Tabu.

7 / 3

Hermione később már nem emlékezett pontosan, hogyan került vissza a Griffendél-toronyba. Könnyektől megvakítva érte el a bejáratot, és átrohant a klubhelyiségen, remélve, hogy senki nem szól hozzá.

Szerencséje volt – habár péntek este nagyban zajlott itt az élet, senki sem vette észre, hogy valami nincs rendben vele. A legtöbb társa megszokta már, hogy olykor kissé szokatlanul viselkedik, és keresztülvág a tömegen, anélkül, hogy jobbra vagy balra pillantana.

Megkönnyebbülten fellélegezve dőlt neki szobája ajtajának, miután végre becsukhatta maga mögött. Most végre szabadon útjára engedhette volna könnyeit – de mire ezt végiggondolta, már észrevehetően alábbhagyott a vágy, hogy az ágyra vesse magát és telebőgje a párnáját. Ehelyett egyre magasabbra csapott benne a harag. Hangszigetelő bűbájt szórt az ajtajára, majd szabadjára engedte indulatait.

Csámpás, aki eddig az ágy közepén trónolt, megrovó pillantást vetett úrnőjére, amikor az teli torokból olyan trágár káromkodásokat üvöltött, amilyeneket szegény állat alkalmasint egész macskaéletében sem hallhatott – habár úgy tűnt, tisztában van azzal, hogy a lány nem rá dühös, hiszen egy centimétert sem mozdult.

Hermione már a földön térdelt és alig kapott levegőt, mire végre kifogyott a szitokszavakból – olyan legalábbis nem jutott több eszébe, ami akár megközelítően találó lett volna a pince visszataszító szörnyetegére. Nem bírt felállni, és testileg olyan kimerültnek érezte magát, mintha egy teljes maratont futott volna végig.

Miközben a hideg padlón térdelt, mintha csak odafagyott volna, egy dolog világos lett számára – bosszút akar! Pitonnak szenvednie kell; éppen úgy, ahogy ő szenvedett. Módot kell találnia rá, hogy megalázza, akkor is, ha ezzel saját magát is veszélybe sodorja – csak akkor talál majd nyugalmat, ha a férfi megbűnhődött ezért a gyalázatért.

És habár diáktársai valószínűleg készek lettek volna fogadni arra, hogy Hermione ilyen röviddel a záróvizsgák előtt megint tanul, ő egész éjjel mással sem foglalkozott, csak a Piton elleni visszavágást tervezgette.

Rá jellemző módon kezdett a dologhoz: mindenekelőtt az elmúlt este minden szégyenletes pillanatát emlékezetébe idézte attól a másodperctől kezdve, hogy a zsupszkulcs Piton lakrészébe szállította. Ezáltal kikristályosodott előtte néhány jellegzetesebb felismerés:

A férfi nem szorongatta meg erkölcstelenül, még csak meg sem érintette – eltekintve attól, hogy udvariasan segített a felállásnál, és egy tincset kisimított az arcából. Semmit sem tett, amit hivatalosan fel lehetne használni ellene, erre nyilván nagyon odafigyelt. A kérdései sem voltak túlságosan szemtelenek, ezenfelül ő is önként, szellemi képességeinek és a lehetséges következményeknek teljes tudatában válaszolt rájuk.

Megszégyenítő volt, hogy milyen könnyen húzta csőbe hangjával és pillantásával. A fájdalmas pofon, amit Hermione büszkesége volt kénytelen elszenvedni, szinte csak az utolsó mondatból állt, amivel Piton olyan megalázóan padlóba döngölte. De jelentősen hozzájárult az a körülmény is, hogy hagyta magát az orránál fogva vezetni.

Most, utólag tudatosodott benne, mi volt olyan zavaró a viselkedésében a kegyetlen pálfordulás előtti utolsó pillanatban: a szemében nyoma sem volt a vágynak, amit színlelt. Valójában nem is tett úgy igazán, csak a testbeszéde és egy-két ügyes utalás volt az, ami Hermionét megtévesztette.

Különösen kikészítette, hogy saját érzései teljesen valódiak voltak. Egy pillanatig tényleg vonzódott hozzá, vágyat érzett, és ha az egész nem csak egy aljas blöffnek bizonyult volna, akkor a férfi valószínűleg többet is elérhetett volna nála.

Sejthetően oda is adta volna magát. Hermione előtt víziószerűen jelent meg a kép, hogy a csalárdságról csak az intim együttlét után értesül. A düh és a szégyen, amit már a puszta elképzelés is felkeltett benne, ismét könnyeket csalt a szemébe. Sietősen kitörölte őket. Ilyen gyengeségeket nem engedhet meg magának. Ha ezt vissza akarja fizetni, keménynek kell maradnia, és meg kell őriznie a józanságát.

