Tabu.

13 / 2

Amikor Piton ismét behatolt az elméjébe, Hermione eleinte nem érzett semmi mást, csak tiszta dühöt a támadás miatt. Jelenlétét a gondolatai közt először akkor vette észre, amikor az aznapi emlékei rövid pillanatfelvételekként suhantak el belső szeme előtt. Védekezni akart, meg akarta akadályozni, hogy a férfi turkáljon a gondolatai közt; de hiába, mire összeszedte volna magát, hogy megpróbáljon bármiféle szellemi blokádot állítani ellene, már a tegnap esti álom foszlányai is előkerültek. Rögtön utána átélte még egyszer az egész álmot elejétől a végéig, aztán az emlékei visszatértek arra a pillanatra, amikor a faládikát felgyújtotta Piton kezében, majd rövid megtorpanás után tovább vissza a múltba, a tó melletti tisztáson történtekig.

Hermione kényszerítette magát, hogy valami másra gondoljon – megpróbált elképzelni egy üres tekercs pergament, majd egy felhőtlen ég képével próbálkozott, de egyiket sem volt képes tovább tartani néhány másodpercnél. Először akkor sikerült a gondolatait hosszabb időre fókuszálnia, amikor az aznapi bájitaltan órán vett receptre gondolt, s néhány pillanattal később érezte, ahogy a férfi visszahúzódik az elméjéből.

– Ez nem is volt olyan rossz egy kezdőtől – szólt a férfi elismerően.

Hermione felugrott, és olyan erővel lökte hátra a széket, hogy az nagyot koppanva a padlóra zuhant. Arckifejezése egyértelműen mutatta a férfi túlkapása miatti felháborodását.

– Máris menni akarsz? – kérdezte Piton, és sztoikus nyugalommal viszonozta a dühtől szikrázó pillantást.

– MIÉRT TETTED EZT? – tajtékzott Hermione.

– Megkérdezted, mi a különbség – mondta Piton. – Én csak demonstrálni akartam neked...

– Meg akartál alázni! – fújt Hermione.

– Így is fogalmazhatunk – szólt Piton vidáman.

– Legalább jól szórakoztál? – kérdezte Hermione dühösen.

– Többé-kevésbé. Ilyen sok gyertyát már nagyon rég nem láttam – felelt Piton mosolyogva.

– Nagyon vicces! – horkantotta Hermione.

– Először azt gondoltam, ez megint valamelyik vad fantáziád, de a hátborzongató befejezés inkább egy álomra utalt – folytatta Piton.

– Nem fogok veled erről az álomról beszélni! – szólt Hermione, és eltökélten összefonta karját, miután felemelte a székét és újra leült.

– Nem is kell – mondta Piton jókedvűen –, az álom cselekménye önmagáért beszél.

– És ahhoz mit szólsz, ha ezután most rögtön McGalagony professzorhoz megyek, és tájékoztatom, hogy már másodszor hatoltál be erőszakkal az elmémbe? – kérdezte a lány fenyegetően.

– Ne tedd magad nevetségessé – felelt Piton megvetően. – Túlságosan ki kellene szolgáltatnod magad, ha így tennél.

– Ha nem hagysz fel azzal, hogy bizonyos dolgokon lovagolsz, mégiscsak meg fogom tenni, tekintet nélkül az engem emiatt sújtó következményekre – közölte Hermione rekedten.

– És ezekkel a következményekkel... természetesen teljesen tisztában vagy... – mondta Piton elnyújtottan.

– Mi a csoda történhetne velem? Alig hiszem, hogy eltanácsolnának az iskolából egy illetlen álmodozás miatt – szólt Hermione magabiztosan. – És az ambíciómat, hogy nálad lehessek „korrepetáláson", nyilván a „fiatalság, bolondság" számlájára írják majd. A te esetedben azonban kicsit másként néz ki a dolog: egy védenced szexuális zaklatása biztosan kritikusabb megítélés alá esnék, és ezt a támadást az elmémbe való behatolással még meg sem kell említenünk.

