Tabu.

29/1

Az iskolaév utolsó hete a végzősök számára szokatlanul könnyen kezdődött. Még ha néhányan rettegtek is, átmentek-e vajon, és ha igen, milyen sikerrel, ez már lefutott dolog volt, és nem volt más hátra, mint várni az eredményt.

A tanárok már nem tartottak szabályos órákat a végzősöknek, vagy anekdotákat meséltek az életükből, vagy olyan trükkös varázslatokat tanítottak a diákjaiknak – már ha nem csak csevegtek velük –, amik nem szerepeltek a tananyagban, de többnyire nagyon hasznosak, vagy néha – tanártól függően – meglehetősen viccesek voltak.

Piton nem ilyesmiket tanított nekik, hanem olyan mindennapos dolgokkal foglalkozott inkább, mint az erősítő bájitalok vagy megelőzésre szolgáló, a testi és szellemi egészséget elősegítő főzetek készítése. Felhívta a figyelmüket, hogy különösen gondosan dolgozzanak, amire nem is lehetett panasz, hiszen a tanár ezúttal elvárta, hogy óra végén mindenki kóstoljon meg egy keveset a saját főzetéből.

Rögtön hétfőn egy olyan bájitalt készíttetett el az osztállyal, mely a túlzott alkoholfogyasztás következményeinek semlegesítésére szolgált. Szavai szerint a szombati események után az a benyomása támadt, hogy erre gyakran szükségük lesz, és mindeközben intenzíven nézte Harryt.

A fiú óra után úgy baktatott előre a tanári asztalhoz, mint birka a vágóhídra.

Ginny és Hermione érdeklődve figyelték a helyükről, míg a holmijukat pakolták.

Piton nem törődött Harryvel, amíg az halkan meg nem köszörülte a torkát. Csak ezután emelte fel a fejét, és mérte hűvösen végig.

– Mr. Potter? – kérdezte pillantásához illő hangon.

– Piton professzor, meg szeretném köszönni a főzetet, amit Hermionénak adott számomra.

Piton meglepetten kapta fel a szemöldökét, de rögtön összeszedte magát, és kegyesen bólintott.

– A bájital tényleg nagyon sokat segített – folytatta a fiú akadozva –, nem, ez nem fejezi ki a lényeget – megmentett.

– Önnek szerencse, Miss Weasley-nek pedig feltehetőleg megkönnyebbülés.

Harry ráncolta ugyan a homlokát Ginny nevének említésére, de türtőztette magát.

– Igen, uram – mondta. – Ebben bizonyára igaza van. Tehát még egyszer nagyon köszönöm a segítségét.

– Nincs mit, Mr. Potter.

Amikor Harry visszaért az asztalhoz, Ginny a kezébe nyomta a táskáját a könyveivel, amiket összepakolt neki, és Hermionéhoz hasonlóan elégedetten rámosolygott.

Mikor már kívül voltak, Hermione megdicsérte, hogy sikerült felülemelkednie önmagán. Harry zavartan szabadkozott. 

– Végül is nem térhetek ki örökké az elől, hogy normálisan szóba álljak vele – morogta. – Ha te egyszer... annyira kedveled.

Hermionénak tátva maradt a szája a csodálkozástól. Nem tudta, hogy ez a kijelentés főként arra a hosszú beszélgetésre vezethető vissza, melynek során Ginny félreérthetetlenül leszögezte: elvárja tőle, hogy felhagyjon a durcás kisfiú szerepével, és nézzen szembe a tényekkel.

_____

Hétfőn este, miután a nagyteremben véget ért a vacsora, McGalagony felállt és figyelmet kért.

Azonnal néma csend támadt, mivel mindenki tudta, hogy a végzősök a vizsgaeredményeikre várnak, és eszerint most jött el az igazság pillanata.