatlanná tévő köpenyét, úgy, hogy egy pillanatig úgy tűnt, mintha a feje lebegne a levegőben. – Aludnod kellene, nem tanulnod – szólt még, mielőtt a folyosóra lépett volna –, teljesen ki vagy készülve.

– Rendben, Harry! Tudom, mit csinálok! – felelt Hermione türelmetlenül.

– Jó éjt, Hermione!

– Jó éjt, Harry!

Amikor végre becsukta az ajtót mögötte, visszament az ágyához, ahol szétszórva hevertek a könyvei. Kezébe vette azt, amelyikkel Harry látogatása előtt foglalkozott, de hiába próbálta, nem tudott olvasni a szemét elhomályosító, feltartóztathatatlan könnyáradattól.

Hátrahanyatlott a párnájára és sírt.