– Két dologról megfeledkeztél – szólt Piton. Külsőleg még mindig egészen nyugodtnak látszott, de Hermione érezte, hogy okfejtésével felszította a dühét.

– Mégpedig? – kérdezte élesen.

– Hogy megtámadtál azzal a maró bájitallal teli üsttel, és ez nem vetne rád igazán jó fényt az iskolavezetőség előtt... – Egy kézmozdulattal elhallgattatta a lányt, amikor az közbe akart vágni –, de van egy sokkal fontosabb szempont is: mit gondolsz, mi történne, ha engem tényleg elbocsátanának a kis intrikád miatt?

– Talán kapnál valahol egy házmesteri állást, vagy ilyesmi... – szólt Hermione méregtől csöpögő hangon.

– Igen, talán – felelt Piton. – De ez mit jelentene számodra?

– Számomra? – kérdezte Hermione meglepve.

– Mit gondolsz, mit tennék egy olyan személlyel, aki ilyen helyzetbe hozott? – kérdezte Piton lágy hangon.

– Nem... nem tennél velem semmit... – szólt Hermione habozva.

– Mi akadályozna meg benne? – kérdezte Piton. – Minél kevesebb vesztenivalója van valakinek, annál veszélyesebb ellenfél.

Hermione nagy szemekkel nézett rá, aztán bólintott.

– Ez éppen így igaz rám is – szólt halkan.

Piton észrevétlenül sóhajtott. A lány éppen azt mondta ki, ami őt már régóta foglalkoztatta. Valami nem stimmelt Grangerrel. Mióta a Voldemort feletti győzelem után visszatért a Roxfortba, úgy tűnt, teljesen megváltozott. Bár továbbra is javíthatatlan stréber volt, és ha tanulnivalóra akadt, nem engedte ki a markából, míg a lehető legtöbb tudást össze nem gyűjtötte, életöröme azonban látens melankolikus alaphangulatnak adta át a helyét, elkülönült a többi diáktól, és még Potterrel sem volt többé túl sok közös ügye.

A lány épp az imént vágta a szemébe, hogy semmi vesztenivalója sincs. Ez a depresszív hozzáállás nehezen kiszámítható időzített bombává tette.

Ha túl erős nyomást gyakorol rá, akkor lehet, hogy az egész addig eszkalálódik, míg a katasztrófa már aligha lesz elkerülhető.

Pillantása elgondolkodva vándorolt a fiatal nőre, aki dacos arckifejezéssel kuporgott a férfi székében. Vajon mi zajlik a fejében? Az előző rövid kirándulása az emlékei között igazából nem adott felvilágosítást erről, ehhez már más eszközök kellenének.

– Mi indít arra, hogy estéről estére felbukkanj nálam, és hagyd magad dühíteni? – kérdezte végül szinte barátságosan.

– Még nem teljesítetted a velem szembeni kötelezettségedet – közölte Hermione csökönyösen.

– Ne beszélj hülyeségeket! Azt egyáltalán nem akarod – szólt Piton rosszallóan.

– De, akarom! – felelt Hermione határozottan. – De lassacskán gyanakodni kezdek, hogy te... talán... nem tudsz... !

– Megkérdőjelezed a férfiasságomat? Mily lesújtó! – szólt Piton szarkazmussal. – Ebben a tekintetben olyan vagyok, mint a legtöbb férfi: egy csinos hátsó látványa általában elég ahhoz, hogy képes legyek a továbbiakra, és nem igazán játszik nagy szerepet, hogy ez a hátsó kihez tartozik.

– Úgy találod tehát, hogy csinos a hátsóm? – kérdezte Hermione, és közben pitonosan felhúzta a szemöldökét. Megjátszott meglepetése igazi döbbenetre váltott, amikor látta, hogy megjegyzése valódi mosolyt csalt Piton arcára.

