Tabu.

25 / 1

Már pirkadt, amikor Piton felébredt. Néhány másodpercig még félálomban volt, amikor a tudat működik ugyan, de még nem tud rendesen különbséget tenni álom és valóság között.

Valami más volt, mint szokott. Rögtön kipattant a szeme.

Egy pillanattal később már világossá vált számára, mi az a „valami”, és fejét arrafelé fordította, ahol „az” volt.

Hermione feküdt mellette, láthatóan békés álomba merülve. Felhúzott lábakkal, az oldalára fordulva, egyik keze a részben fürtjeivel befedett arca alá téve, míg a másikkal… lehetséges volna? A másikkal átfogta a csuklóját. Még álmában is fogva tartja?

Odahajolt hozzá, és a haját óvatosan kisimította az arcából. Valóban aludt! Elgondolkodva tanulmányozta ellazult vonásait. Olyan volt, akár egy angyal. Tudta, hogy valójában nem az, és nem is csak tegnap óta, de mégis meghatotta ez az ártatlan kép. Nem volt mégiscsak morálisan elítélendő, amit tett vele? Olyan fiatal, és az élet még biztosan tartogatna dolgokat számára, amik boldogabbá tehetnék, mint éppen egy vele való viszony. De ezen töprengeni egyértelműen késő. Már nem visszakozhat anélkül, hogy komolyan meg ne sebezné a lányt, és magát is, hiszen – nem próbálta áltatni magát, legalábbis akkor nem, ha egyedül volt a gondolataival – benne is támadtak érzelmek ez iránt a nő iránt, amiket nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A gondolat, hogy megint nélküle éljen, ijesztőbb volt, mint folyamatos közelségének gondolata, ami persze szintén komoly gondot okozott.

Pillantása visszasiklott az arcáról a kezére. Biztosan nem fog tudni visszaaludni, amíg a lány így fogja. Óvatosan megpróbálta leoldani az ujjait, amivel csak azt érte el, hogy Hermione álmában halkan sóhajtva még a másik kezével is megragadta, és az egész alkarját közelebb húzta magához.

– Hé! Nem vagyok egy átkozott plüssmaci! – morogta Piton bosszúsan.

Rögtön utána meg is bánta, hogy nem uralkodott magán, mert Hermione teljesen álomittasan rápislogott, elmosolyodott, és még közelebb csúszott hozzá. Eközben fél kezével átkarolta a mellkasát, a lábát is a combjára fektette, a térdét épp az öléhez helyezve. De az volt mindebben a legszörnyűbb, hogy a lány utána egyszerűen aludt tovább. Hogy a fenébe csinálja? Ő is éveken át egyedül aludt – miért nem zavarja ugyanannyira a szokatlan ágyszomszéd, mint őt?

Piton halkan sóhajtva adta meg magát sorsának. Tulajdonképpen nagyon jó volt a meleg, lágy testet ilyen közel érezni a sajátjához, nem is szólva a térde által a nemi szervére gyakorolt, kellemetlennek egyáltalán nem mondható enyhe nyomásról. Elfordította a fejét, arcát a lány hajába temette, és mélyen beszívta csábító illatát.

Épp mikor ismét elragadta volna az álom – ráadásul egy igencsak kellemesen induló –, Hermione térde feljebb csúszott, és érzékenyen belenyomódott a hólyagjába.

– A rohadt életbe! – átkozódott halkan Piton, aki megint azonnal felébredt.

Visszatolta a térdet, és szemét behunyva remélte, hogy azonnal újra el tud aludni, mindenekelőtt pedig, hogy sikerül folytatnia az álmát. Nemsokára megint kinyitotta szemét. Semmi sem segített – ki kellett mennie, hogy könnyítsen magán.

Óvatosan kiszabadította magát Hermione végtagjai közül, és kifordult az ágyból.

_____

Mire kijött a mosdóból, és újra a hálószobába lépett, Hermione már ébren volt.

– Merre jártál? – kérdezte, azután ásítva nyújtózkodott egyet, és rámosolygott. – Nem tudok aludni, ha nem vagy itt.

Ez már kivágta a biztosítékot. Piton csípőre tett kézzel, villogó szemmel nézett le rá.