Tabu.

19 / 2

Mihelyst Hermione eltűnt a kandallóban, Piton nagy fáradsággal fenntartott önuralma úgy omlott össze, akár egy kártyavár. Az egymásnak ellentmondó érzelmek áradata átcsapott felette, örvénnyé formálódott a fejében, egyre gyorsabban forgott, olyannyira, hogy egészen beleszédült.

Mindazonáltal sikeresen ellenállt a vágynak, hogy a még mindig a kezében tartott poharat a falhoz vágja, ehelyett inkább újból félig töltötte, hogy rögtön utána egy hajtásra kiürítse.

Míg a whisky égetően leszaladt a torkán, szemét lehunyva hátradőlt, aztán lassan végigcsúszva a kanapé háttámlája mentén oldalra dőlt, míg feje és válla el nem érte az ülőpárnát. Ahogy eközben térdét a hasa felé húzta, az nekiütközött a pohárnak, mely kicsúszott a kezéből és a földre esett, ahol azután sajátosan megnyugtató, monoton zajjal néhány méterrel odébb gurult.

Piton erőlködve próbálta zilált gondolatait összerendezni, de a vérében levő alkohol ezt érezhetően megnehezítette. Viszont olyan fárasztónak tűnt már a gondolata is annak, hogy felálljon és bevegyen egy megfelelő bájitalt, ami helyrehozná, hogy azonnal el is vetette. Az ereje csak arra volt szűkösen elegendő, hogy ott maradjon fekve, és megpróbálja felvenni a harcot az érzelmi örvénnyel, amely elnyeléssel fenyegette.

Nem tudta eldönteni, kire dühösebb: Hermionéra vagy önmagára. Ha objektíven nézi a dolgot, őt is pont annyi felelősség terheli, mint a lányt. Számítania kellett volna tőle egy ilyen jellegű támadásra, és megfelelően fel kellett volna készülnie - ehelyett behunyta a szemét, mert a látvány annyira felizgatta. Még a varázspálcáját se vette el tőle, hogy biztonságba helyezze, sőt hagyta, hogy az övét elvegye egy diáklány. Ez volt a legkínosabb - na igen, majdnem... mert amit a lány utána művelt vele, azt már tényleg nehéz volt megemésztenie.

Egészen a végéig nem hitte el, hogy Hermione tényleg megteszi, remélte, hogy a tudata mégiscsak átveszi az irányítást a teste igényei fölött.

Azt állítani, hogy semmit sem élvezett az egészből, hazugság lett volna. A kép, ahogy Hermione izzadságcseppekkel borított teste teljesen megrészegülve magába fogadja ágaskodó férfiasságát és mozog rajta, nem ment ki többé a fejéből, és még mindig bizsergést váltott ki az ágyékából. Ez az érzés minden más volt, csak kellemetlen nem - még ha értelem-vezérelte nézőpontból nézve teljesen elfogadhatatlannak találta is.

És mintha az a tény, hogy egy diáklány őrajta vált meg a szüzességétől, nem lenne elég rossz, ráadásul szándékosan és látható élvezettel meg is alázta. A lány magatartásában ez volt az a pont, amit a legnehezebben tudott megbocsátani, habár a mozgatórugóit többé-kevésbé megértette. Végül is az elmúlt hetekben ő sem aggályoskodott, ha megalázhatta - Hermione csak kiegyenlítette a számlát, habár ezt váratlan intenzitással tette.

Egóját a felismerés ellenére is súlyosan megsebezte az elszenvedett megaláztatás. Ez egyenesen bosszúért kiáltott, és biztosan teljes erőből bele is vetette volna magát az elméleti előkészületekbe - ha nem lett volna ott még valami más is...

Kevéssé ijedt meg tanítványa szadizmust élvező hajlamaitól, sokkal inkább az érzelmektől, amik ezáltal őbenne ébredtek. Amikor felismerte, hogy a lány mindjárt szabadon ereszti, szinte megfojtotta a félelem, hogy esetleg képes lenne olyasmit tenni vele, ami minden morálisan elfogadható határt messze túllépne.

Olyan volt, mintha abban a pillanatban kinyílt volna egy ajtó a lelkében, amiről azt hitte, hogy örökre bezárta és lepecsételte. A Voldemort szolgálatában töltött időkből pontosan tudta, hogyan kell kínozni valakit lelkileg és testileg ahhoz, hogy engedelmes rabszolgává váljon. A gondolat, hogy ilyesvalamit képes lenne elkövetni Hermione ellen, annyira rémisztő volt, hogy alig bírta elviselni, hogy egy szobában legyenek közvetlenül az után, hogy a lány kiszabadította a székből.