– Abszolúte semmi kifogásolni való sincs a fenekeden – ismerte el.

– Na, ha ez nem egy lépés a megfelelő irányba – szólt Hermione, és viszonozta a mosolyt.

– Az, amit elterveztél, bármilyen okból ragaszkodsz is hozzá, egyáltalán nem jó ötlet – mondta végül Piton ismét komolyan.

– Miért nem? – kérdezte Hermione.

– Mert egyszerűen hajmeresztő baromság, hogy pont hozzám jössz vele? – kérdezett vissza Piton ingerülten.

– Miért? – kérdezte a lány ismét.

– Miért? – mordult fel a tanár. – Nem adott elég választ az álmod?

– Az álmomat hagyd ki a játékból! – szólt Hermione. – Tehát, miért?

– Mi az ördög visz rá, hogy olyannal akard elveszíteni a szüzességedet, aki semmit sem érez irántad? – kérdezte Piton.

– Az érzelmek mulandóak – felelt Hermione. – Ezenkívül végtére is nem kértem, hogy vegyél feleségül.

– Hihetetlen, mennyire szemtelen lettél – vélte Piton sötéten, de szeme vidáman szikrázott.

– ...szólt a férfi, aki más emberek fejébe kéretlenül betör – fűzte hozzá Hermione szarkasztikusan.

– ...és milyen haragtartó – felelt Piton homlokráncolva.

– Ha tehát sem a hátsó felem minősége, sem a férfierőd nem áll a kötelességteljesítésed útjába, akkor mi? – kérdezte Hermione.

– Kötelesség! – horkant fel Piton megvetően. – Egyszerűen fogalmad sincs, hogy mit kapnál a nyakadba, ha ennek az állítólagos kötelességnek eleget tennék.

– De, természetesen tudom – felelt a lány.

– És honnan van egy magadfajta szeplőtelen szépség ilyen jól informálva? – kérdezte Piton gúnyosan.

– Mindent elolvastam, amit a könyvekben a témáról találtam – felelt Hermione élesen. – Az elmélet megvan, és a lehető legjobban felkészültem a gyakorlatra.

– Könyvek! Természetesen! Mi más? – mondta Piton vigyorogva. – Meglepett volna, ha az élet valamely területén nem biztosítanád be magad a könyvekből szerzett plusz információkkal.

– Hogy beszélhet egy tanár ilyen lenézően a könyvekről? – szólt méregtől csöpögő hangon.

– Én nem a könyvekről beszéltem lenézően, hanem rólad – javította ki Piton.

– Na, akkor már csak félannyira rossz – mondta Hermione szemtelenül.

– Tehát azt gondolod, mivel a könyvekből olyan jól felkészültél, már semmi sem ijeszthet meg e téren?

– Nem, ezt nem gondolom – szólt Hermione. – Éppen emiatt akarok nálad korrepetálást: AZ UTÁN sejthetően már tényleg semmi nem tud majd megijeszteni.

– Nem nélkülöz némi logikát – morogta Piton elismerően.

– Na látod! – vélte a lány.

– És mégsem lesz belőle semmi – szólt Piton. – Add fel végre ezt az őrült tervet!

– Nem! – felelt Hermione nyomatékosan.

– Csökönyös nőszemély! – sóhajtotta Piton.

Hermione vállat vont.

– A büntetőmunkának vége – közölte a tanár, és felállt. – Eredj vissza a tornyodba.

– Tényleg? Biztos vagy benne, hogy nem akarsz még egy kicsit kutakodni a gondolataimban, vagy egy csöppet kínozni? – kérdezte Hermione hetykén.

– Tűnj el, mielőtt meggondolom magam – morogta Piton.

Hermione felállt és követte a férfit az ajtó felé.

Röviddel azután, hogy Piton a folyosón a lakrésze felé fordult, Hermione még egyszer utána szólt.

– Perselus?

