Tabu.

24 / 3

Piton úgy érezte, mintha egyszerre lassabban múlna az idő – minden mozdulat és minden zaj valahogy késleltetettnek és természetellenesnek tűnt. Mégsem volt abban a helyzetben, hogy leállítsa magát, noha tudatában volt, hogy ezt kéne tennie.

Valójában minden villámgyorsan történt. Alig egy másodperccel az után, hogy Hermione lekent neki egyet, Piton megragadta a hajánál fogva, és durván a kandalló melletti falhoz nyomta. A lány sikolya belehasított a levegőbe, és ösztönösen úgy próbálta a húzás fájdalmát enyhíteni, hogy két kezével Piton karjára csimpaszkodott. A férfi azonban csak arra használta ezt a körülményt, hogy másik kezével átfogta a lány mindkét csuklóját, és a feje felett a falnak szorította.

_____

Ezután legalább a haját elengedte, de Hermione ösztönös megkönnyebbülése azonnal elröppent, egyrészt a kőfal érdes, szúró egyenetlenségeitől, melyek csupasz bőrébe nyomódtak, de attól a bizonytalanságtól is, hogy a férfinak vajon mi a szándéka a szabad kezével. Talán visszaüt? Az arckifejezéséből ítélve e pillanatban bármi kitelhetett tőle.

Nem ütötte meg, viszont torkon ragadta – bár nem úgy, hogy ne kapjon levegőt, de elég szorosan ahhoz, hogy fájjon, és a fejét ne tudja többé mozdítani. Ráadásul nemigen volt abban a helyzetben sem, hogy megszólaljon és szükség esetén kegyelemért könyörögjön.

Különös módon azonban Hermione mégsem félt. Még a dühét is mintha elfújták volna. Már csak a fájdalmat érezte, de már az is kezdett háttérbe szorulni, mert valami más, jelentőségteljesebb kezdett formálódni a tudatában.

Bár rejtély volt számára, honnan is a bizonyosság, de ebben a pillanatban legbelül tudta, hogy bármi következzék is, képes lesz elviselni, és egyidejűleg azt is, hogy Perselus semmi valóban rosszat nem tenne vele. Bármilyen különösen hangozhatott is ez mindazok után, amiket az elmúlt napokban el kellett tűrnie tőle, érezte, hogy mégis képes bízni benne. És most, hogy ezt a határt átlépte és teljes mértékben kiszolgáltatta magát a férfinak, végre… szabad volt.

A férfi dühtől eltorzult arcát nézte – mélyen a veszélyesen szikrázó, keskenyre összehúzott szemekbe tekintett – és nem érzett mást, csupán szerelmet.

_____

Amikor Piton megragadta Hermione csuklóit, felrántotta és a falnak nyomta, megzavarta egy emlék – egy múltbéli kép a valóság elé tolakodott: egy másik nő, szőke és kicsit kerekdedebb, kevésbé lányos, de még fiatal nézett rá rémülettől tágra nyílt szemmel. Fejében ott zúgott a Sötét Nagyúr kellemetlenül átható hangja, aki ráparancsolt, hogy leckéztesse meg ezt a kurvát, aki ellen merészelt állni neki, hogy ezentúl engedelmeskedjen Mesterének, ahogy az jó halálfalóhoz illik.

A nő arcára volt írva a puszta rémület, amikor nyakon ragadta. Piton behunyta a szemét, hogy ne kelljen állnia a tekintetét, de méginkább azért, hogy összeszedje magát. Irtózott önmagától, és ezt az érzést sürgősen vissza kellett szorítania a mélybe, ahonnan előtört, mert úgy érezte, különben teljesen hatalmába keríti.

Amint ismét kinyitotta a szemét, Hermione arcát látta maga előtt. Azon sem pánik, sem rémület nem látszott, de még egy szemernyi félelem sem. Teljesen nyugodtan nézett rá.

Ahogyan lassacskán tudatosult benne a felismerés, mit is tesz, enyhített a szorításán. Hogy lehet, hogy ez a lány így néz rá, noha bántalmazta?

Ugyanakkor bizonyossá vált számára, hogy egyáltalán nem volna képes ártani neki – soha nem lenne képes némi fájdalmas, de végső soron veszélytelen fenyegető gesztuson túlmenően ténylegesen testileg vagy lelkileg megkínozni. Ettől a váratlan, de mélyről jövő bizonyosságtól megkönnyebbülten fellélegzett.