Tabu.

15 / 3

Amikor átértek Piton lakásába, a férfi rögtön a széles, bőrrel bevont kanapéhoz irányította a lányt, míg ő egy kis időre eltűnt a hálószobában, ahonnan egy párnával és egy takaróval tért vissza. Elhaladtában mindkettőt a lány kezébe nyomta, ezután hozott még egy pohár vizet, és elővigyázatosan gondoskodott egy nagy tálról és törölközőről is – olyan kellékekről, melyekről Hermione erősen remélte, hogy nem lesz megint szüksége rájuk. Piton csak mindezek után ült le egy székre a lánnyal ferdén szemközt.

Hermione mozdulatlanul ülve maradt, a takarót és a párnát a mellkasához szorította.

– Nem akarsz inkább feküdni? – kérdezte Piton.

– Addig nem, míg ülni tudok! – válaszolt Hermione.

Piton elismerően bólintott.

– Amíg el nem kezdődik, feltennék még pár kérdést – szólt azután. – Kár lenne a Veritaserum hatását értelmetlenül veszni hagyni – tette hozzá gúnyosan.

Hermione elsápadt.

– Legjobb lesz, ha a legelején kezdem – fogott bele Piton.

A kezdet mindenképpen jobb volt Hermione szempontjából, mint az aznap délután!

– Miért toltad el az asztalt az órámon? – folytatta Piton. – Világos, azért, hogy összeütközzem az üsttel, de mi volt az indítékod?

– A dolog a talároddal, ami korábban kapott néhány cseppet, az adta az ötletet – szólt Hermione. – Azt akartam, hogy a zakódat is levedd.

– Aha. És miért? – kérdezte Piton.

– Mert érdekelt, hogy nézel ki alatta – felelt Hermione zavartan.

– És? Kielégítő volt a látvány? – kérdezte Piton jókedvűen.

– Igen – lehelte Hermione.

– És pusztán ez a látvány azonnal erotikus képzelgésre indított? – kérdezte Piton felvont szemöldökkel.

– Nem, nem azonnal! – felelt Hermione az igazságnak megfelelően.

– Hanem?

– Megállapítottam, hogy te tulajdonképpen egészen... jól nézel ki – szólt Hermione és közben kerülte a férfi tekintetét. – És azt kérdeztem magamtól...

– Mit kérdeztél? – sürgette érdeklődve Piton, látva a lány a habozását.

– ...hogy vajon hogy bánsz a nőkkel a magánéletedben, ugyanolyan szörnyen, mint a diáklányokkal, vagy kedvesebben... – mondta Hermione.

– Aha! Tovább!

– ...és ezenkívül megpróbáltam azt is elképzelni, hogy milyen szerető lehetsz – folytatta a lány szánalmasan –, csak az volt a gond... – elnémult.

– Na, mi volt hát a baj? – kérdezte Piton túlzásba vitt atyai hangon.

– ...hogy fogalmam se volt róla, egyáltalán a nők érdekelnek-e – motyogta Hermione –, vagy te... talán...

– Hogy homokos vagyok-e? – kérdezte Piton meglepetten, és szemöldökét egy emelettel feljebb húzta.

Hermione bólintott.

– És hogy oldottad meg ezt a problémát, Miss Szuperokos? – faggatózott tovább Piton gunyorosan.

– Elképzeltelek egy nővel a karodban, azután pedig egy férfival... – felelt a lány –, és a nővel sokkal meggyőzőbben hatott.

– És ez a nő te magad voltál?

– Akkor még nem! Nem konkrét személy volt!

– És a férfi? – kérdezte várakozóan.

– Frics – suttogta Hermione.

– FRICS? – kiáltott fel Piton. – Eszednél vagy?

– Senki más nem jutott eszembe, aki kedvelne téged – szólt Hermione megszeppenve.

– Na, köszönöm szépen! – mordult fel Piton. – Meséld tovább!

– Aztán elképzeltem azt a jelenetet veled, a nővel és az asztallal. Próbaképp még egy korombéli diákkal is behelyettesítettelek, de az elképzelés annyira nevetséges volt, hogy inkább nálad maradtam. És akkor egyszerre, magam sem tudom, hogyan, a nő úgy nézett ki, mint én, és a végét már úgyis tudod – fejezte be Hermione megkönnyebbülten felsóhajtva. Végre ezen is túlesett.