Ez a férfi játszott vele, de csak azért, hogy utána eltaszítsa magától, és mélyen megsértette női becsületét – ezért lakolnia kell.

Felugrott és előkereste a fiókjából egyik saját gyártmányú főzetét, amely alkalmas volt a kitartás és a koncentráció fokozására.

Reggelre készen állt a bosszúterv, és amikor a notóriusan koránkelő diákok a hétvége ellenére már útban voltak a reggelijük felé, Hermione elégedetten hajtotta le fejét a párnájára, hogy egy kis alvással jutalmazza meg magát.

_____

Piton sokkal kevesebb töprengéssel kínozta magát ezen az éjjelen, mint legjobb diákja. Rossz lelkiismeretének rövid feltámadását elintézte annyival, hogy érzelgős idiótának nevezte magát, és egyszerűen figyelmen kívül hagyta az enyhe csalódást, melyet a lány hirtelen távozása miatt érzett. Granger olyan gyorsan elmenekült, hogy a tervet, amit – számítva a lány minden határon túlmenő reakciójára – készenlétben tartott, még részleteiben sem kellett alkalmaznia. Az ilyen dolgok kiéleződése mindig rejt bizonyos rizikót magában, hiszen egy Hermione-féle fiatal és tapasztalatlan nőnek lehetetlen a reakcióit száz százalékos biztonsággal megbecsülni.

Hermione! Egy pillanatra maga előtt látta a lány meglepett arcát, mikor a keresztnevén szólította. Kicsit gúnyos mosoly futott át az arcán. Olyan könnyedén hagyta magát becsapni, könnyű zsákmány olyasvalakinek, aki komolyan el akarja csábítani.

Hogy az ördögbe juthatott arra a gondolatra, hogy éppen őt vonja be az erotikus fantáziájába? A magyarázat, hogy ő volt az egyetlen férfi a teremben, végül is érthető volt, ennek ellenére sosem tartotta volna lehetségesnek, hogy pont a „jó kislány” Miss Granger gondoljon őrá ilyen összefüggésben.

Ő mindig szigorúan megtiltotta magának, hogy tudatosan észrevegye a női bájakat, amitől az idősebb diáklányai természetesen nem voltak mentesek, és kevés kivételtől eltekintve ez igen jól működött. Sosem vetemedett volna arra, hogy akár csak a legcsekélyebb mértékben is éreztesse valamelyikükkel, hogy előnyös külsejük hatással volna rá. Pocsék híre és a mindenki által rettegett harapóssága miatt egy lánynak sem támadt olyan ötlete, hogy érdeklődést mutasson iránta, és ez rendben is volt így. És erre jön ez a stréber Hermione Granger, és egyszerűen csak hagyja magát az asztalon… Hihetetlen!

Ha legalább némi diplomáciai érzékről tett volna tanúbizonyságot, és nem csak kínosan érezte volna, hanem csendben meg is húzta volna magát „lebukása” után, hogy mielőbb kikeveredhessen az ügyből, akkor ő hagyta volna, hogy elcsituljanak a dolgok – de a lánynak már az első pillanattól kezdve lázadoznia kellett. Nyilvánosan megtagadta az engedelmességet, pedig ennyi diákjaként eltöltött év után sejthette volna, hogy ő nem fogja annyiban hagyni a dolgot.

Azután ott volt az üstös eset is. Mihelyst észrevette, hogy az asztalt mágikusan mozdították el, rögtön Grangert fogta gyanúba. Ő volt az egyetlen az osztályból, akiből kinézte, hogy képes ilyesmit végrehajtani anélkül, hogy valaki észrevenné. De teljesítménye iránti enyhe csodálata hamar dühbe fordult, ahogy elképzelte, mi lett volna a baleset kimenetele, ha az üst lebillen és a tartalma ráömlik.

Ezért a korántsem veszélytelen mesterkedéséért valóban megérdemelt némi büntetést.

Jól sikerült a kis büntetőakciója – Granger bizonyára nem mer többé fellázadni ellene. Valószínűleg még a szemébe se mer nézni többé, főleg, mivel már csak néhány hét van hátra, amíg végleg elhagyja a Roxfortot. Túl kevés idő, hogy kiheverje a sokkot, annyi bizonyos.

Piton elégedetten dőlt hátra a székében és itta ki az utolsó kortyot borospoharából. Megint sikerült megerősíteni a hírét, és egy túl kotnyeles diáknak megmutatta a korlátait.

Ha Piton tudta volna, hogy mi zajlik ugyanebben a pillanatban annak a fejében, akinek épp most „mutatta meg a korlátait”, öntelt képzelgése kártyavárként omlott volna össze. De mivel fogalma sem volt az éppen csírázó ellenállásról, nyugodt, pihentető éjszakája volt, ellentétben diákjával, aki pár száz méterrel arrébb éppen bosszútervet kovácsolt.