Tabu.

12 / 2

Amikor a bájitalmester a másnap délelőtti tanításon feltette az első kérdést a végzős osztály diákjainak, Hermione Granger keze a várakozásoknak megfelelően azonnal a magasba röppent – amit Piton a tőle megszokott módon figyelmen kívül hagyott.

Pillantása végigkalandozott a diákok feje felett, akár egy ragadozó madáré, mely éppen egy szaftos egeret keres. Úgy tűnt, Hermionén kívül senki sem hajlandó felelni a kérdésre.

Éppen amikor úgy határozott, hogy egy meglehetősen félénk, de nem ostoba hollóhátast választ áldozatának, valaki hangosan és jól hallhatóan megköszörülte a torkát – és ez a valaki természetesen Miss minden-lében-kanál Granger volt személyesen. Még mielőtt odafordulhatott volna hozzá, a lány már meg is szólította.

– Halló, Piton professzor! – mondta túlzottan barátságos, afféle maga elé éneklő hangon.

Amikor a tanár végre ránézett, Hermione a még mindig levegőben levő kezével élénken odaintegetett neki.

– MI AZ, Miss Granger? – kérdezte Piton nyersen.

– Én tudom a választ! – felelt Hermione továbbra is integetve.

– Ó, ki gondolta volna? – szólt Piton szarkazmussal. – Akkor talán ez lehet az oka, hogy olyan idegesítően hadonászik – tette hozzá, bosszús pillantást vetve a kezére.

– Pontosan! – szólt Hermione sugárzóan.

– És komolyan az a véleménye, hogy ismét magán lenne a sor, hogy az osztály többi tagját megörvendeztesse átfogó tudásával, Miss Granger? – kérdezte Piton, undorral húzva el a száját.

– Igen, és köszönöm a bókot! – szólt Hermione.

– Nekem viszont nem ez a véleményem, és egyáltalán nem bóknak volt szánva – felelt Piton hűvösen. – És a továbbiakat… – tette hozzá élesen, mikor látta, hogy a lány már megint válaszolni készül – …tisztázhatja ma este az irodámban.

– Ez nem lehet igaz! – morogta Harry.

Hermione bosszúsan ráncolta a homlokát, és remélte, hogy ez a megjegyzés elég halk volt, de Piton pillantása, mely azonnal Harryre vándorolt – miközben arcán elömlött az elégedettség –, meggyőzte az ellenkezőjéről.

– Mr. Potter! – kezdte lágyan. – Maga is büntetőmunkára vágyik?

– Esetleg, ha cserébe Hermionét békén hagyja – válaszolt Harry kihívóan.

– Törődj a magad dolgával! – sziszegte Hermione.

– Úgy tűnik, mintha Miss Granger nem tulajdonítana túl nagy fontosságot az önzetlen mentési kísérletének, Potter! – mondta Piton gúnyosan. – Hősnek lenni tényleg hálátlan feladat!

Hermione úgy bámult Harryre, mintha hipnotizálni próbálná, de a fiú kizárólag Pitonra figyelt, és nagyon úgy nézett ki, hogy valami hatalmas butaságot készül elkövetni.

– Tartsd a szád, Harry! – szólt Hermione fogát összeszorítva, olyan halkan, hogy csak a fiú hallhatta.

Piton a maga sajátos módján provokálta Harryt: karját összefonta, fejét félrebillentette és szemöldökét szédítő magasságokba emelte. Egész tartása unatkozó fölényességet fejezett ki, és demonstratív lekicsinylést leghíresebb diákjával szemben. Habár semmit sem szólt, az üzenet egyértelmű volt: „Gyerünk – hívj ki – csak erre várok!”

Harry ökölbe szorította a kezét. Jó ideje már, hogy utoljára szembekerült Pitonnal, de ugyanazt a vak dühöt váltotta ki most is belőle, mint bármikor a múltban.