Piton mustrálgatta egy darabig, és ő meglehetősen rosszul érezte magát a férfi pillantásának súlya alatt.

– Miért nem adtad fel, amikor később szembesítettelek vele? – kérdezte. – Már az első, de legkésőbb a második büntetőmunkád után ép bőrrel szabadulhattál volna a csávából, csak egy kis jóakarat és egy kevés alázat kellett volna hozzá. Majdhogynem rád erőltettem a kiutat a dilemmádból.

– Nem tehettem – szólt Hermione –, nagyon megsértette volna a büszkeségem.

A lakásába lépése óta most először kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe nézzen, még ha nehezére esett is.

– Az az átkozott griffendéles büszkeség! – sóhajtott a tanár.

– Teljesen fölöslegesen lepleztél le és aláztál meg, nem hagyhattam magamon száradni – felelt Hermione élesen.

– Beismerem, elég csúnya részem volt a játékban – engedett Piton a lány legnagyobb meglepetésére.

– Te is Veritaserumot vettél be? – kérdezte Hermione elkerekedett szemmel.

Piton elmosolyodott, és ez a mosoly, amiben kivételesen semmiféle rosszindulat vagy cinizmus nem volt felfedezhető, szinte már szimpatikusnak mutatta, nem pedig arrogánsnak vagy elutasítónak, mint egyébként.

Hermione gyomra mocorogni kezdett.

– Vezeklésül segítek megszabadulni a drogproblémádtól – szólt Piton. – Akkor kvittek leszünk, és mindenki járhatja ismét a maga útját.

A mocorgás valamiféle kényelmetlenül szorongó érzésbe ment át.

– Igen, bizonyára úgy lesz – szólt Hermione színtelen hangon.

Piton egy pillanatig zavartan nézett rá.

– Egy dolog még érdekelne – mondta végül –, mondhatnám égetően! Mi állt a McGalagonynak írt levélben, amit elégettél?

– Leírtam benne, mi történt, méghozzá pontosan az igazságnak megfelelően. Nem szépítettem és nem bagatellizáltam el semmit, sem a te, sem a magam viselkedésében. A módszeremet, ahogy zsaroltalak, éppen olyan nyíltan feltártam, mint a tiédet, ahogy megaláztál.

– Megvolt rá a lehetőséged, hogy a legrosszabb színben tüntess fel, miért nem használtad ki? – kérdezte Piton meglepetten.

– Nem lett volna fair.

Miközben ezt kimondta, észrevette, hogy valami zajlik a testében. Izzadni kezdett, és a szeme előtt ismét táncolni kezdtek a fekete pontok. Piton reakcióját – egy vidám fejcsóválást – már csak fátyolosan látta.

– Írtál újabb levelet? – kérdezte Piton.

– Nem – lehelte Hermione.

– Elkezdődött? – nézte figyelmesen a tanár.

– Azt hiszem – felelt félve.

Néhány perccel később Hermione úgy érezte, hogy meg fog halni. Annyira pocsékul volt, mint még soha életében, de miután a gyomra azt a kevés táplálékot, amit korábban magához vett, kiadta magából, a lány már csak szárazon öklendezett, olyannyira, hogy egy idő után már egész testében remegett tőle.

Hamarosan úgy érezte, izzik a teste, mintha lázas volna, de kis idő múltán annyira fázni kezdett, hogy vacogott a foga. A pulzusa őrülten vert, légzése hajszolt volt és felületes.

Miután az öklendezés végre enyhült valamelyest, és Hermione biztos lehetett benne, hogy görcsbe feszült gyomrában már végképp nincs semmi, amit kiadhatna, elgyengülten végigdőlt a kanapén.
Piton, aki egész idő alatt a lány mellett maradt, és egy másodpercre se vette le róla a szemét, felállt, betakarta reszkető testét, és megigazította a párnát a feje alatt. Mielőtt visszahúzhatta volna a kezét, Hermione utánakapott és belekapaszkodott. Piton rezignált sóhajjal a kanapé mellé guggolt, és óvatosan kisimított néhány tincset a lány arcából, melyek azt félig eltakarták.

Ez a meglepően barátságos gesztus Hermionéból félénk mosolyt csalt elő, ami ebben a szomorú állapotban eléggé szánalmasan hatott.

