Tabu.

21 / 1

Nem kellett volna idejönnie!

Mi a csudáért nem maradt a pincéjében reggelizni? De nem, neki okvetlenül a nagyterembe kellett mennie. Bár az korántsem volt tele ezen a szombat reggelen, de ŐK itt voltak – valamennyien, akikkel semmi kedve sem volt találkozni.

Tonks már éppen elhagyni készült a termet, és feléje közeledett, amikor belépett. McGalagony a tanári asztalnál ült, Hermione pedig Potter és a barátnője mellett, a diákok térfelén.

De már késő volt visszafordulni, mert Tonks mostanára kiszúrta, és hirtelen megfutamodását biztosan nem hagyná szó nélkül – bár a maga részéről amúgy sem jöhetett volna szóba, hogy bármi elől is elmeneküljön. 

A fenébe is, miért kellett idejönnie?

– Jó reggelt, Perselus! – köszöntötte Tonks, és még egy kényszeredett mosolyt is az arcára erőltetett.

– Neked is! – morogta Piton, és kurtán odabiccentett Tonksnak, amint elhaladtak egymás mellett.

Tonks utána fordult, így elvétette a kijáratot. Tompa puffanás hallatszott, amint nekiment az ajtófélfának.

Erre már McGalagony is odanézett, és a három griffendéles feje is úgy fordult abba az irányba, mintha zsinóron húznák.

– Upsz! – kiáltott fel Tonks, bocsánatkérően fintorgott, és a fejét dörzsölgette.

Piton a homlokát ráncolta, de a megjegyzését megtartotta magának. Késedelem nélkül haladt keresztül a diákok asztalai között, nem nézett se jobbra, se balra, míg végül eljutott a tanári asztalig.

– Reggelt – morogta, és leereszkedett McGalagony mellé.

– Jó reggelt, Perselus! Jó, hogy itt vagy – mondta McGalagony. – Amúgy is beszédem van veled. Tonks épp az imént számolt be a tegnapi megbeszélésetekről.

– Ezt tette volna? – kérdezte Piton nem túl nagy lelkesedéssel. Ez is jól kezdődik!

Tekintete egy pillanatra elkalandozott a griffendélesek asztala felé, és kellemetlen érzéssel állapította meg, hogy Hermione és két barátja le sem veszik róla a szemüket.

– Úgy vélem, örömödre fog szolgálni, hogy fiatal kolléganőd bizonyos feltételekkel kész beleegyezni az SVK-tanítás megosztásával kapcsolatos terveidbe – közölte McGalagony.

– Valóban? – kérdezte gyanakodva Piton, és ismét az igazgatónőnek szentelte teljes figyelmét. – És miféle feltételekről lenne szó? Hogy az ajtók az egész épületben ki legyenek szélesítve?

– Badarság! – csóválta mosolyogva a fejét McGalagony. – Amennyiben az általános főnöki jogkör messzemenően az én kezemben marad, hajlandó arra, hogy elfogadjon téged szakmai fölérendeltjeként, és ennek megfelelően kész együtt dolgozni veled – folytatta, és olyan izgatottan figyelte, mintha azt várná, hogy örömrivalgásban tör ki.

– Ez semmi mást nem jelent, mint hogy bármikor árulkodhat és siránkozhat nálad, ha olyan döntést hozok, ami nincs ínyére, te pedig a döntésemet némi mérlegelés után természetesen felülbírálhatod – morogta Piton. – Fantasztikus szabályozás!

– Ne nézz mindent ennyire negatívan! – rótta meg McGalagony. – Az mégiscsak örvendetes, hogy elismeri a szakmai tudásodat, és kész a vezetésedre bízni magát.

– Akkor bizonyára megtisztelve kéne éreznem magam – zsémbelt Piton. Időközben töltött magának egy csésze kávét, és látszólag sokkal nagyobb figyelmet szentelt a tányérján levő pirítósnak, mint asztalszomszédjának.