Tabu.

3 / 2

Úgy tűnt, a diákok megpróbálnak visszaemlékezni, mi lehetett Piton kérdése, de senki sem tudta a választ.

– Mr. Potter talán? – kérdezte Piton, és mint mindig, amikor Harry nevét kimondta, jókora adag megvetés volt a hangjában.

– Elfelejtettem a kérdést, professzor! – felelt Harry nyugodtan, de pillantásában egyértelműen látható volt az ellenszenv, amit a férfi iránt érzett.

– Nem is vártam mást – mondta Piton csaknem vidáman, és egy lépéssel tovább haladt. – Miss Weasley?

– Nem, uram! Sajnos nem! – felelt Ginny halkan.

– Nem, természetesen nem! – szólalt meg Piton, és megcsóválta a fejét. – Hogy is felejthettem el? Túlságosan el volt foglalva a Potter iránti epekedéssel.

Harry odafordult – szeme dühösen villant Pitonra.

– Micsoda félelemkeltő pillantás, Potter! – reagált Piton lekezelően. – A kérdés egyébként úgy hangzott – fordult ismét az egész osztályhoz –, hogy pontosan hány fokra kell legalább lehűteni a bájitalt a varangylábesszencia hozzáadása előtt, hogy az a megfelelő hatást fejthesse ki.

Hermione keze tétován emelkedett a magasba.

– Nem, nem, Miss Granger! Már kapott egy esélyt – szólt Piton gúnyosan. – Na? Potter, Miss Weasley? Még mindig semmi? Mr. Burton? Nem? Miss Fraser? Ön sem?

Piton sztoikus nyugalommal végigkérdezte az összes diákot, és miután egy sem tudott pontos választ adni, és senki sem mert találgatni, rövid idő után ismét Hermionénál kötött ki – aki legszívesebben az arcába kiabálta volna a választ, kiváltképp, amikor a szükségesnél hosszabban vizsgálgatta őt, anélkül azonban, hogy felszólította volna.

Mióta a férfi felriasztotta kalandos fantáziálásából, teljesen kikészültek az idegei.

– Nos jó, ahogy gondolják – ha szóban nem megy, akkor majd írásban – mondta végül Piton kedvetlenül. – További két pergamen – nem, jobb lesz három – a varangyláb felhasználási lehetőségeiről, beleértve a növény nevelésének minden sajátosságát.

Kollektív sóhaj futott végig az osztályon, amit Piton nyilvánvaló megelégedéssel vett tudomásul.

Az óra maradékát is a szokásos stílusban adta elő, és nem akadt egyetlen diák sem, aki ne lett volna alaposan megkönnyebbülve, mikor gyorsan elhagyhatta a pincét ez után a kimerítő dupla óra után.
Hermionénak is sietős volt – jobban, mint máskor – az osztályteremből való eltűnés. Már útban volt az ajtó felé, amikor Piton hangja megállította.

– Miss Granger? Még egy szóra, ha kérhetem! – szólalt meg Piton, és a hangja egyértelművé tette, hogy ez minden volt, csak kérés nem.

Hermione megfordult, táskáját pajzsként a mellkasához szorította.

– Áldozna rám még egy rövid pillanatot az értékes idejéből? – kérdezte Piton gúnyosan, és hívogató kézmozdulattal mutatott közvetlenül a pultja elé.

Hermione ebben a pillanatban a legcsekélyebb vágyat sem érezte arra, hogy eléálljon.

– Ööö… még sok-sok tanulnivalóm van, uram – felelt kapkodva – és a házi feladatok... tudja ön is, milyen sok még velük a tennivaló.

– Teljesen biztos vagyok benne, hogy már mindent megtanult, amit a vizsgára tanulni lehet – válaszolt Piton mogorván, és ismét egy parancsoló, türelmetlen kézmozdulattal intette a lányt magához.

– De megígértem Bimba professzornak, hogy elintézek neki valamit, és még korrepetálást is kell tartanom – dadogta Hermione, mialatt apró, feltűnésmentes lépésekkel hátrált az ajtó felé –, és még McGalagony professzorral is van egy megbeszélésem, most, azonnal!

A világ minden kincséért sem akart volna ezzel a férfival kettesben maradni a teremben.

Piton alig tudta elhinni. Nyíltan szembe merészelt szállni vele?

Tényleg megpróbált fellázadni ellene Miss Tökély?

Már ott tartott, hogy minden eszközével a földbe döngöli, az utolsó másodpercben azonban mégis inkább egy finomabb megoldás mellett döntött.

– Rendben, ahogy gondolja! – közölte higgadtan. – Akkor este nyolckor várom az irodámban. Remélem, akkor lesz elég ideje elmagyarázni nekem: hogy lehet az, hogy egy olyan notórius stréber, mint Ön, valami másra is gondol, mint a záróvizsga?

A lány pillantása egyszerűen megfizethetetlen volt.