– Mi az? – horkantotta a tanár dühösen, mialatt visszafordult a lányhoz. Még mindig elég feszülten reagált, ha Hermione a keresztnevét használta.

– Köszönöm, hogy ezt a magyarázatot adtad Tonksnak és a többieknek – felelte. – Végül is kihasználhattad volna az alkalmat, hogy megszabadulj tőlem – tette hozzá magyarázóan.

– És erre csak most figyelmeztetsz? – kérdezte Piton szarkasztikusan, és ismét hátat akart fordítani.

– Á, igen... Perselus... – szólt Hermione.

– Mit akarsz még? – fújt Piton.

– Ha még egyszer be mersz lépni az elmémbe, azt nagyon meg fogod bánni! – közölte Hermione nyugodtan.

– Tényleg még mindig jó ötletnek tartod, hogy fenyegetőzz? – hitetlenkedett Piton.

– Nem fenyegettelek – szólt Hermione. – Ez csak... figyelmeztetés volt.

– Az efféle szőrszálhasogatást megtarthatod magadnak – szólt Piton nyersen –, és egy dolgot véss az agyadba. Meg fogom tenni, amit szükségesnek látok, hogy féken tartsalak. Hogy az eszközeim megválasztásában nem vagyok finnyás, azt már vehetted észre. Hagyj fel ezzel az egész szánalmas játékkal, akkor semmi bajod nem lesz.

– Hencegő! – szólt Hermione sokkal nyugodtabban, mint ahogy érezte magát, megfordult, és a lépcső felé masírozott a folyosón. Egy vadállati pillantással utána bámuló bájitalmestert hagyott hátra, akinek erősen viszketett a tenyere, hogy repertoárjának egyik vagy másik cifrább átkát utána küldje.

_____


Másnap a reggelinél Piton mellékesen megkérdezte McGalagonyt, hogy jelentkezett-e már valaki a doppingszerek miatt, és a nő tájékoztatta több gyanús momentumról, amiket neki jelentettek. Minden érintett diák a végzősök közül került ki.

– És képzeld, még Hermionét is meggyanúsította valaki – csóválta McGalagony a fejét. – El tudod képzelni, hogy Hermione ennyire észszerűtlenül viselkedjen?

– Nem! – felelt Piton mély meggyőződéssel. – De semmi baj nem származhat belőle, ha mégis utánajárunk.

– Mit javasolsz? – kérdezte az igazgatónő.

– Razziát ma este a végzős diákok szobáiban! – felelt Piton.

– Rendben – értett egyet McGalagony. – Ebédszünetben ugorj be az irodámba, hogy megbeszéljük a továbbiakat.

A hetedikesek bájitalórája nyugodtan telt. Úgy tűnt, ma Hermione nem tartja szükségesnek, hogy Pitont maga ellen hergelje, és Harry sem engedett meg magának többet pár bizalmatlan pillantásnál. Ő és Ginny már beszéltek egy keveset a lánnyal reggeli közben, aminek során megpróbáltak – bár minden különösebb eredmény nélkül – megértést mutatni a Pitonnal való megállapodása iránt.

Tonks is visszafogta magát, amikor Hermionéval volt sötét varázslatok kivédése órája. Mindössze csodálkozását fejezte ki Piton hajlandósága miatt, és még egyszer elnézést kért a tegnap esti oda nem illő betoppanásáért.

Vacsoránál a nagyteremben a szokásos zajszint uralkodott, míg McGalagony fel nem állt, hogy csöndet kérjen. A diákok éppen olyan tisztelettel tekintettek rá, mint elődjére, így a hangzavar elég hamar elcsitult, hogy feszült figyelemnek adja át a helyét.

– Kedves diákjaim, sajnos az ügy, ami miatt szólnom kell önökhöz, nem túl kellemes – kezdte McGalagony erős, tiszta hangon. – Fennáll a gyanú, hogy néhány végzős diák tiltott, mi több, talán veszélyes szereket használ, hogy a tanulási és koncentrációs képességét növelje, illetve, hogy tanulási célból éjszakai műszakokat iktathasson be.