– Még mindig csinoskának találsz? – suttogta, de a következő pillanatban már az arcára volt írva, hogy rájött: elárulta magát.

Pitonnak két másodperccel tovább tartott felfogni, mit jelentettek ezek a szavak. Egy továbbiba, hogy úgyszólván lehetetlenként értékelje, amit megtudott, és egy utolsóba, hogy Hermione rémült arckifejezése alapján megállapítsa, mégsem tévedett.

– Hallottad, amikor ezt mondtam? – kérdezte halkan, és a hangja nem kevésbé volt metsző, mint dühösen összehúzott szemének pillantása.

– Igen – lehelte Hermione kétségbeesetten. Átkozott Veritaserum!

– Te... ott voltál? – kérdezte Piton hitetlenkedve. – Ugyanabban a szobában?

– Igen... – Hermione suttogását már alig lehetett hallani.

– Egész idő alatt? – faggatta tovább Piton, és az arca már világosan tükrözte, mi szakadhat mindjárt Hermione nyakába.

– Igen... – nyöszörögte Hermione. Egyidejűleg úgy szorította a tanár kezét, mint egy fuldokló, mintha ez valamilyen csodálatos módon megmenthetné a dühétől.

– Te pimasz kis dög! – sziszegte Piton dühösen és hevesen kirántotta kezét a lány ujjai közül. – Hogy csináltad?

– Láthatatlanná tévő köpeny – szólt Hermione vacogva.

– Potter köpenye? Minek hurcoltad magaddal? – horkant fel Piton.

– Hozzávalókat szerezni – felelt reszketve Hermione.

– Szerezni, hm! És honnan támadt az a csodálatos ötleted, hogy kövess?

– Kíváncsiság.

– Tudtad, hova követsz? – kérdezte Piton metszőn.

– Nem azonnal, de hamarosan.

– A Griffendél mintadiákja, a dicső Hermione Granger valójában egy kukkoló ribanc! – szólt Piton gúnyosan.

– Nem vagyok ribanc! – nyöszörögte Hermione.

Piton megvetően fújt.

– Legalább tetszett az előadás? – förmedt a lányra.

– Igen – felelt Hermione szánalmasan, és még el is pirult, pedig előtte az arca még fehér volt, mint a fal.

Piton egy pillanatig hitetlenkedve nézett rá, majd kurtán, nyersen felnevetett.

– És mit műveltél a köpeny alatt? – kérdezte tapintatlanul, szemében kaján szikrákkal.

– Csöndben álltam... és néztem – szólt Hermione, közel állva ahhoz, hogy könnyekben törjön ki.

– És?

– ...és hallgattam – felelt a lány kétségbeesetten.

– ÉS?

– ...és kielégítettem magam... – suttogta Hermione.

– C, c, c, tehát mégiscsak egy kis ribanc! Ez már tényleg hihetetlen! – szólt Piton fejcsóválva, de nem tudta teljesen leplezni a vigyort, amit az elképzelés az arcára csalt.

– Sajnálom – nyöszörögte Hermione.

– Úgy! És azt hiszed, ezzel minden el van intézve? – mordult rá Piton.

– De hát mit csináljak? – kérdezte Hermione csüggedten, és tényleg elkezdtek peregni a könnyei.

– Legszívesebben a térdemre fektetnélek, és úgy elfenekelnélek, hogy év végéig ne tudj leülni – szólt Piton tréfásan. – A legyengült állapotodat figyelembe véve azonban egyelőre eltekintek ettől. A következményekről más alkalommal még beszélünk!

Hermione válasz helyett öklendezni kezdett, mire Piton odanyújtotta neki az edényt. Utána visszatért a székéhez, és borúsan nézte páciensét.

Gondolatban még egyszer végigment a délutáni bordélybeli eseményeken, újra végiggondolta, mit is láthatott Hermione. Eközben nagyon örült, hogy viszonylag normális aktust folytatott Natalie-val, nem úgy, mint olykor-olykor, mikor rendhagyóbb praktikákat is alkalmazott.

Az a kis orális szex nem fogja a kicsikét kibillenteni a lelki egyensúlyából. Egyébként ki tudja, mi jár egy tizennyolc éves fejében? Talán még örömét is lelte az előadásban, és talán egyszer ő is szeretné...

