Tabu.

7 / 1

Egek – mit beszél ez? Tényleg Piton lenne, vagy valaki kicserélte egy Piton-utánzatra, aki képes úgy hatni, mintha valódi ember lenne? Biztos, hogy csapda! Feltehetőleg azt akarja, hogy hamis biztonságérzetbe ringassa magát, hogy utána még könyörtelenebbül kihasználhassa. De majd résen lesz.

– Nem félek magától – mondta annyira uralkodva magán, amennyire lehetségesnek érezte –, de a helyzethez egy kissé… hozzá kell szoknom.

– Mi az pontosan, amit meg kell szoknia? – tájékozódott Piton.

– Például az, hogy ebben a pillanatban magánemberként ül velem szemben – felelt Hermione.

– Á, tehát ezt magántalálkozásként értékeli? – kérdezett vissza Piton meglepetten. – Jó! Felőlem rendben.

Fenébe! Milyen helyzetbe keverte magát már megint.

– Ööö… nem így gondoltam… – felelt bátortalanul.

– Rendben, nem kell mentegetőznie – válaszolt Piton egyszerűen. – Rendben van így.

– De…

– Miért nem issza a borát? – kérdezte Piton és előrehajolt, könyökét a térdére támasztva. – Esetleg hozzak inkább valami mást?

– Mi? Nem, köszönöm! – mondta Hermione zavartan.

Ebben a helyzetben Piton nyitott inge nagyvonalú belátást engedett a tanár mellkasára.

Gyorsan lehajtotta a fejét, és ivott egy korty bort.

– Az ok, amiért már a harmadik estét töltjük együtt, végül is szintén egyértelműen magántermészetű – tért vissza Piton a korábbi témára, s közben tapintatlanul vigyorgott.

Hermione félrenyelt és hevesen köhögni kezdett.

– Már jól vagyok – krákogta, és tiltakozóan felemelte a kezét, amikor Piton felállt és megveregetni készült a hátát.

Amikor kiheverte a köhögőrohamot, és ismét felemelte a fejét, a férfi már a karosszékében ült, és érdeklődve mustrálta. 

Ha nem tévedett, a gyertyalángok lényegesen fényesebbek voltak, mint korábban – valószínűleg több fényre volt szüksége a tanulmányozásához.

Hermione, aki utálta, ha bámulják, dühösen fonta össze kezét a mellén. Piton nem kommentálta ezt a reakciót, de ironikus arckifejezése magáért beszélt.

– Ismét minden rendben, Miss Granger? – kérdezte selymesen. Ez a hang! A sorsnak különösen vicces napja lehetett, amikor úgy döntött, hogy ezt a mély, megnyugtató hangot egy ilyen szörnyetegre pazarolja.

– Igen, köszönöm – mormolta Hermione.

– Van valami, amit mondana nekem? – kérdezte Piton.

Hermione meglepve nézett rá. Tegnap nem vette komolyan?

– Egyetlen kérdésére sem fogok választ adni, ezt már teljesen egyértelműen megmondtam – jelentette ki haragosan.

– Milyen kár. Akkor meg fogom próbálni magam megválaszolni őket – felelt Piton szenvtelenül. – Vajon mi vesz rá egy olyan lányt, mint ön, hogy ilyen dolgokat fantáziáljon össze – tűnődött, és egy darabig elgondolkodva nézett rá, mielőtt folytatta volna. – Egyrészt biztosan abból adódik, hogy tényleg unatkozott az órámon – nem csoda, hiszen az anyagban mindig legalább három hónappal előbbre jár, és az ismétlések, amik most vannak soron, valószínűleg teljesen feleslegesek az ön számára. Másrészt nagy eséllyel közel jár az igazsághoz az a sejtésem, hogy a szexuális szükségleteit az utóbbi időben nem sikerült kellőképpen kielégítenie – vélte, és közben úgy nézett a lányra, hogy a szempillája se rebbent.

Hermione körmeit a tenyerébe mélyesztette, és kényszerítette magát, hogy állja a pillantását.

– A két tényező bármelyike elegendő lehetett a csinos kis jelenethez, amit a tanítás alatt maga elé festett – folytatta Piton –, de arra nem adnak magyarázatot, miért pont engem választott főszereplőnek.

