Tabu.

21 / 3

Perselus nem volt a nappalijában, mikor Hermione kilépett a kandallóból, de a gyertyák égtek, az asztalon egy teli borospohár állt, a kanapén pedig egy nyitott könyv hevert. Nem járhatott tehát messze.

Így aztán Hermione beleült a kanapéval szembeni nagy karosszékbe, és várt.

Néhány perc múlva hallotta, amint a háta mögötti hálószobaajtó halk kattanással becsukódik, és miközben még azon gondolkozott, hogyan is kezdje, Perselus már elhaladt a széke mellett a kanapé irányába, anélkül, hogy őt észrevette volna. Pizsamanadrágon kívül semmit sem viselt – ez a látvány Hermione beszédközpontját még jobban megbénította, így megszólalás helyett csak óvatosan megköszörülte a torkát.

Piton úgy pördült körbe, mintha pók csípte volna meg, és olyan hangot hallatott, amely vadmacska fújására emlékeztetett, csak jóval mélyebb hangfekvésben.

– Csak én vagyok! – kiáltott Hermione megnyugtatásul, és ártalmatlansága jeléül feltartotta a kezét.

Néhány másodpercig Piton szinte átdöfte a pillantásával.

– Mit akarsz itt? – kérdezte olyan hangon, melynek jegessége szöges ellentétben állt a szemében lobogó dühvel.

– Rád vártam – felelte.

– Azt látom – mondta. Még mindig a kanapé előtt állt csípőre tett kézzel, ahelyett, hogy leült volna, mintha azonnal ki is akarná hajítani a lányt. – De ez nem magyarázza meg, mi vitt rá, hogy szégyentelenül azt az utat használd, amit VÉSZHELYZET esetére bocsátottam a rendelkezésedre.

Hermione tekintete még mindig a férfi meztelen felsőtestére tapadt.

– Ó… hát… igen – szólt zavartan –, sajnálom. Igazad van, a normális úton kellett volna idejönnöm, de ez egyszerűen… gyorsabb volt.

– Egyáltalán nem kellett volna idejönnöd! – horkant fel.

– Tudom, de ez fontos.

– Rendben, akkor ki vele, mi olyan fontos, hogy azt képzeled: megszegheted a szabályaimat, és a türelmemet ennyire próbára teheted? – kérdezte ingerülten. 

– Nos… hm… hallottam, hogy a tisztáson jártál.

Piton arcán pillanatnyi jókedv suhant át, majd azonnal el is tűnt róla.

– Úgy, tehát hallottad? És? 

– Azt kérdeztem magamtól, vajon mit kerestél ott?

Piton a homlokát ráncolta.

– Engem kerestél? – folytatta, és hangjából annyi kétségbeesett remény csendült ki, hogy még őt magát is megijesztette.

– Nem, nem kerestelek.

– De miért… – kezdte.

– Újabban arról is számot kell adnom neked, hogy hová megyek? – vicsorgott Piton.

– Nem, természetesen nem. Én azonban mégis felteszem neked a kérdést: miért voltál ott?

– Véletlen! – mordult fel, és pillantása világossá tette, hogy további kérdésekre nem fog válaszolni. 

Hermione kétkedve nézte, és ez nem túlságosan tetszett Pitonnak.

– Ennyi volt? Akkor tűnés! – közölte durván.

– Nem csak ennyi volt – szólt nyomatékosan, előre felvértezve magát, hiszen most következett a kényes rész. – Még valamit közölnöm kell veled, amiről tudnod kellene.