A NAGY MERLIN TOJÁSAIRA! Miféle ferde gondolatok férkőznek már megint a fejébe? Pont azért ment a bordélyba, hogy ezektől a helytelen vágyaitól megszabaduljon, és néhány órával később már megint itt vannak, még fokozottabban. De hát honnan sejthette volna, hogy a lány követni fogja? Még ha ilyesmi eszébe jutott volna is, sosem tételezett volna fel róla ennyi bátorságot.

A gondolat, hogy a lány figyelte őt és Natalie-t, hihetetlenül dühítette. Ugyanakkor azonban – értelmetlen volna tagadni – fel is izgatta, még ha a lopva kukkoló most úgy feküdt is ott a kanapén, mint egy rakás szerencsétlenség, és cseppet sem látszott kívánatosnak.

Hermione teste újból felhagyott a hányásra tett sikertelen kísérletezéssel, így a lány kimerülten hátrahanyatlott a párnájára. Még mindig egész testében reszketett, és a takarót szorosan keskeny válla köré húzta. Egészen elveszetten feküdt ott, és nem mert a férfira nézni.

– „És? Még mindig csinoskának találod?" – jelentkezett hirtelen Piton belső hangja. Pokolba! Ma semmit sem úszhat meg.

– Jobban vagy? – kérdezte barátságtalanul.

Hermione a férfi megszólítására összerándult.

– Egy kicsit... – suttogta rekedten, és kétségbeesetten fixírozott egy képzeletbeli pontot valahol Piton mellett.

– Most már hamarosan vége lesz. Csak a felét adtam annak az adagnak, amit elvileg el tudnál viselni – szólt a tanár. – A következő napokban valamivel többet kapsz.

– Már alig várom – motyogta Hermione.

Tíz perccel később már ismét annyira jól volt, hogy már gond nélkül tudott egyenesen ülni. A kontrollálatlan reszketés a hányingerrel együtt túlnyomórészt eltűnt, és már alig fázott. Ez az állapot azonban arra is rákényszerítette, hogy intenzívebben foglalkozzék Pitonnal, akinek a hangulata még mindig robbanékonynak tűnt. Hermione alig mert a szemébe nézni.

Szinte szerette volna, ha a padlóba döngöli, de a férfi csak makacsul hallgatott, mígnem már annyira feszült lett a légkör, hogy Hermione alig mert lélegezni. Miért nem tölti ki rajta a mérgét? Bármi jobb lett volna, mint a kitörésre várni.

Ezenfelül amiatt is aggódott, hogy Piton talán beárulja az igazgatónőnél. Bár nem feltételezte, hogy éppen Perselusnak – aki amúgy is mindig elkerülte, hogy bárkinek is betekintést engedjen a magánéletébe – az legyen a leghőbb vágya, hogy az igazgatónőnek elmesélje a ma délutáni élményeit, mégsem volt egészen biztos a dolgában, hiszen a férfinak a szokásos konvenciók láthatóan nem sokat jelentettek.

– El fogsz... árulni? – kérdezte óvatosan.

– Kinek? – förmedt rá Piton. – Talán fújjam be Potternek, mire használod a köpenyét?

Hermione elsápadt, habár tudta, hogy a férfi nem gondolta komolyan. Harry reakcióját még elképzelni is szörnyű volt.

– McGalagonyra gondoltam – szólt halkan.

– Hát persze! – csattant fel Piton. – Bemasírozok McGalagonyhoz, és így szólok: Nem fogod elhinni, Minerva, ki követett ma engem a kupiba láthatatlanná tévő köpeny alatt!

Hermione arcára akaratlanul is apró mosoly lopódzott, bár tisztában volt vele, hogy ez cseppet sem veszélytelen. Mindenesetre megkönnyebbült. Mi más rosszat tehetne még vele? Azt, hogy – mint korábban fenyegette – tényleg elfenekelné, egy pillanatig sem hitte.

– Ez nem jelenti azt, hogy ennyivel megúszod – morogta Piton, mintha csak olvasott volna a gondolataiban.

– Le kell írnom ezerszer, hogy „nem szabad követnem a tanáromat a bordélyba"? – kérdezte Hermione ironikusan.