Hermione megszakította a szemkontaktust, és a borospoharát kezdte fixírozni.

– Miért én, Miss Granger? – kérdezte Piton. – Nem gondolja, hogy adós nekem a válasszal?

Hermione nem mutatott látható reakciót.

– Akkor mégis komolyan fontolóra kell vennem, hogy az agya károsodást szenvedett a túl sok tanulástól – folytatta Piton kedélyesen. – Mi egyéb venne rá egy fiatal, naiv hölgyet, hogy ilyen sikamlós jelenetet képzeljen el azzal a tanárával, akitől egyébként a legjobban fél – hacsak nem mazochista. Az lenne, Miss Granger?

Hermione felkapta a fejét. – Nem, nem vagyok! – csattant fel dühösen.

Piton elmosolyodott, és olyan kézmozdulatot tett, ami alkalmasint azt jelenthette: ő ebben messze nem ennyire biztos. Ez Hermionét még jobban feldühítette.

– Nem vagyok mazochista! – sziszegte.

– Akkor mégiscsak agykárosodás! – felelt Piton megjátszott részvéttel.

Hermione dühtől szikrázó szemmel nézett rá.

– Lám, mi lett önből? – kérdezte a férfi, és együttérzően csóválta a fejét.

– Fogalma sincs, ki voltam, vagy ki lettem! – vágott vissza hevesen Hermione.

– Olyan biztos ebben, Hermione? – kérdezte Piton csendesen. – Sokkal többet látok, mint általában hinnék.

Hermione! Hermionénak nevezte! Úgy bámult rá, mintha a mennykő csapott volna belé.

Piton ugyanolyan intenzitással viszonozta a pillantását. Sötét szemének mélysége és szépsége olyan magával ragadó volt, hogy Hermione egy pillanatra elfelejtette, hogy a kastély legnagyobb szörnyetege ül előtte.

Aztán a férfi volt az, aki a pillanat varázsát megtörte, ahogy tekintete elgondolkozva a boros poharára vándorolt. De rögtön ezután jött a következő szenzáció.

– Miért én? Mondja meg nekem… kérem! – szólt Piton halkan.

Választ kér, ahelyett, hogy követelné? Ez már önmagában elegendő, hogy a napot pirossal jelölje a naptárában – de Hermione számára még valószerűtlenebb volt az a tény, hogy a férfi hangja elbizonytalanodottnak, igen, majdhogynem alázatosnak tűnt.

Rejtőzhet végső soron egy sérülékeny ember e mögött a félelmetes külszín mögött?

Mit kellene válaszolnia? Válaszolnia kellene egyáltalán? Mi történne, ha durván megbántaná, éppen abban a pillanatban, amikor a férfi ilyen váratlanul megnyílt? Hermionét elárasztották a gondolatok. Szorultságában egy féligazság mellett döntött.

– Mert maga volt az egyetlen férfi a teremben – mondta.

– Ez helyes válasz volt, mint mindig – felelt Piton mosolyogva –, de sajnos nem elég átfogó.

Hermione megkínzottan nézett rá.

– Engedje, hogy elmagyarázzam – folytatta Piton –, ha például Mr. Frics lett volna a odabent egy pár zöldfülű ifjonccal, akkor ő lett volna az egyetlen férfi a teremben, mégis … – Felnevetett Hermione undorodó arcát látva. – Tudom, ez kissé drasztikus példa volt, de biztosan megértette, hogy mire akarok kilyukadni.

Hermione alsó ajkába harapott. Mit válaszoljon erre? Szabályszerűen azt követeli tőle, erősítse meg: erotikusan vonzónak tartja. Mennyire adhatja ki magát anélkül, hogy Piton hamis következtetéseket vonna le?

– Ööö – önnek valamennyire... más a kisugárzása, mint például... Mr. Fricsnek – mondta végül habozva.

– Nagyon remélem – horkant fel Piton vidáman. – Egy másfajta kisugárzás tehát – és hogy hat ez önre, ha szabad kérdeznem?

Francba! Nem tágít!