Tabu.

10 / 2

- Szó sincs arról, hogy Tonks alapvetően ne volna alkalmas a rábízott feladatra, épp ellenkezőleg! – kezdte buzgón McGalagony. – Csak egy kis elismerésre és támogatásra lenne szüksége, ehelyett még te is folyamatosan terheled a gonosz kis támadásaiddal.

– Szegényke! – mondta Piton szárazon. – Akkor muszáj lesz megtanulnia, hogyan védekezzen ez ellen, végül is ez a szakterületéhez tartozik.

– Te is pontosan tudod, hogy nincs éppen a helyzet magaslatán. Komoly problémát okoz neki, hogyan jusson túl Remus halálán – felelt McGalagony élesen. – Ennél még tőled is kicsivel több együttérzésre számítottam.

– Tényleg? – kérdezte Piton, és meglepve húzta fel a szemöldökét. – Megtisztelve érzem magam!

– Egy csöppnyi megértést sem tanúsítasz a helyzete iránt? – kérdezte McGalagony kiakadva.

– Csak bizonyos határok között – felelt Piton hűvösen.

– Elgondolkodtál már egyszer is Remus halálán vagy azon, hogy milyen űrt hagyott maga után? – kérdezte McGalagony ingerülten.

– Kellett volna? – kérdezte Piton unottan.

– Hogy lehetsz ilyen érzéketlen? – sziszegte McGalagony. – Elvégre Remus, még ha nem is volt a barátod, egy volt közülünk, és együtt harcoltunk Voldemort és züllött követői ellen.

– KÖZÜLÜNK?! Ezt a „MI”-t mindig csak akkor veszed elő, ha akarsz tőlem valamit – szólt Piton jegesen. – Máskülönben a „MI” teljesen mást jelent, és egészen biztosan nem foglalja magába azt a szörnyeteget, aki megölte Dumbledore-t.

McGalagony valamivel sápadtabb lett az orra körül, de szálegyenesen ült továbbra is, és nem tért ki Piton sötét pillantása elől.

– Tényleg azt kívánom, bár tehetnék valamit a megkeseredettséged ellen, Perselus – mondta végül kicsit vékonyabb hangon. – De sajnos, mióta ismét itt vagy, kicsivel sem engedtél közelebb magadhoz.

– Tehetnél valamit, ami nekem és Tonksnak egyaránt hasznos lenne – kezdte Piton hirtelen, és csöndben remélte, hogy elterelheti a beszélgetést az éppen szóban forgó témáról, melyet amúgy sem tartott megvitatásra érdemesnek.

– Mégpedig? – kérdezte McGalagony kíváncsian.

– A következő évben add nekem az utolsó három osztályt bájitaltanból ÉS SVK-ból, Tonksnak az első négy évfolyamot SVK-ból, az első négy osztály bájital-óráira pedig alkalmazz valakit, aki legalább félig-meddig ért a tantárgyához – mondta Piton nyugodtan.

– Van még valami? – kérdezte McGalagony gúnyosan.

– Igen! Miután már amúgy is az az óriási megtiszteltetés ért, hogy én lehetek a helyettesed, mindkét tárgy közvetlen irányítását nekem adhatnád – felelte Piton derűsen. – Ha én lennék felelős Tonksért, magától értetődően minden lehetséges módon támogatnám.

– Micsoda nagylelkűség! – szólt McGalagony gúnyos mosollyal. – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jelen helyzetben reális esélye volna ennek az ötletnek – tette hozzá. – Tonks valószínűleg összeomlana, ha előadnám neki a javaslatod, de ígérem, elgondolkodom rajta... alkalomadtán. Ezen kívül van még egyéb ötleted?

– Lestrapáltnak látszol, Minerva – válaszolt Piton egy ártatlannak szánt pillantással. – Mi lenne, ha egy kis szünetet tartanál… csak egy évre, vagy ilyesmi …?

– Lehetetlen vagy, Perselus! – felelt McGalagony vigyorogva. – Kérlek, légy valamivel kedvesebb Tonksszal – tette hozzá hirtelen ismét komolyra váltva, halkan. – És ha erre nem vagy képes, akkor hagyd egyszerűen békén, rendben?