– Nem! Valami egészen másra gondoltam – szólt Piton alattomos mosollyal, amitől Hermione azonnal megbánta könnyelműen kimondott szavait. – Miután olyan szorgalmasan részt vettél a dologban a köpeny alatt, mit gondolsz arról, hogy megismételjük az előadást – csak éppen most én foglalok helyet a nézőtéren. Természetesen egyikünk sem viselne láthatatlanná tévő köpenyt.

Hermione elkerekedett szemmel bámult rá. Ezt nem gondolhatja komolyan!

– Minél tovább gondolkodom rajta, annál jobban tetszik az ötlet – mondta Piton bársonyosan.

– Nem gondolod komolyan! – mondta, és igyekezett, hogy hangja meggyőzően csengjen.

– Ó, dehogynem! – felelt Piton. – Neked griffendélesként amúgy is szívügyed kellene legyen az igazságos jóvátétel – tette hozzá gúnyosan.

– Nem teszem meg! – mondta Hermione határozottan.

– Majd meglátjuk!

– Nem tudsz rákényszeríteni! – csattant fel Hermione.

– A következő alkalommal beletehetnék valamit a bájitalodba, ami könnyedén rávenne, hogy pontosan AZT tedd, akár a kviddicspálya közepén három-négyszáz néző előtt – közölte Piton higgadtan.

– Ezt nem mernéd megtenni! – szólt Hermione megrendülten.

– Éppoly kevéssé, mint amennyire te nem mernél egy láthatatlanná tévő köpeny alatt belopakodni a magánéletem legintimebb részébe – felelt Piton felvont szemöldökkel.

Hermione nyelt egyet.

– És most ideje lesz indulnod, hogy még éjfél előtt a szobádban légy. Minerva biztosan nem találná szórakoztatónak, ha a riasztó ismét a Griffendél-toronyba hívná.

Felállt, és Hermione követte példáját.

– Ha gondolod, holnap a reggeli után beugorhatsz hozzám, akkor adok valamit, amivel viszonylag jól átvészelheted a napot – szólt Piton, mialatt az ajtóhoz mentek.

Hermione bizalmatlanul nézett rá.

– Talán valami gondod van ezzel? – kérdezte Piton kaján vigyorral.

– Nem hiszem, hogy be fogom venni azt a főzetet – felelt Hermione sötéten. – Sem holnap, sem bármely más napon.

– Te döntesz! – vont vállat Piton. – De ha ezek után bájitaltanon belehánysz az üstbe, ki foglak hajítani.

Kinyitotta az ajtót, és Hermionét szelíden, de határozottan kitolta a folyosóra.

– Jó éjt! Legjobban teszed, ha rögtön aludni mész! Minden perc alvásra szükséged lesz – szólt még a férfi.

– Jó éjt! – felelt Hermione. – Perselus? – tette még hozzá, mikor a férfi már majdnem becsukta mögötte az ajtót.

– Mit akarsz még? – kérdezett vissza Piton ingerülten, mint mindig, ha a lány a keresztnevén szólította.

– Köszönöm! – szólt Hermione halkan.

– Tűnés! – morogta Piton, és becsukta az ajtót.

Hermione éjfél előtt negyed órával ért vissza a Griffendél-toronyba. Kihasználta, hogy Harry – ki tudja, hol – nyilvánvalóan a legutolsó pillanatot is Ginnyvel tölti, és a köpenyt visszatette a helyére.

Ezután a szobájába ment, és néhány perc múlva már az ágyában feküdt. Mégis, noha hullafáradt volt, az álom ezúttal is elkerülte. Nagyjából az előző éjszakai játék ismétlődött: újra és újra elbólintott, majd kis idő múlva heves szívdobogással riadt fel.

Egy idő után visszatért a hidegrázás is, s a lába a csípőjétől kiindulva fájni kezdett – alattomosan kikészítő módon, aminek következtében nyugtalanul hánykolódott ide-oda az ágyban.

Egyszer aztán minden gátló tényező ellenére sikerült valamivel hosszabb ideig nyugtalan félálomba merülnie, de akkor meg arról álmodott, hogy vadul, szenvedélyesen szeretkezik Pitonnal a kviddicspályán, mialatt a nézők a lelátón ülnek és kurjongatnak. Ez után a nyugtalanító álom után már feladta a további próbálkozást, inkább elővett egy könyvet, és tanulni kezdett.