Félbeszakította magát, és tekintete vizsgálódva siklott végig a tanítványain.

– Természetesen ezt nem engedhetjük – folytatta szigorú hangnemben –, egyrészt, mert ez a vizsgákat tekintve természetesen tisztességtelen eszköze az előnyszerzésnek, másrészt, mert fokozottan veszélyezteti az egészséget. Emiatt úgy döntöttünk – helyettesére pillantott, aki rezzenéstelen arccal követte a beszédet –, hogy ma este átvizsgáljuk a diákok szobáit. Ezért arra kérem a végzős évfolyam diákjait, hogy menjenek a házuk klubhelyiségébe, és maradjanak is ott, amíg a vizsgálat be nem fejeződik. Előreláthatóan nem fog sokáig tartani.

A tömegben izgatott moraj támadt.

– Ne csodálkozzanak azonban, ha jelenleg nem tudnak belépni a hálószobájukba – folytatta McGalagony –, mágikus úton le vannak pecsételve mindaddig, amíg Piton professzor, Bimba professzor és én be nem fejeztük a vizsgálatot.

A moraj erősödött, sokan, úgy tűnt, kellemetlenül érzik magukat arra a gondolatra, hogy a három tanár – köztük ráadásul éppen Piton – alighanem hamarosan a hálószobájukban fog szaglászni.

Néhány diák azonban láthatóan sápadtabb és csendesebb lett a többiekhez képest, és Hermione Granger is ezek közé tartozott.

Amikor a diákok elhagyták a nagytermet, és visszaindultak a klubhelyiségükbe, hevesen vitázni kezdtek és találgatták, kik jöhetnek szóba a felsőbb évfolyamokból, és hogy vajon elcsípik-e őket.

Csaknem egy óra eltelt, mire a három professzor a Griffendél-toronyba ért. Hermione visszavonult egy magas fotelba, felhúzott lábát szorosan átkarolta. Akkor sem mozdult a helyéről, amikor McGalagony elmagyarázta az összegyűlteknek, hogy neki és tanártársainak nem az a céljuk, hogy összeturkálják a diákok személyes holmiját, hanem mágikus úton kutatnak majd, és csak az így megalapozott gyanúba került esetleges rejtekhelyeket veszik alaposabban szemügyre.

Hermione számára ez kellemetlen újság volt, mivel a fiolákat és az üvegeket, amikben „ártalmatlan segédeszközeit" tartotta, optikai védelemmel ellátta ugyan, de egy mágikus vizsgálatot ez nem állna ki.

A kutatás a fiúk hálótermében kezdődött, és rögtön utána a lányok hálója következett. A végzős osztály diákjait megkérték, hogy kísérjék el a három professzort, és legyenek jelen a keresés során.
Amikor az akció véget ért, és mindenki ismét visszatért a klubhelyiségbe, McGalagony meglehetősen dühösnek látszott, Piton inkább elégedettnek tűnt, Bimba egy hitetlenkedő ó-istenem-hogy-lehet-valaki-ennyire-ostoba? - képet vágott, míg Anne Hollingsworthnak és Maggie Jonesnak, Hermione két osztálytársának szét volt bőgve az arca.

Utána Harry és Hermione egyszemélyes szobája volt soron. Piton meghökkent egy pillanatra, amikor Harry szobájáról feloldotta a védelmet, és Hermione egy átsuhanó vigyort vélt látni az arcán, de mikor a szobába lépésük után McGalagony kérdően a tanárra nézett, ő csak megrázta a fejét. Harry a további vizsgálatot – mindenekelőtt azonban Piton tevékenykedését – karba tett kézzel és dühös pillantással figyelte, amit azonban a férfi teljes mértékben semmibe vett.

