Tabu.

11 / 3

Szerző: Máris folytatódik a történet! Ez a fejezet elég hosszúra sikeredett – néha nem tudom rövidre fogni a mondandómat, főleg a párbeszédeknél! ;-) Tehát kitomboltam magam, és néhány helyen megint „kitértem” humorosabb irányba. Ez a történet ennek ellenére dráma, és az is marad – bizony! A tragédia és a komédia nagyon közel áll egymáshoz, és lesz még néhány olyan fejezet, ahol a másik oldal kerül majd túlsúlyba. Esküszöm! :-D Jó szórakozást! 

Hermione vett még egy mély levegőt, ahogy Piton ajtaja elé ért. Mérhetetlenül fontos volt, hogy nyugodt maradjon, amennyire csak lehetséges, mert ha ideges, hibázni fog. Mindössze az volt a gond, hogy Piton mindig felidegesítette, ha kettesben maradtak.

Bekopogott, és rögtön be is lépett az irodába, anélkül, hogy megvárta volna a „tessék” felszólítást. Eljárásának következtében azonnal élvezhette Piton különlegesen dühös pillantását, a tanárnak ugyanis szokása volt látogatóit – főleg a diákokat – egy kis ideig váratni, mielőtt beinvitálja őket. A férfi azzal vágott vissza, hogy nem kínálta hellyel – ami viszont Hermionét nem tartotta vissza attól, hogy leüljön vele szemben az íróasztalhoz.

Egy pillanatig úgy tűnt, hogy ezért rendre akarja utasítani, végül azonban mégis jobbat gondolt, és enyhén fölényes arckifejezést öltött.

– Úgy, Miss Granger! – kezdte nyugodtan. – Árulja már el nekem, tulajdonképpen mi a célja ezzel a lehetetlen viselkedéssel!

– Mielőtt ezt tisztáznánk, szeretnék bocsánatot kérni – szólt Hermione.

– Aha, és miért? – kérdezett vissza Piton bizalmatlanul, homlokát ráncolva.

– A „seggfejért”! – felelt Hermione célzatos mosollyal.

– Remélem nem gondolja, hogy cserébe visszavonom a „tehenet” – válaszolt morogva a férfi, azonban Hermione vidám csillogást vélt felfedezni a szemében.

– Dehogy, arra semmi szükség – mondta barátságosan. – Amúgy tudtad, hogy Indiában a teheneket szent állatnak tekintik?

A körülmény, hogy letegezte, mély sebet ejtett Piton visszafogottságán.

– Miss Granger! – sziszegte. – Ha nem tér vissza rögtön az illendő megszólításhoz, vége a beszélgetésnek, és a futóférgek kerülnek sorra.

– Mit gondolsz, mégis hogyan szólítsak valakit, akinek az ujjai a bugyimban jártak? – kérdezett vissza Hermione elgondolkodva. – Nos, én úgy gondolom, hogy a tegezésen kívül, persze a keresztnév használatával együtt, minden más valahogy olyan… álszent lenne.

Az ujjhegyeit szemlélte, mert nem bírta rávenni magát, hogy ez után a sértés után még a képébe is bámuljon. Már ahhoz is le kellett győznie önmagát, hogy a tervnek megfelelően letegezze, és szíve a torkában dobogott, tekintettel saját merészségére. Ezen kívül halvány fogalma sem volt, milyen szélsőséges reakcióra számíthat a férfi részéről.

– Pimasz dög! – sziszegte Piton.

Hermione megkockáztatott egy rövid pillantást, amit azonnal meg is bánt, mert a tanár arckifejezése tényleg rémisztő volt.

– De hát te is Hermionénak neveztél és tegeztél – szólt halkan –, tegnapelőtt, amikor az ujjaid…

– Jól van, felfogtam! – fújtatott Piton.

– Ha mások is jelen vannak, természetesen továbbra is magázni foglak, és Piton professzornak szólítalak – mondta Hermione. – Csak ha magunkban vagyunk, akkor hívlak majd… Perselusnak.