Tabu.

22 / 2

Hermione elbóbiskolt az egyik nagy fotelban a kandalló előtt, és arra ébredt, hogy egy kéz a vállánál fogva óvatosan megrázza. Álmosan pislogott felfelé, és meglátta Ginnyt, amint lemosolyog rá. Hermione egy csapásra felébredt.

– És? Hogy ment? Mit mondott? És hol van Harry? – záporoztak a kérdései, miközben kutatóan nézett körbe a fent említettet keresve.

– Lassan, csak szép sorjában. Nem is volt olyan rossz, mint amire számítottam. Mondott egy-két dolgot, közben velem szokatlanul barátságos volt, és Harry visszavonult, hogy… hm… a sebeit nyalogassa.

– Mesélj el mindent! – húzta ki magát teljesen Hermione.

– Csússz kicsit odébb! – kérte Ginny, és nyögve bepréselte magát Hermione mellé a tágas fotelba. – Nem tudok neked mindent szóról-szóra elismételni, ahhoz túl sok volt.

– Akkor foglald össze! – mondta türelmetlenül.

– Oké! Hadd gondoljam át. Tehát, ami engem pozitív meglepetésként ért, először is Piton professzor elnézést kért tőlem amiatt, hogy felbukkant a tisztáson, és annyira megijesztett. Ezt egyébként kifejezetten csak nekem címezte. Az viszont komoly gyönyörűséget jelentett neki, hogy Harryt elkapta és bosszanthatta, bár a megfogalmazása jóval kevésbé kompromittálta őt, és persze sokkal elegánsabb is volt, amint azt sejtheted is.

– El tudom képzelni! – mondta, és megértően bólintott.

– Aztán egy hosszadalmas előadás következett arról, hogy neki tanárként a felelősségi körébe tartozik, ha két olyan diákkal találkozik, akik éppen megszegik a házirendet – mesélte tovább –, és hogy a száz pont levonás még kifejezetten enyhe büntetés a vétkünkért, bár a „vétek” szónál úgy mosolygott, hogy Harry kis híján felrobbant; ettől egy megnyugtató kézszorítással akartam visszatartani, amit persze Piton, akinek ez nem kerülte el a figyelmét, a „megható” jelzővel illetett, ami Harryt ismét majdnem teljesen kiakasztotta – egy szó, mint száz, elmagyarázta nekünk, hogy az eljárása teljes mértékben jogos volt, és hogy örülhetünk, hogy ilyen olcsón megúsztuk, mindenekelőtt azért, mert McGalagonynak már amúgy is a bögyében voltunk a manipulált szobariasztó miatt.

Ginny mélyet lélegzett ez után a hosszú, többszörösen összetett mondat után.

– És azután?

– Utána Piton elmagyarázta Harrynek: tévúton jár, ha azt hiszi, hogy emiatt az eset miatt megengedhet magának bármiféle szemtelenséget, és felsorolta az elkerülhetetlen következményeket arra az esetre, ha még egyszer olyan szembeszegülésre vetemedne, mint a mai bájitaltanórán. Mindezt nagyon részletesen kifejtette, és végkövetkeztetésként eljutott a kicsapásig. Nekem azt mondta, hogy nem kell aggódnom, az én példás magaviseletemmel a kicsapás természetesen szóba sem jöhet. Ahogy mondtam, velem nagyon kedves volt. – Ginny az orrát ráncolva elgondolkodott. – Igazán kellemes volt, még ha természetesen sajnáltam is Harryt. De igazából attól féltem, hogy Piton ki fog gúnyolni, és örül majd, ahogy szégyenkezem. Másfelől azt hiszem, alapvetően azért volt olyan barátságos, mert ezzel is bosszanthatta Harryt.

– Hogy reagált Harry Perselus fenyegetésére? – kérdezte Hermione, akinek korántsem az a kérdés volt égetően fontos, miért volt Perselus kedves Ginnyvel, hanem az, hogy Harry elszólta-e magát.

– Hm… szóval... Ez volt az a pillanat, amikor Harry ostoba módon azt hitte, hogy be kell vonnia téged a játékba – szólt Ginny, és – minden bizonnyal a távollévő Harry helyett – bocsánatkérő arcot vágott.

– Tehát tényleg megtette! – rémült meg Hermione, és egy pillanatra kezébe temette az arcát.

– Megbánta, elhiheted nekem. És nem csak valamikor később, félve az utólagos reakciódtól, hanem ott helyben.