Ezután Hermione szobája következett. A lány szíve a torkában dobogott, amikor tanáraival együtt belépett. Azok hárman különböző irányba intettek a varázspálcájukkal, és érthetetlen varázsigéket mormoltak. Néhány pillanattal később Piton kárörvendő arckifejezéssel Hermione éjjeliszekrényéhez lépett, és kihúzta a legalsó fiókot.

Hermione visszatartotta a lélegzetét.

– Találtál valamit? – kérdezte McGalagony hitetlenkedve.

Piton felemelt egy flakont, lecsavarta a kupakját és beleszagolt.

– Parfüm! – szólt végül érezhető csalódottsággal a hangjában. – Habár tartalmazza a listánkon szereplő anyagok egyikét, de ebben a formában és koncentrációban biztosan nem alkalmas arra, hogy bevegyék.

Visszatette az üvegcsét a fiókba, és egy kicsit kotorászott még benne, amihez leguggolt az éjjeliszekrény elé, hogy közelebbről vehesse szemügyre a dolgot.

– Egyébként semmi gyanúsat nem találtam – szólt sajnálkozva, miközben felállt.

Hermione hitetlenkedve bámult a férfira. Miért hazudik az érdekében? Biztosan átlátott a csaláson. Hát nem az volt a razzia célja – melynek ötlete nagy valószínűséggel a tanártól származott –, hogy őt lebuktassa?

McGalagony megkönnyebbülten sóhajtott fel.

– Magam is csodáltam volna! – mondta, és rámosolygott Hermionéra, akiben ez a leheletnyinél egyértelműen nagyobb lelkiismeret-furdalást idézett elő.

– Nos, akkor mehetünk a Hugrabugba – szólt Bimba professzor. – Lássuk, mennyire bolondok az én házam diákjai – fűzte hozzá bosszúsan.

A három professzor elhagyta Hermione szobáját, és ismét a klubhelyiségbe ment, a lány pedig követte őket.

– Miss Hollingsworth, Miss Jones, fél óra múlva jelentkeznek nálam az irodámban – szólt McGalagony mellettük elhaladtában jegesen, mielőtt két kísérőjével a portrélyukon át a folyosóra lépett volna.

Még csak néhány lépésnyire távolodtak, amikor felhangzott az az átható, sivító, fülsiketítően hangos vészjelzés, amit az indított be, ha egy fiú egy lányhálóba akart belépni, vagy fordítva, egy lány egy fiúhálóba.

McGalagony és Bimba úgy néztek egymásra, mintha villám csapott volna beléjük, miközben Piton arcát zavarba ejtően vidám mosoly árasztotta el.

– Teljesen elfeledkeztem róla, hogy megemlítsem... – kezdte élvezettel. – Potter szobájában a nők belépését jelző riasztó valamicskét módosítva volt. Vettem a bátorságot, hogy ismét visszaállítsam az eredeti állapotot.

Bimba is vigyorogni kezdett, miközben McGalagony arcán zivatarfelhők gyülekeztek.

Visszamasírozott egy-két lépéssel a portréhoz, kimondta a jelszót, és bedugta a fejét a nyíláson.
– MR. POTTER! – mennydörögte mágikusan felerősített hangon. – EGY ÓRA MÚLVA MEGJELENIK AZ IRODÁMBAN... ÉS HOZZA MAGÁVAL MISS WEASLEYT IS!

Barátainak elképedt arckifejezésére Hermione csak a vállát rándította, amikor szembetalálkozott velük a szobája felé menet. Az ő hibájuk! Ilyesmivel számolhattak volna!

Gyorsan becsukta maga mögött a szobaajtót, bezárta, és azonnal az éjjeliszekrényéhez sietett. Amikor kihúzta a legalsó fiókot, döbbenten kerekedett el a szeme a látványtól, és rövid, dühös kiáltás szakadt fel belőle.

A magafőzte, gondosan rendszerezett, feltűnésmentes edényekbe töltött bájitalai mind eltűntek.