Tabu.

18 / 3

Amikor Hermione visszatért a tanterembe, Piton bosszús, bár enyhén aggódó pillantást vetett rá, amire ő visszafogott mosollyal és újbóli halk bocsánatkéréssel válaszolt.

Csendes derűvel figyelte a bájitalóra hátralévő részét. A gyorsított elvonókúra gyötrelmeinek kezdete óta most először előre örült az estének. Az érzéseket, amelyek egész napon át kísérték, feltétlenül kellemesnek találta, és az a gondolat, hogy ezek még erősödhetnek is, cseppet sem volt ijesztő. Ezen kívül szándékában állt a tegnap este történteket még egyszer szóba hozni és helyes megvilágításba helyezni – és mivel ma ilyen jól érezte magát, bízott magában, hogy eredményes lesz.

Ami a jelenlegi állapotának a bájital hatására történő esetleges felerősödését illeti – feltéve, hogy ez tényleg elvonási tünet –, még nem volt egészen biztos abban, miként reagál majd Piton. Nem azt állította amúgy is, hogy – a bordélyházbeli kémkedésének kiegyenlítéseképpen – látni akarja, ahogyan kielégíti saját magát? Nos, elérkezett AZ alkalom!

Akkoriban szörnyűnek érezte a gondolatot, most viszont kifejezetten érdekes ötletnek találta – olyannyira érdekesnek, hogy kedve lett volna azonnal hozzálátni. Hangtalanul kuncogott maga elé, és Piton, akinek a figyelmét ez nem kerülte el, intőn nézett rá.

Óra végén, mialatt a többi diák elhagyta a temet, előre sétált a tanárhoz.

– Mit akarsz? – sziszegte az halkan.

– Csak közölni akartam, hogy kimondottan jól érzem magam – mondta Hermione.

– De jó neked! – válaszolt csípősen. – Ezért bámultál olyan tenyérbe mászóan a reggelinél, és vigyorogtál végig az órámon? Tudnál esetleg még ennél is kicsit feltűnőbben viselkedni, hogy tényleg mindenkinek okot szolgáltass rosszindulatú szájtépésre?

– Túlzol – közölte Hermione higgadtan. – Különben is, mióta gyanús a vigyorgás?

– Aki az ÉN órámon vigyorog, az különösen gyanús – mordult rá Piton. – És most tűnés!

– Előre örülök az estének! – jelentette ki Hermione, majd táskáját vállára vetve könnyed léptekkel távozott.

_____

Tonks elsápadt, és hajszál híján kiejtette a kanalat a kezéből, amikor Piton leült mellé az ebédnél.

– Beszédem van veled! – kezdte, anélkül, hogy köszönéssel vagy egyéb udvariassági frázisokkal töltötte volna az idejét.

– Aha. És miről? – kérdezte Tonks, miután első ijedségéből magához tért.

– Biztosan tudod – morogta Piton. – Minerva mondta, nem?

– Ja, az… – felelt Tonks színtelen hangon.

– Igen, az! – hagyta rá Piton. – Péntek délután?

– Rendben – válaszolta.

– Szeretném ezt a beszélgetést valami zavartalan helyen megejteni, hogy hol, azt rád bízom – közölte Piton.

Tonks, aki szemmel láthatóan inkább ijesztőnek, semmint csábítónak találta a kilátást, hogy Pitonnal együtt időzzön egy ilyen helyen, enyhe kétségbeeséssel nézett a férfira.

– Nos? – nógatta Piton türelmetlenül. – Hozzád vagy hozzám menjünk? – fűzte hozzá kaján vigyorral.

Tonks elvörösödött.

– Hozzám! Természetesen az irodámba – tette hozzá sietve.

– Ötkor – vágta rá Piton, majd a nő beleegyezését meg sem várva az ebédjének szentelte figyelmét.